Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-62

Az országgyűlés képviselőházának 62. 1 hátralékban van. Eszerint tehát bárki az utcáról nyugodtan felmehet és végignézheti, végighallgathatja a tárgyalást, hacsak az elnök nem rendelkezik másképpen és nem rendel el zárt tárgyalást, de az a szegény orvos, aki bizonyára nem hanyagságból, nem roszindulatból, hanem minden valószínűség szerint csak azért, mert képtelen volt kamarai tagdíját megfizetni, nemcsak hogy jogait nem gyakorolhatja, hanem még ennek a nyilvános közgyűlésnek a látogatására sem. mehet el. A törvénytervezetben nincs világosan feltüntetve, hogy egyes esetekben kit illet még a fellebbezési jog. Szükségesnek tartanám ennek pontosabb kidomborítását. Szükségesnek látnám, mondja ki ez a javaslat, hogy a fellebbezés mindig annak, a közületnek tagjait illeti meg, akik abban a közületben résztvesznek. A törvényjavaslat 35. §-a azt mondja, hogy az összeférhetlenségi bizottság határozata ellen nincs ^fellebbezésnek helye. (Tóth Pál: Azt már megváltoztatta a bizottság!) Erről én nem tudok. (Tóth Pál: A bizottsági jelentésben benne van, hogy meg van változtatva!) Szóval egy fellebbezési fórumot kellene beiktatni ide egy országos összeférhetlenségi bizottság formájában, vagy akármilyen formában, amely ezeket a kérdéseket elbírálná, mert csak akkor volna ez a köz és az orvosok számára is megnyugtató. (Soltész János: Nincs fellebbezésre lehetőség! — Tóth Pál: Dehogy nincs!) Kívánatosnak tartanám azt is, ha a törvényjavaslatba bevennénk azt, hogy ha a kamara önkormányzati jogát fel kell függeszteni és kormánybiztos kiküldése válik szükségessé, ez a kormánybiztos lehetőség szerint orvos legyen. Mégis csak orvosi kérdésekről lesz ott szó, amelyeknek elbírálására egy orvos talán mégis csak a leghivatottabb. Beszédem folyamán már felemlítettem, de itt külön még egyszer hangsúlyozni kívánom, hogy szükségét látnám annak, hogy intézkedés történjék a törvényjavaslatban arra vonatkozólag, hogy a szakorvosi cím használatának megállapításánál először a kamara véleményét kérjék ki és intézkedés legyen aziránt is, hogy mindazok az orvosok pedig, akik a múltban a szakorvosi címet megszerezték, azt a jövőben is zavartalanul használhassák. T. Ház! Az államnak, a társadalomnak, a beteg egyénnek és az orvosnak érdeke egyaránt azt kívánná, hogy ez a törvényjavaslat minden irányban megnyugvást keltsen. Ennek a törvényjavaslatnak elsősorban is biztosítania kellene a társadalmat a vétkes orvossal szemben, azután az orvost az orvostársa részéről érhető jogosulatlan támadással szemben, ezenkívül az orvost a társadalom részéről ért esetleg indokolatlan támadásokkal szemben. Biztosítania kellene a javaslatnak az orvos, főleg pedig a hatósági orvos cselekvőképességét mindazokban az esetekben, amikor a beteg kívánságai a köz érdekével ellenkeznek. Végezetül pedig szükséges volna, hogy ez a javaslat gondoskodjék az orvosok számára elhelyezkedési lehetőségekről és arról is, hogy az orvosok a végzett munkának megfelelő megélhetést is megtalálják. T. Ház! Sajnálattal kell megállapítanom, hogy ezeknek az irányelveknek és ezeknek az elmondott szempontoknak érvényesülését az előttünk fekvő törvényjavaslatban kellőkép nem látom. Végtelenül fájlalom, hogy a bel; ügyminiszter úr nem találta meg az orvosi rend jelenlegi érdekképviseleti szervével a szükséges konszenzust, mert meggyőződésem^ fit VO m lése, 1935 november 21-én, csütörtökön. 187 hogy ebből az együttműködésből olyan törvényjavaslat került volna ide, amelyet én is a legnagyobb örömmel tehetnék magamévá. Ezt a törvényjavaslatot azonban az általam felsorolt hiányok és helytelen intézkedések miatt nem áll módomban elfogadni. (Helyeslés a baloldalon. — Taps. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Veres Zoltán jegyző: Alföldy Béla! Elnök: Alföldy Béla képviselő urat illeti a szó! Alföldy Béla: T. Ház! Az orvosi rendtartásról, illetve kamaráról szóló törvényjavaslat beterjesztésével és rövideseu törvényerőre való emelkedésével a magyar orvostársadalomnak egy régi, már sok évtizedes óhaja válik valóra, hisz az orvosi rendnek mindezideig nem volt olyan, valóban megfelelő képviselete, amelyen keresztül anyagi és erkölcsi érdekeit kellőképen meg tudta volna védeni és amely számára biztosítani tudta volna azt a helyet, amely őt állami és társadalmi életünkben joggal megillette volna. A magyar orvosi rend saját érdekeinek megóvása és bizonyos r orvosetikai kérdések tisztázása céljából megállapította ugyan 1896ban az Országos Orvosszövetséget, létrehozta ugyan Magyarország orvosainak szabad társulását, ez az intézmény azonban nem volt képes nagy feladatok teljesítésére, nem volt képes az orvosi kar jogait és erkölcsi tekintélyét kellően megóvni, — annak ellenére, hogy a szövetség élén kiváló, elsőrendű egyéniségek állottak — is ha az orvosi 'kötelességek teljesítését tudta is valamennyire ellenőrizni, azonban az e téren itt-ott tapasztalható viszszásságok és hibák kiküszöbölésére képtelen volt, mert hiszen nem lévén fegyelmi hatóság, ilyen esetekben r jogkövetkezményeket sem alkalimaz!hatott.Ezért még a rend tagjai előtt sem. volt meg a megfelelő súlya és tekintélye, még kevésbbé kifelé, illetve felfelé. Az orvosi rend szervezkedésének története egyébként már közel egy évszázadra nyúlik vissza, azonban — sajnos — ez a szervezkedés egészen napjainkig Örökösen ^ csak jogszabályok és kaniaratervezetek készítésében 'merült ki, célját elérni azonban nem tudta, mert a kormánykörök az orvosi rendnek ily irányú törekvéseit — előttem érthetetlen okokból — nem támogatták. ^ígéretet az orvostársadalom kapott mindig éppen eleget, azok beváltását azonban egészen napjainkig kénytelen volt nélkülözni. Köztudomású, hogy az orvosi rend a mi állami és társadalmi életünkben mindig mostoha elbánásban részesült. Mennyivel kiváltságosabb helyzetben volt mindig a másik, semmivel sem nagyobb és semmivel sem jelentősebb erkölcsi testület, az ügyvédi kar, amelynek kamara-intézményét még az 1874 : XXXIV. te. létesítette. Kormányainknak régeben — sajnos — sejtelmük sem volt arról, hogy az orvosirendnek, illetve a közegészségügynek elhanyagolásával és háttérbe szorításával micsoda mérhetetlen nagy kárt okozták ennek a nemzetnek! A mi mai megdöbbentő és kétségbeejtő népesedéspolitikai .statisztikánkért igenis elsősorban azok az úgynevezett »nagy koncepciójú« politikusok és államférfiak felelősek, akik a világháborút megelőző évtizedekben az integer, gazdag Nagy-Magyarországon — a közegészségügynek és vele szorosan összefüggő szociálpolitikának nemzetünk egész jövőjére kiható rendkívül l)