Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-64

Az országgyűlés képviselőházának 6U. foglalja azokat a korrektívurnokat, amelyek az ügyvédi kamaráknak félévszázadon túli működésében már napfényre jutottak olyan tekintetben, hogy azokkal modernizálni kell a régi intézményeket. Ez az orvosi rendtartás ebben a vonatkozásban szerény nézetem szerint a modern fejlődés követelményeinek megfelel. Aggályom tulajdonképpen csak egy tekintetben van, éspedig abban a tekintetben, hogy a javaslat 7. §-a azt mondja, hogy a kerületi kamara elnökét tisztében a belügyminiszter erősíti meg. Szerény véleményem szerint erre talán nem lenne szükség. Én tulajdonképpen azt is meg tudom érteni, hogy a felügyeleti hatóság magának akarja fenntartani a kamara életében a legfontosabb szerv, az elnök személye tekintetében a megerősítési jogot. Ez azonban nagymértékben nyúl bele az önkormányzatba, pedig a kamara elnökének megválasztását teljesen az önkormányzat hatáskörében kellene meghagyni, belügyminiszteri jóváhagyás nélkül. Hiszen ha olyan személyi momentumok merülnének fel, amelyek a kamara békés, zavartalan munkáját az elnök működésén keresztül zavarnák, van a törvényben, nagyon helyesen, gondoskodás arról, hogy ennek hátrányos következményei éppen a felügyeleti hatóság jogköréből kifolyólag eliminálhatók legyenek. Ezt csak azért hoztam fel, mert, mint említettem, 20 esztendeje foglalkozom az önkormányzatban és az ügyvédi érdekképviseletben a kamarával és így talán bizonyos mértékben belém jegecesedett az önkormányzatnak olyan mértékű védelme, hogy amíg egyrészről feltétlenül szükségesnek tartom az önkormányzat számaira a felügyeleti jog gyakorlását és annak olyan mértékben való biztosítását, hogy ez közvetetten az önkormányzati érdekképviselet zavartalan működését biztosítsa és a turbulenciákat megakassza, addig másrészről épp olyan mértékben az autonómiák teljes biztosításának elvi alapján állok. A másik szempont, amelyre még rái kívánnék mutatni, az Országos Orvosi Kamara, ímert hiszen lesznek kerületi ka/marák és lesz egy országos kamara. Tisztában vagyok azzal, hogy a mostani nehéz gazdasági viszonyok között a szabad szellemi pályán lévőkre még az úgynevezett kamarai tagdíjak fizetése is rendkívüli terhet ró, ezeknek az exisztenciáknak ilyen kamarai tagdíjak fizetése rendkívüli nehézséget, iszonyú nagy gondot okoz, úgyhogy pl. az ügyvédség körében is nagyon sokan vannak hátralékosok, nagyon sokan vannak, akik kötelezettségüknek nem tudnak eleget tenni. Ebből a szempontból kiindulva, a gazdaságosság elvét tartva szem előtt, az orvosi kamaráknak olyan kiépítését vélném helyesnek, amely kiépítés a legtakarékosabb, amely kiépítés a legkevesebb terhet rója a kamarák tagjaira, az egyes orvosokra. Mert bizony tisztában kell lennünk azzzal is, hogy az orvostársadalom körében igen széles rétegek a napi megélhetés gondjaival is olyan nehéz harcot vívnak, (Ügy van! half elöl.) hogy azonfelül még a bármilyen csekély öszszegű tagság díj megfizetése is szinte lehetetlen, teljesíthetetlen feladatot ró rájuk. (Farkas István: Azt sem tudják megfizetni!) Ha tehát a kerületi kamarákon kívül még egy országos kamarát is fenn ikellene tartania ennek a gazdasági és anyagi erejében meggyengült orvostársadalomnak, tartok tőle, hogy túlzott megterhelés volna erre a karra. Alapjában véve helyesnek tartom egy ilyen országos szervezet ülése 1935 november 26-án, kedden. 