Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-65

Az országgyűlés képviselőházának 65. mint nagyon sok művelt nyugati államban, de a magyar közegészségügy kétségbeejtően roszszabb, mint Németországban vagy a többi művelt államban, akkor valahol végzetes hiba van, amelyért az egyéneket felelősségre vonni nem lehet, és amelynek eliminálására csak az autonóm orvosi rend öimönmagában és az állammal való kooperálásában vállalkozhatik. Én ebben a funkcionális felelősségben látom az orvosi kamarának és lényegében minden kamarának legfontosabb feladatát, sőt erkölcsi megalapozottságát is. Minden értelmi foglalkozás lényegében szociális jellegű foglalkozás, de ezt a jelleget csak kollektív szervezetei tudják valóban kidomborítani. Az orvosi kar a jelen időkben felőrlődik egyrészt a magyar közegészségügyi szervezet elavultságán, másrészt pedig azon az óriási funkcionális forradalmon, amely az orvosi feladatok terén a mi időnkben bekövetkezett. Az orvosi kar, az orvosi rend is csak, mint a magyar értelmi munkásságnak egyik legértékesebb hatalmas rétege képzelhető el. Ha azt mondom, hogy Magyarországon a szellemi munka megbecsülése terén vannak óriási hibák; ha azt mondom, hogy Magyarországon a szellemi élet óriási részben mechanizmust jelent; ha azt mondom, hogy a magyar szellemi erők 95%-át csak adminisztrációra használjuk és a valóságos teremtő erőre a szellemi erőnek legfeljebb 5%-a jut; ha azt mondom, hogy kollektív szervezetek nélkül a húsba vágó nagy magyar problémákat — így az orvosi problémát is — csak feldobjuk a levegőbe, csak néhanéha tárgyaljuk azért, hogy újra elejtsük: akkor világos lesz, hogy a legfontosabb problémák folytatólagos szellemi képviseletére csak folytatólagos, jól megszervezett, állandó és az állam építményébe beépített szervezet képes. Orvosi téren a szellemi munka stílusának reformjában már csak az autonóm kamarának a munkássága segíthet. Híve vagyok az orvosi kamarának, mint a nemzeti munkafeladatot ellátó, irányító és szervező szakmai érdekképviseletnek. Ha az orvostársadalom nem ebből a szempontból nézné az orvosi kamarát, akkor kevés haszna lesz belőle a jövőben. A törvényjavaslat szavai szerint is az orvosi kamara érdekképviselet — a nemzeti, erkölcsi, anyagi és szellemi feladatok ellátására. Az a nagy kérdés, hogy ezeknek a feladatoknak az ellátására a jövőben megalapítandó orvosi kamara tud-e megfelelő belső organizációkat és erőket a szolgálatába állítani? A törvényjavaslattal kapcsolatban elsősorban — sajnos — csak 50 esztendős bűnökről beszélhetünk, amelyeken az új kamarai törvénytervezet majd változtatni tud. Természetesen csak egy pár anomáliára kívánom felhívni a t. Ház szíves figyelmét, amelyeket társadalompolitikai szempontból a legfontosabbnak tartok. Cseh-Szombathy László igen t. képviselőtársunk remek fejtegetésében beszélt a magyar orvosi karnak, de általában az orvostudománynak óriási eredményeiről, áldásos hatásairól, arról a forradalomról, amelyben az emberi életkor meghosszabbítása, a betegségek gyógyítása terén az orvostudományokon keresztül az összes nyugateurópai államok, de mondhatnám, az egész világ részesedik. Ehhez hozzá, szeretném tenni azt, hogy a közegészségügy általános javulását nem tudnám egye dül és kizárólag az orvosi rend javára írni; ülése 1935 november 27-én szerdán. 247 nem pedig azért, mert — hogy egy példát említsek — a modern technika, a csatornázás, az új városépítés, azonkívül a népességnek a tu dományban való fejlődése, a munkásság intelligenciájának a fejlődése, a kultúrának a befolyása preventív módon, orvosi beavatkozás nélkül is óriási és hatalmas eredményt produkált az emberi élet megmentése és meghosszabbítása tekintetében. Amikor tehát az orvostudományok valóságos hatásáról beszélünk, akkor nem lehet ma tisztán a gyógyító munkáról beszélni, hanem beszélni kell a szociális orvostudományról és azokról a kooperálásokról a kultúrával és a szociálpolitikával, amelyeknek a közös munkája végeredményben az emberiségnek az egészségügyi haladását lehetővé teszi. A mai magyar helyzet mindamellett, hogy haladásról feltétlenül beszámolhatunk, végtelenül szomorú. Szellemi téren ennek az új kamarának óriási feladatai lesznek. Megdöbbentő Magyarországon a születések számának sokat hangoztatott és a statisztikában kimutatott szomorú csökkenése. Nálunk még mindig óriási a gyermekhalandóság, sok a fertőző betegség. Éppen egy mai jelentésből olvastam, hogy a kiskunhalasi tanyákon az iskolásgyermekek 30%-a trachomas, amire semmi szükség nincs, mert ahogy Európában a többi államokban jóformán ki tudták irtani ezt a betegséget, ugyanúgy ki lehet ezt irtani itt Magyarországon is. (vitéz Benárd Ágoston: Ez az egyéni hajlamosságon múlik! — Mózes Sándor: Fertőzés kell hozzá!) Kétségtelen, hogy Magyarországon sok az oktalan szenvedése a szegény embereknek egészségügyi téren. Kétségtelen, hogy nagy a gazdasági kár az egészségügy elhanyagoltsága következtében. Tényleg megállapítható, hogy Magyarország egészségügyi kérdéseinek jobb ellátására szellemi erőben elegendő mennyiségű orvos áll rendelkezésre. Tényleg megállapítható az is, hogy az ország aránylag óriási Összeget költ az egészségügy fejlesztésére és fenntartására. Évenként 102 millió pengő egy hatalmas összeg, amelyből kétségtelenül jobb egészségügyet lehetne Magyarország számára szervezni, mint amilyet az ország ma magáénak vall. Általánosságban az a helyzet, hogy rossz és elavult a magyar közegészségügyi organizáció és helytelen a kooperálása a közegészségügyi organizációnak úgy a magyar szociálpolitikával, mint a szociális védelemmel és a kulturális törekvésekkel is. 8200 orvosunk van és közel 400 új orvost küldünk frontba minden esztendőben. Egy ordító igazságtalanság, hogy ebből a hatalmas rétegből a magyar falu számára csak 15% jut. (Br. Berg Miksa: Mind Pesten vannak! — Gr. Festetics Domonkos: Nem akarnak kimenni a vidékre, ez a baj! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! (Gr. Festetics Domonkos: Keresztény orvosokat szívesen látunk a vidéken!) Iíajniss Ferenc: Lehetetlen állapot, hogy a városokat is beleszámítva, a magyar törvényhatóságoknak területén 2100 lélekre jusson egy orvos, a városokban pedig 325 lélekre, hogy a megyei törvényhatóságokban 550 lélekre jusson egy kórházi ágy, a városokban pedig 70 lélekre. Ehhez járul azonban a súlyos aránytalanság vidékenként, mert hiába mondjuk azt, hogy minden egyes terület valamely kór- ' házhoz tartozik, kórház nem mindig használható fel a legszegényebb réteg számára. Elegendő, ha Magyarország kórházi térké36*