Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.
Ülésnapok - 1935-64
240 Az országgyűlés képviselőházának 61+ érdeme és jelentősége szerint foglalkoztam, engedje meg a t. Képviselőház, hogy néhány szóval az orvosi rendtartás egész problémájával foglalkozzam. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Ez a törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, kerettörvényjavaslat. Az előttem szólók is elmondották már, hivatkoztak rá, foglalkoztak vele. Mint minden kerettörvény, amelyet egy leplezett diktatúra a maga számára felhatalmazásként kér a törvényhozástól, úgy ez a kerettörvény sem árulja el szövegében igazi céljait és szándékait. Az orvosok — éppen úgy a kamaraellenesek, mint a kamaráért lelkesülők.,. (Farkas István: Az orvosok nagy része ellenzi, nem kell nekik a kamara! — Ellenmondások jobbfelől. — Farkas István: A szövetség nem az egész orvosi kar! — Peyer Károly: Csak azok akarják a kamarát, akik felsőházi tagok akarnak lenni! — vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Megszavaztatjuk az orvosokat! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Kérem, méltóztassék beszédét folytatni! Kéthly Anna: Mondom, az orvosok — egyformán a kamaraellenesek és a kamara mellett érvelők — maguk sem tudják pontosan, hogy mit vesznek a nyakukba ezzel a törvényjavaslattal, mert a szöveg és az indokolás egyformán homályosak és az előadó úr kísérő beszéde sem volt alkalmas arra, hogy ezt a homályt eloszlassa. Az előadó úr kísérő beszédében ugyan hallottunk egy egészen hosszú, alapos történelmi előzményt, amely azonban a legtöbb részében semmiféle okozati összefüggésben nem volt a kamarával és ezzel a javaslattal s ugyanilyen címen felhasználható lett volna az orvosi rendnek bármilyen más vonatkozású kérdésében is. Ha nézem a törvényjavaslat indokolásált és abból próbálok a törvényjavaslat céljaira és szándékaira következtetni, egyetlenegy világos pontot látok az indokolásban, még pedig azt a részt, amely a következőket mondja (olvassa): »Félő tehát, hogy a megélhetési nehézségek fokozódásával egy lelkileg kevésbbé erős nemzedék orvosai között a jövőben a létért való harcnak olyan foka fejlődhetik ki, amely nagymértékben veszélyeztetheti nemcsak az orvosi kar jóhírét, hanem az egész ország közegészségügyét és a közönség egészségügyi ellátását is. Ennek megelőzését célozza az orvosi rendtartásról szóló törvényjavaslat.« Ez az egyetlenegy világos pont az indokolásban és magának a javaslatnak szövegében is. Valóban igaz az, hogy az orvos elproletarizálódott. Amint senki sem vonhatta ki magát az általános kazdasági leromlás alól, éppen úgy az orvosi rrad sem, valamint a többi diplomás foglalkozás sem. Nincsen felesleg arra a nagy néptömegek számára, hogy gyógyíttassák magukat vagy egészségük megőrzésével törődjenek és azok a rétegek, amelyek egy biztosnak vélt egzisztencia magasságából, t egy biztosnak vélt egzisztencia fölényével nézték a vergődő proletariátus kínlódását, most maguk is eljutottak oda, hogy proletársorba sülylyedve vagy attól csak egy hajszállal elválasztva, a sorsuk megváltoztatására szükséges eszközöket és módokat keresni kénytelenek. Amikor a törvényjavaslat indokolásában ezt a mondatot olvassuk, akkor ezt külön is le kell szögeznünk. Le kell szögeznünk azért, mert íme, a törvényjavaslat elismeri azt a materialista elvet, hogy a létért való harc megállapítja és meghatározza az etikumot és az erkölcsi szabályokat. Ebből tehát magától értetődőleg az következnék, hogy az erkölcsi ronv ülése 1935 november 26-án, kedden. lás megállítására, az etikum emelésére elsősorban gazdasági eszközökre van szükség, elsősorban szükség van a gazdasági ellátottság emelésére. A törvényjavaslat a helyett, hogy az általános gazdasági helyzet emelésével és javításával az orvosi rend lehetőségeit is emelné, életbelépteti a kamarát és kezébe adja a pallósjogot, amellyel a fizetésképtelen, fizetni nem tudó orvost kidobja tagjai sorából. A kidobott orvos, az orvosi kamarai tagságától megfosztott orvos meg van fosztva az orvosi gyakorlat lehetőségétől is. A törvényjavaslat tehát a helyett, hogy segítene rajta, még mélyebbre löki a nincstelenségbe és ezzel elveszi tőle azt a lehetőséget, hogy mint orvos legyen nincstelen. Arra kényszeríti, hogy menjen ki a többi proletár közé és ott azután élheti úgy a maga tönkretett életét, ahogyan akarja. Nem Iájuk ebből sem azonban, hogy tulajdonképpen mi is a célja a kamarának. Az-e, hogy a szegény orvos konkurrenciájától mentesítse az egymással versenyben álló többi orvost ... Elnök: Figyelmeztetem képviselőtársamat, hogy beszédideje lejárt. Méltóztassék beszédét befejezni. Kéthly Anna: T. Képviselőház! Tisztelettel kérek tízpercnyi meghosszabbítást.. Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbítást megadni 1 ? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadja. Kéthly Anna: Az-e tehát a kamara feladata, hogy a szegény orvos konkurrenciájától mentesítse a többit, aki visszamaradt ebben a nagy versenyben, aki megmaradhatott a kamarában, mert meg tudja fizetni a tagsági díjakat, yagy pedig az-e a célja, hogy az orvosok számára munkalehetőségeket munkáljon ki és több munkaalkalmat teremtsen. A versenytől való megfosztás, illetőleg a versenyből való kizárás a könnyebbik feladat, sokkal könnyebb, mint a munkateremtés. A jogfosztás rendkívül könnyen megy és a pallosjog olyan csábító előny ebben a gazdasági harcban, hogy nem tudom, lesz-e a kamaráknak elég lelkierejük ahhoz, hogy ezzel a joggal ne éljenek. De azt kérdezem, — s elsősorban és főként az orvosi renddel kapcsolatban kell kérdeznem azt — vájjon szabad-e pallosjogot adni olyan testületnek, — és erre én ügyvéd képviselőtársaimat hívom fel tanúnak — amelynek egész neveltetése és képesítése egyáltalán nem a körül forgott, hogy jogérzetét kimélyítsék. Az orvos nem jogász és bizony láttuk a kommün utáni hajszákban, hogy semmiféle más hivatásrendnél nem volt olyan lankadatlan üldözés és a jogérzettel ellenkező annyi eljárás, mint éppen az orvosoknál. A legridegebb és legképtelenebb döntésekkel éppen az orvosi szervezeteknél találkoztunk, mert természetes, hogy náluk nem találhattuk meg azt a kifejlett jogérzéket, amelyet megtaláltunk például az ügyvédeknél — akiknek ez a hivatásuk — és amelyet bizonyít az is,, hogy a kommün utáni üldöztetéseknél az ügyvédi kamaráknál sokkal enyhébb elbánást és eljárást tapasztalhattunk. Ha ez a pallosjog nem járna az orvosi hivatás gyakorlásától való megfosztásnak a következményével, (Farkas István: Ez a fontos!) akkor nem is törődnék ezzel, akkor azt mondanám, csinálják azt, amit akarnak egymás közt, nagyobb bajt úgy sem tudnak okozni, hiszen vannak más hivatásban is vészbíróságok, egymás közt elintézik
