Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.
Ülésnapok - 1935-63
Az országgyűlés képviselőházának 63. ülése, 1935 november 22-én, pénteken. 211 dalom idején. Az orvosnak nincs is más hivatása, mint a gyógyítás és éppen azért kellene az orvosi .kart és az orvosi munkát teljes depolitizálni, őket mindenféle politikai légkörtől mentesíteni, hogy ok ennek a hivatásuknak a legalaposabban megfeleljenek, mert talán soha olyan nagy szükség nem volt jó és kielégítő orvosi szolgálatra, mint ezekben az időkben, amikor a magyar közegészségügy, sajnos, nagyon is leromlott állapotban van. T. Képviselőház! Az egyik előkelő, ismert nagy napilap is foglalkozott az orvosi kamarák kérdésével, nagy vezércikket írt erről a tervezetről, amelyben ezt mondja (olvassál): »iSajflálattal kell megállapítani, hogy maradt még a javaslatban sérelmes pont feles számmal. Általában kórtünet lenne, hogy a miniszteri hatalom túlteng, az autonómia pedig sorvad.« Ennek a majdnem egyhasábos vezércikknek: a befejező passzusában azt mondja (olvassa): »Általános orvosi vélemény szerint ez a kerettörvény jelenlegi alakjában bizony csak gyászkeretet jelent. Gyászkeretet és ebben az orvosi függetlenség és önállóság halálhírét. Ha autonómiát akarnak adni a magyar orvosi karnak, valódi autonómiát adjanak neki, olyan szerveBetét, amely a magyar orvosi kar védelmére szolgál, nem pedig arra, hogy a magyar orvost, a független magyar középosztály egyik legértékesebb, legrokonisizevesebb tagját függésbe hozza a mindenkori kormányhatalommal szemben. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nyilvánvaló, hogy az orvosoknak belső és ki nem mondott érzésük szerint a kamara ennek a javaslatnak a formájában nem kell, de kényszerűségből a mai idők hatása alatt lenyelik. Ez azonban nem más, mint erőművi oktroj (Rupert Rezső: Kaszárnya lesz belőle!) és ottmarad az orvosok lelkében a keserű érzés, hogy megértés és támogatás helyett hatalmi ukázt kaptak a kormánytól. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Rupert Rezső: Megérdemeltek volna annyit, mint a» ügyvédek és a mérnökök!) Az orvosi kar szerintem sokkal jobb elbánást érdemelt volna a törvényhozástól, mint amilyet ebben a javaslatban kap. Nagy emberi, társadalmi és egészségügyi munkájuk ellenében anyagi, szellemi és szociális biztonságot és önállóságot kellett volna nekik adni. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Mondom, hogy a törvényes érdekképviselet, ha az kifogástalan és igazi önkormányzaton épül fel, akkor elfogadható, de ez még akikor is csak egy kiszakított része az egész komplexusnak. Eizizel a közegészségügy megjavításának lehetősége nincs ^elintézve. Ezzel az egész magyar orvoskérdésnek csak egyetlenegy problémája volna megközelítve, de nem elintézve. Áz orvoskérdéssel kapcsolatban szerintem összefoglaló törvényhozói művet kellett volna alkotni, az orvoskérdés és az^ egészségügy együvé tartozó egész komplexusáról. Az orvosoknak, az orvosi rendnek nemcsak kamara kell, nekik gazdasági és szociális szempontokra, rendezett jogviszonyra^ és létbiztonságra is szükségük van. Ha a törvényhozás ezt nem tudja nyújtani, akkor kár volt az egész kérdéshez hozzányúlni. Siralmas közegészségügyünk pedig nem fog megjavulni ettől a közigazgatási kuruzslástól. Egészen furcsa és stílszerű, hogy éppen az orvoskérdéssel kapcsolatban, amely