233 létesítését a kerületi kamarák mellett, ami — amint Eber Antal t. képviselőtársam is- rámutatott — ideális megoldás, a mai súlyos és nehéz gazdasági viszonyok között azonban ez túlságos megterhelés lesz az orvosi karra. Felvetem tehát azt a kérdést, nem lehetne-e az országos kamara mellőzésével úgynevezett országos választmányt létesíteni arra az analógiára, amit az ügyvédi rendtartásról szóló és jelenleg átdolgozás alatt álló törvényjavaslat az ügyvédi kamaráknál is kontemplált. Mert hiszen az ügyvédi kamarák is maradnak lényegileg úgy, ahogyan eddig voltak — mondjuk mint kerületi kamarák — országos ügyvédi kamara nem létesül, ellenben országos bizottság létesült az új törvényjavaslat szerint, amely lényegileg ugyanazt a feladatot tudná ellátni külön tisztikar, külön vezetőség, külön adminisztrációs költség nélkül, amire az országos kamara volna hivatott. A 35. § az összeférhetetlenséget szabályozza. A mai viszonyok között, amikor az orvosok legnagyobb része csak úgy tud egyáltalában reuzálni, ha — ebben egyet kell értenünk — elég gyengén dotált, úgynevezett fixállásokhoz tud jutni, ezeknél a fixállásoknál nem lehet és igazságtalan dolog olyan formában álláshalmozásokról beszélni, hogy egy orvosnak két-három állása van. tehát horribilis jövedelemhez jut. De igenis lehet álláshalmozásról beszélni olyan formában, hogy amíg egyes orvosoknak két-három-négy — hangsúlyozom, elég alacsonyan dotált — állása van, addig az orvosi karban nagyon sokan vannak olyanok, akiknek egyetlenegy állásuk sincsen. Ezeknek a szempontjából igenis álláshalmozás az, ha más orvosok két-három-négy, sőt öt állást töltenek be, bár ezeknek összes jövedelme tényleg nem is tekinthető olyan nagynak, hogy ez a szoros értelemben vett álláshalmozás fogalma alá esnék. Tehát azoknak az orvosoknak szempontjából, — és ez jelentékeny tömeget tesz ki — akiknek semmiféle ilyen megbízatásuk, semmiféle fixállásuk nincsen, ezek a kétszeresháromszoros, négyszeres és ötszörös állások egy kézben igenis álláshalmozás számba mennek. A 35. § — amint mondottam — az öszeférhetetlenséget szabályozza. Azt mondja, hogy (olvassa): »Az orvos nem folytathat olyan foglalkozást, amelytől törvény vagy más jogsaalbály eltiltja, vagy amely hivatásának lelkiismeretes gyakorlásában tartósan gátolja, avagy az orvosi hivatás tekintélyét sérti.« Ha érdekképviseleti alapon az orvosoknak önkormányzati testületük létesül és ennek kebelében döntik el az Összeférhetetlenség kérdését, akkor legyen szabad felvetnem: nekem azt a kérdést, hogy ebbe a 35. $-:ba beilleszt' hető-e az álláshalmozás kérdése is olyan for mában, hogy a több állást betöltő orvosok az alá a kategória alá vonhatók, mint akik hivatásuk lelkiismeretes gyakorlásában tartósan gátolva vannak, tehát ez a 35. § az álláshalmozásnak, imint az Összeférhetetlenség egyik alfájának, egyik módozatának elbírálására alkalmas-e, illetve méltóztatott-e a mélyen t. kormánynak gondolni arra, hogy ez az álláshalmozás ennek az összeférhetetlenségi 35. Vnak keretében, és az orvosi autonómia és érdekképviseleti szerv, vagyis az orvosi kamara kebelében, elbírálható és elintézhető legyen, hogy így az orvosok körében ez a sok nyugtalanságra okot adó kérdés is valamiképp megoldáshoz jusson. T. Ház! A fogorvosok és fogtechnikusok