Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.
Ülésnapok - 1935-62
178 Az országgyűlés képviselőházának 62, limine, elutasította. Erről a tervezetről különben a kamarai szervezkedés vezére, Schächter Miksa is úgy nyilatkozott, hogy igen erős átalakításra szorul. Ezután már semmi aitadálya sem volt annak, hogy az orvosi rend az önkéntes társulás alapján szervezkedjék. Még az önkéntes társulás alapján szervezendő ©gyesülést is mozgatni kellett, de nagyon nehéz volt a quieta non movere gondolat körében tespedő rendet cselekvésre bírni. Az 1896. esztendő őszén Glück József szorgalmazta az eszmecserék megindítását és végre 1897 február 8-án a Királyi OrvosegyesHiletben már 400 budapesti orvos tárgyalta a kérdést s végül el is fogadta az alapszabály-tervezetet. Az alapszabály-tervezet 1897 április hó 3-án kormány hatósági jóváhagyást nyert és a Budapesti Orvosok Szövetsége 1897 május 3-án Rákóczi Béla elnöklete alatt megtartott alakuló közgyűlésén elnökévé Müller Kámánt választotta. AMg két hónap múlva már az Orvosszövetség is elérkezett a komoly szerveződés pillanatához, majd 1897. évi november 7-én megalakult s működését 1899 elején megkezdte. Már 1898 március 15-én Jendrassik Ernő főtitkár szerkesztésében megindult az Orvosszövetség hivatalos lapja is. A Budapesti Orvosok Szövetsége 1897 december 14-én tartott közgyűlésén elhatározta, hogy az alapszabályokban biztosított autonómiájának épségbentartásával belép az Országos Orvosszövetségbe, mint annak budapesti fiókszövetsége. A Szövetség megerősödött s annak napjainkban 'már minden orvos tagja, még a régi kamarapártiak is. A ( Szövetség erőteljesen hozzáfogott a munkához és már 1899 január 1-én Jendrassik Ernő javaslatára elhatározta, hogy az orvosi rend gazdasági, társadalmi és erkölcsi kárát okozó sérelmeket letárgyalja. Már akkor felismerték, hogy a fővárosi orvos sorsa cifra nyomorúság. A szövetségek, a budapesti és az országos szövetségek is sorba vették a rend minden baját és több 'mint 30 esztendő alatt sokszor kemény harcot vívtak az összességfért. Már 1902-ben olyan energikus volt a Budapesti Orvosok Szövetségének vezetősége, hogy Gullner Gyula belügyi államtitkár 22.186/1902. számú leiratában a »Cavete« rendelkezések szigorú keresztülvitele miatt megintette a szövetséget. Ez 1907-ben a budai ambulatórium ügyében elfoglalt elutasító álláspont miatt megismétlődött. Majd az Országos Orvosszövetséget fenyegette meg a miniszter feloszlatással, a betegpénztár ügyében hozott határozata miatt. A Szövetség a nehézségek ellenére is megteremtette^ az orvosi rendtartást, sürgette a községi és járási orvosok anyagi ügyeinek méltányos rendezését, küzdött az orvosok helytelen települése ellen, az orvosi reklámok ellen, a kuruzslók elszaporodása ellen, valamint az ingyenrendelők túlkapásai ellen is. A legnagyobb, úgyszólván folyamatos küzdelmet folytatta kényszerűségből & szociális biztosítás ellen, amely küzdelem még ma sem nyert befejezést. Sokkal nagyobb sikert jelentett az orvosi nyugdíjügy rendezése. Ezt a kérdést példátlan nehézségek közepette az 1927 : XXI. te. végrehajtása alkalmával Csilléry András mentette meg s a nehézségekhez képest kiválóan rendezte is. A Szövetség a rendet érintő biztosítási törvények alkotásakor mind erőteljesebben hallatta szavát. Amíg az 1891. esztendőben, az első munkásbiztosítási törvényjavaslatnak, az 1891 : XIV. tc.