kérdés nem tűri a kuruzslást, éppen az orvosokhoz nyúlnak hozzá ilyen politikai kuruzslással, kuruzsló módszerekkel. Érdekes, hogy a javaslat megengedi magának azt a fényűzést és furcsaságot, hogy az orvosképzésre és az orvostovábbképzésre egyetlen szót sem veszteget. (Farkas István: Minek az? Nem kell!) Beszélt erről Tóth Pál képviselőtársam is, ő is szükségesnek látja az orvosképzés reformját és főképpen az orvostovábbképzés fejlesztését. En is beszéltem erről a bizottságban és ajánlottam a belügyminiszter úr figyelmébe, hogy foglalkozzék ezzel a problémával és ha már megcsinálják ezt a javaslatot, valahogyan építsék bele az orvosképzés és továbbképzés lehetőségét is és necsak politikai szervezetet szervezzenek, hanem szakszerűséget is biztosítsanak az orvoskamara hatáskörében. Ezt a javaslatot, ennek laza szerkezetét úgy rótták össze, mintha az orvosi ellátás Magyarországon a legideálisabb helyzetben volna. Ez pedig, sajnos, nem áll. Helytelen az a kiindulópont is, hogy a javaslat szerkesztői és benyújtói orvosi túltengésről beszélnek. Azt mondják, hogy sok az orvos — és nagyon érdekes, hogy még orvosképviselőtársaink is elfogadják ezt az álláspontot, talán a számok ismeretén kívül beszélnek, vagy pedig kormánypárti állásuk valahogyan elhomályosítja a tisztánlátásukat. Orvosi túltengésről beszélnek. 9000 orvosról és arról, hogy tehát minden ezer magyar lélekre esik egy orvos, ami túlságosan elegendő — és a kamara egyik céljául azt tűzik ki, hogy lehetőleg csökkentse az orvosok számát, hogy kisebb orvosi létszám mellett kvázi csökkenjen a verseny az orvosok között és az orvosok e téren ezzel az eszközzel jussanak valamilyen jobb megélhetési forráshoz. (Brogli József: Egészségesebb megoszlásra van szükség!) Ha van orvosi tiiltengés, ha redukcióról beszéltek a képviselőtársaim itt a képviselőházban, valószínű, — miután ez a vezérmotívuma az egész javaslatnak — hogy majd az utánam felszólaló képviselő urak, a kormánypárti képviselő urak és más orvosképviselő urak is^ az orvosi túltengésre fognak hivatkozni; én azonban, mint gyakorlati szociálpolitikus, aki életemben igen sokat foglalkoztam szociálhigiéniával, ha a számokat nézem, a számokon keresztül ennek az ellenkezőjét vagyok kénytelen megállapítani. Nem azt, hogy sok orvos van Magyarországon, hanem hogy kevés az orvos. (Vitéz Árpád: A falun van kevés!) Hát itt mindenki mindig hozzájut a szükséges orvosi kezeléshez, a szükséges gyógyításhoz. (Brogli József: A megoszlás helytelen!) mindenkinek megvan a maga szükséges orvosi segítsége akkor, amikor beteg? Nézzünk meg egynéhány számot! (Halljuk! Halljuk! a szélsŐbaloldalon.) Az egészségügyi kiállításon, amelyet, azt hiszem, a Turul-Szövetség rendezett, azt a transzparenst olvastuk, igen feltűnő betűkkel, hogy Magyarországon egészségügyi gondozás nélkül áll 3,868.100 falusi magyar. (Vitéz Árpád: Ez igaz! — Farkas István: Hol a sok orvos?) Hát hol vagyunk akkor az orvosi túltengéstől? Hát akkor ezt a 3,868.100 magyar embert, akik orvosi szempontból ellátatlanok, hozzájuttatjuk a megfelelő orvosi segítséghez minden esetben, amikor arra szükségük van? Azt hiszem, rögtön kitűnik, hogy nekem van igazam és nem sok az orvos, hanem igenis, kevés az orvosok létszáma. (Vitéz Árpád: Rossz az eloszlás!) Majd arról is beszélünk! (Rupert Rezső•• Rossz a jövedelemeloiszlás is, 30*
