Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-62

188 Az országgyűlés képviselőházának 62. nagy fontosságát mérlegelni nem tudván — a magyar faj fizikai és erkölcsi er ej érnek védelmét és fejlesztését úgyszólván «teljesen elhanyagolták. Ezt nem csupán én állítom, t. Ház, hanem mindezt, amit mondottam, tények és megdönthetetlen statisztikai adatok bizonyítják éis támasztják alá. Kérdem, hogy a népbetegségek és gyermekhalandóságok rossz statisztikáját illetően nem mi vezettünk az összes kultúrnemzetek élén? Az összes művelt nemzetek közül egyedül a mi országunkban állottak a községek ezrei orvos nélkül, aminek következtében előfordultak olyan hihetetlen és megdöbbentő esetek, hogy például egy hirtelen fellépett diftéria- vagy skarlátjárvány a tanyák és községek egész gyermekállományát kipusztította anélkül, hogy ezeken a helyeken az egész járvány alatt csak egyetlenegy orvos is megfordult volna, a haláleseteket pedig a laikus halottkémek — miután a kuruzslók már elvégezték romboló munkájukat — egyszerűen elkönyvelték és ezzel el is volt minden intézve. Elénk emlékezetemben élnek még azok az idők, amikor — mintegy harminc évvel ezelőtt — körorvosi minőségemben alkalmam volt megismerkedni a vidék szörnyű közegészségügyi viszonyaival. Ezekről az ázsiai állapotokról nem órákon, hanem napokon át lehetne beszélnem és a példák ezreivel tudnám alátámasztani és igazolni azt, amit az imént a békekormányok mentalitásáról és még manapság is sokszor hangoztatott úgynevezett nagyvonalúságáról mondottam. Pedig én á gazdag Bácskában folytattam akkoriban orvosi működésemét, nem pedig a még százszorta jobban elhanyagolt, szerencsétlen Nagy Magyar Alföld népe, avagy a talán még mostohább sorban sínylődő székelység között. Kuriózumképpen említem meg azt is, — mint az orvosi tekintély növelésére felette alkalmas momentumot — hogy az én látogatási díjam akkoriban 40 fillér volt, gyermekek után pedig még ennek is a felét fizették. A községi kisbírónak legcsekélyebb fáradozásáért is jóval többet fizettem én, mint amennyit ő fizetett nekem, 8 évi egyetemi és klinikai tanulmányokkal rendelkező diplomás embernek. Ezek a 20—40 filléres látogatási díjak végkép aláásták az orvosi tekintélyt. Hangsúlyoznom kell, hogy a jómódú Bácskában éltem és működtem én akkor; elképzelhető, hogy ilyen szempontokból is milyenek voltak a viszonyok az ország többi részében, a még szegényebb. Alföldön és a nyomorúságos Erdélyben. Mindezeket nem azért hozom itt fel, mintha én valaha is megbántam volna azt, hogy én orvosi pályámat annakidején a falu egyszerű népe között kezdtem meg; ellenkezőleg, áldom sorsomat azért, hogy végigjárhattam ezt a nagy életiskolát s hogy megismerkedhettem az elhanyagolt és magára hagyatott magyar falusi nép szomorú helyzetével és küzdelmes életével, megismerkedhettem ezzel ott, azokban a nádfedeles és földes padlójú házikókban, ahol az ember még manapság is annyi becsületességgel es őszinteséggel találkozik és ahol megtanulja az ember a falu népének nevezett legértékesebb nemzetalkotó elemet szeretni, tisztelni és becsülni. Lehetőleg ide vezessen ki a fiatal orvosgeneráció első útja. (Elénk helyeslés a jobbotdalon.) és ne riadjanak ők vissza attól, hogy egyelőre, átmenetileg nélkülözni kénytelenek a városi civilizációnak kétségtelenül sokkellemességét és előnyét, (Felkiáltások a jobbülése, 1935 november 21-én, csütörtökön. oldalon: Nagyon helyes!) de amelyeknek fejében viszont olyan értékes élettapasztalatokra tesznek szert, amelyeket később az életben rendkívüli módon gyümölcsöztethetnek. (Elénk helyeslés a jobboldalon, — Csilléry András: Meg kell adni hozzá a lehetőséget pénzügyileg és gazdaságilag is!) T. Ház! Egy világháborúnak, egy valóságos kataklizmának kellett bekövetkeznie, közel 800.000 magyarnak kellett a harctereken elvéreznie, hogy" az illetékes körök végre észbekapjanak és megtegyék az első erélyes lépéseket' a nemzet pusztuló fizikai erejének és értékeinek megmentése érdekében. Ilyen törekvések közepette született meg az első közegészségügyi és szociális jellegű minisztérium, az úgynevezett népjóléti minisztérium. Ennek a minisztériumnak feloszlatása volt a Károlyi Gyula-féle kormány egyik legnagyobb balfogása. Ezt aláhuzottan hangsúlyozom, Koncedálom, hogy ennek a minisztériumnak falain belül történtek olyan dolgok, amelyek a közvéleményből méltán és joggal váltották ki akkoriban a felháborodást és megbotránkozást, azonban szerény nézetem szerint egyes emberek gyarlósága miatt sohasem bukhatnak el nagy ügyek. A kormányhatalomnak módjában állott volna ott elvégezni az alapos nagy tisztogatást, a nélkül, hogy feloszlatta volna magát a minisztériumot, mely a közegészségügyön és gyermekvédelmen kívül még súlyos testi és lelki bajokkal küszködő szegény társadalmunknak, tehát nemzetünk legnagyobb rétegének ügyeit is hivatva volt elintézni. (Tóth Pál: Egészségügyi minisztériumot kellett volna csinálni!) En meghajlok a belügyminiszter úr nagy tudása, sokoldalúsága és elismerésre méltó ügy buzgalma előtt, de azt hiszem, igazat fog nekem adni, amikor azt állítom, hogy a vezetés és irányítás csak akkor lehet igazán céltudatos és tökéletes, ha egy kézbe csak azonos vagy hasonnemű feladatokat összpontosítunk. Nagy megnyugvással állapíthatjuk meg azonban azt, hogy e mellett a rendszer mel; lett is, amikor a legkülönfélébb természetű ügycsoportok és igazgatási ágak utaltattak egy és ugyanazon tárca hatáskörébe s amikor a multakon okulva, joggal tarthattunk attól, hogy a közegészségügy az ismert egykori recept szerint ott ismét teljesen háttérbe szoríttatok, az orvosi rendet, illetve^ közegészségügyet érintő kérdések intézésénél mégis nagy megértéssel találkozunk. Ezért elsősorban a belügyminiszter úrnak kell őszinte köszönettel adóznunk, aki megértve és átérezve azt, hogy egy pusztuló nemzet életében minő rendkívül nagy szerepet játszik a közegészségügy s hogy ennek felkarolása mennyire elengedhetetlen követelmény, bizonyára nem lesz hajlandó valaha is — többek között — elnézni azt, hogy a belügyi tárca keretén belül működő közegészségügyi osztály harmadrendű ügyosztállyá degradáltassék, mint ahogy ez a békeidőkben köztudomás szerint állandóan divatját járta. Ennek egyébként ő már azzal is elejét vette, hogy újabban ott a közegészségügyek élére az orvosi rendnek egy kiváló, nagy tudású tagját állította, Johan BéLa államtitkár személyében. (Taps a Ház minden oldalán. — Tóth Pál: Az a fontos, hogy államtitkári rangban!) Egyébként annak, hegy az orvosi rendnek nem volt meg a megfelelő tekintélye és súlya és nem tudott a mi társadalmi életünkben ér-