Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-62

Az országgyűlés képviselőházának 62. ülése, 1935 november 21-én, csütörtökön. 177 működését is megnehezítené, mert esetleg olyan cselekvésekre ragadhatná, amelyek nemcsak az egyes orvosok tekintélyét csorbíthatnák, hanem az egész orvosi rend kárára is lehetnének. A kamara-kérdés^ _ vele általában a rendi szervezkedés problémája akkor tizenkét esztendőre elaludt. Csak 1888-ban, a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók tátrafüredi vándorgyűlésén került megint a kamara ügye napirendre, amikor Schwartzer Ottó indítványára határozatba ment^ hogy új akciót kell indítani. A vándorgyűlés központi választmánya 1889-ben ismét elkészítette a törvénytervezetet és azt a belügyminiszterhez felterjesztette. Teleki Géza gróf belügyminiszter a felterjesztéssel érdemben foglalkozott, sőt az Orvosi Kör küldöttsége előtt kamarabarát nyilatkozatot' tett. Ennek ellenére nagy vita indult meg az Orvosi Hetilap és a Gyógyászat hasábjain pro et contra a kamarai szervezkedés szükségessége felett. Végül is a rendi kérdés a legrégibb tudományos egyesülés fóruma, a Budapesti Királyi Orvosegyesület plénuma elé került. A kérdés a kiküldött külön bizottságban a kamara ellen, az igazgatótanácsban pedig a kamara mellett dőlt el. Ilyen előzmények után tárgyalta a kérdést 1890. évi május hó 31-én az egyesület rendkívüli közgyűlése. Lőw Sámuel érvelt a kamara mellett, utána Hőgyes Endre profeszszor fejtette ki aggályait. Hőgyes professzor a német példát nem tartotta alkalmazandónak, mert Németországban 1869 óta »Kurierfreiheit« volt érvényben és ott az orvosi rend tényleg hatósági védelemre szorult. A rendi kérdések megoldására a meglévő egyesüléseket Hőgyes elegendőnek tartotta. Hivatkozott arra, hogy a rendi érdekeket a közegészségügyi törvény védi és a kamara csak a törvény végrehajtását akadályozná. Ezért a kamara helyett az orvosegyesületek szövetségét ajánlotta. Schächter Miksa mindezek ellenére a kamaratervezet mellett emelt szót, majd Flesch Nándor támadta a kamaratervezetet azzal a megokolással, hogy az a céhrendszerhez való visszatérés lenne, amely az orvost szabad cselekvési jogától megfosztaná és a rendi etika nívóntartásához sem volna elég ereje. Ilyen vita után a Budapesti Királyi Orvosegyesület közgyűlése a kamara tervét elvetette. Nem sokkal később, 1890 november hó 13-án az Országos Közegészségügyi Tanács Hőgyes Endre referátuma alapján adott a belügyminiszternek szakvéleményt és így Hie ronymi Károly és Perczel Dezső belügyminiszterek a kamarai törvénytervezetet nem is vitték a parlament elé. 1896 február hó 2-án a belügyi költségvetés tárgyalásakor Thaly Kálmán és Papp Samu a parlamentben sürgették az orvosi kamara felállítását. A miniszter ekkor azt válaszolta, hogy az adatgyűjtés folyik, az előkészítő munkálatok folyamatban vannak. Az orvostársadalom azonban a kérdésben nem tudott egységesen állást foglalni, ezért a miniszter az orvosok újabb megnyilatkozását szorgalmazta, amire a millenniumi orvosügyi kongresszus még abban az évben , alkalmat adott. A kongresszus az orvosi rend szervezkedésének kérdését napirendjére tűzte és ennek referálását három tagra bízta. A kamaraellenes mozgalom a biharmegyei orvos-^ és gyógyszerészegyesületből indult ki és ezért annak egyik vezére, Berkovits Miklós nyitotta meg a tárgyalást. Kiváló dialektikával készült előadásában Berkovits rendkívül dramatikusan jellemezte az orvosi rend súlyos helyzetét, rámutatva arra, hogy az élet nehéz küzdelmeiben a fegyverek mindjobban veszítenek nemes jellegükből s hogy nem ott vívják a harcot, ahol a pálma a tehetségé, a tanulté, a jellemé, hanem az emberek könnyenhívőségére, kapzsiságára appellálnak azok, akik a rendi összetarjtozóság és az orvosi rend tekintélye iránt elvesztették érzéküket. Bátran kimondotta, hogy az orvos erkölcsi és anyagi jutalma elveszett s ezzel egyidejűleg megszületett az orvosi proletariátus. Nagyszerű retorikával érvelt a kamara ellen, mondván, hogy Németországban a kamarák ellenére terjedt el a kuruzslás s társadalmi törvényekbe ütköznék, az., hogy a kollegiális életet disciplináris eszközökkel változtassák meg. A kamara — nézete szerint — sokban hasonlít a céhekhez, s nem az orvoshoz méltó szabad intézmény. E helyett azt sürgeti, hogy szabad választással mandátumot nyert képviseletet biztosítson az orvosi rend, amely a hivatási viszonyok fejlesztése és a tisztaságának megőrzése, a renden belül s az állammal és a társadalommal szemben való érvényesítése, a tudomány és gyakorlat előb'brevitele s végül a közegészségügy fejlesztése terén fejtse ki tevékenységét. Lőw Sámuel ugyancsak szabatos előadásban fejtegette a kamara felállításának szükségességét. A kamara célja a központi választmány szervezete szerint a Jkar egyöntetű szervezése, a kari szociális kérdések megoldása, a rend tekintélyének megóvása s a közegészségügyi hiányok orvoslásában való közreműködés. Németországban a kamarák hivatásuk magaslatán állanak és tekintélyük erősbödik. Nem felel meg Lőw szerint a tényeknek, hogy a rendi szociális problémák megoldására a meglévő szervezetek is elegendők, mert olyan súlyosak a bajok, hogy azok orvoslására autoritativ testületre van szükség. A lényeg abban van, hogya kamara az orvosi rendet imperative tömöríti és ezzel valóban homogenizálja. E nélkül leküzdeni nem lehet ezeket az ellenérveket. Azért határozati javaslatában a kamara-tervezet elfogadását és a belügyminiszterhez való felterjesztését ajánlotta. Végül a harmadik referens, Farkas Jenő, a szervezetlenségnek különösen a vidéki orvosokra való káros kihatásait magyarázta, decentralizált kamarák felállítását javasolta. A referátumok elhangzása után vita indult meg, amelyben a kamara ellen Kétly Károly professzor, mellette Schächter Miksa magántanár szólt, akkor már meglehetősen elmérgesedett atmoszférában, majd az elnök szavazásra tette fel a kérdést és szinte megdöbbentő, hogy Magyarországnak ekkor körülbelül 4400 orvosa nevében 289 orvos határozott a szervezkedés princípiuma felett és pedig úgy, hogy 156-an a kamara ellen és 133-an mellette foglaltak állást. Erre az elnök bizottság kiküldését javasolta, amely az önkéntes társuláson alapuló szervezkedés előkészületeit volt hivatva megtenni. (Friedrich István: Mikor volt ez?) 1893-ban. A törvényes érdekképviselet szervének eszméje tehát a millenáris kongresszuson öszszeütközött az önkéntes társulás gondolatával es meglehetős részvétlenség közepette a harcban alul maradt. Az 1897-es évben még egy kamaratervezetet készített a minisztérium és azt az orvosi szervezetnek hozzászólás végett megküldte. Ezt a tervet 1897 március hó 27-én a Budapesti Királyi Orvosegyesület plénuma, a 25*