-nek tárgyalását érdektelenül nézte az orvosi rend, addig az 1907 : XIX. te. előzetes tárgyaülése, 1935 november 21-én, csütörtökön. lásánál már résztvett és szigorúan ragaszkodott a biztosítási cenzushoz, a kollektív szerződéshez, az orvosi rend megbecsüléséhez és már akkor a szabad orvosválasztás mellé kötötte le magát. Sajnos, később az új törvény, az 1927. évi XXI. te. tárgyalásakor nem tudott egységes rendi álláspont kialakulni és fájdalom, szubjektív értékelések is közrejátszottak abban, hogy az új törvényben az orvosi rend érdekeit nem sikerült kellőképpen megvédeni. A Szövetség sokszor kemény harcot folytatott, nehéz munikát végzett, ide a rendet »az elnapszáímioisodás« útján legtöbbször rajta kívül álló okok és az orvosok közönye miatt megállítani nem tudta, A magyar orvosi rend lelkében az anyagi nehézségek _ nyomása alatt az utóbbi években megint kifejezetten ébredezett az a vágy, hogy a rendi szervezkedés formája átalakíttassák és az önkéntes társuláson alapuló szövetséget törvényen alapuló kamara váltsa fel. Az Országos Orvosszövetség elnöksége ezt a mozgalmat idejében felismerte és magáévá tette a gondolatot, a kamara kérdését, az 1931 május 14-én Budapesten tartott kongresszuson pedig napirendre tűzte. A kamara kérdésének nagy tájékozottsága referense, Gortvay György részletesen ismertette az orvosrendi szervezkedésnek külföldi és hazai történetét s a kamara megszervezésének szükségességét gazdasági és foglalkozásetikai okok felsorakoztatásával igazolta. A létesítendő kamara tevékenységi körét általában négy főcsoportra osztotta. Először az orvosi hivatást érintő kérdések, tanulmányi rend, orvosképzés, társadalombiztosítási kérdések; másodszor közegészségügyi kérdések, reformok megtárgyalása, harmadszor az orvosgazdasági és orvosjóléti kérdések, orvosi díjszabás, nyugdíj, állásközvetítés, orvosok közteherviselésének autonóm rendezése; negyedszer az orvosi működés ellenőrzése és fegyelmi bíráskodás. Ebből következik, hogy a kamara nem elégedhetik meg az orvosi rend reprezentálásával és az orvosi munka ellenőrzésével, hanem át kell vennie a szövetség egész munkakörét. A fogalmazás arainál helyesebb volt, mert a 'mai gazdasági közviszonyok mellett a rend a kamara és a szövetség kettős adminisztratív terheit amúgy sem tudná esetleg elviselni. A kongresszuson nívós vita indult meg. Különösen Windisch Ödön, a Magyar Orvosok Nemzeti Egyesületének elnöke szólott találóan a kérdéshez, amidőn azt a három kérdést vetette fel. először, hogy javít-e a kamara az orvosi rend morális helyzetén és tekintélyén, másodszor: használ-e az orvostudománynak és harmadszor, hogy előmozdítja-e gazdasági téren az orvosi rend gazdasági boldogulását. Az első kérdésre mindenesetre igennel kellett felelni, mert bizonyos, hogy a kötelező szervezkedés határozottan nagyobb súllyal tudja az orvosi etika tiszteletét érvényre juttatni. A második kérdés a dolog természetéből kifolyólag nemcsak a kamara feladata. A gazdasági szempontokat illetőleg azonban Wmdisch Ödön óva- intette a kongresszus tagjait attól, hogy vérmes reményeket tápláljanak. Bizonyára többet tehet a kamara a túl produkció, a gyenge fizetések, az ingyenrendelések leküzdése terén és talán az álláshalmozások ellen is, de nem valószínű, hogy egy csapásra változtasson az orvosi rend nehéz gazdasági sorsán. A további felszólalók pedig helyesen emlegették, hogy a kamara értékes profilaktikum az orvosi rend atomizálódása és frakciókra bomlása ellen.
