Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-61

150 Az országgyűlés képviselőházának 61 felfogásom, hogy előttem az állampolgárok között az a legkedvesebb, aki Istenben és vallása parancsaiban hisz és^ az a felfogásom, hogy aki a néptől elveszi vallását, aza népet szerencsétlenné teszi és (Ügy van!) végül, hogy minden ember, aki vallása parancsait megtartja, aki vallásilag konzervatív, politikában is konzervatív. Az az ember, aki vallása parancsai szerint él, aki Istenben hisz, az sohasem fog az én meggyziődé&em szerint a politikában, az ország életében sem szélsőségekbe jutni azért, mert annak az embernek még az élet megpróbáltatásai és szerencsétlenségei között is van egy támasztéka és ez a támasztéka az Isten, az, akihez Ő a maga bajában és szerencsétlenségében fordulhat. (Igaz! Ügy van!) T. Képviselőház! Minthogy szereplő személyekről beszélek, akik ennek a kisvárdai razziának alkalmával érinttettek, méltóztassanak megengedni, hogy — azt hiszem, szabolcsi képviselőtársaim teljes helyeslése mellett — megemlékezzem egy emberről, aki nemcsak annak a járásnak területén, amelyre interpellációm vonatkozik, nemcsak annak a vármegyének területén, amelynek területén ez a raizizia megtörtént, hanem az egész országban, sőt talán az ország határain kívül is, köztiszteletnek örvend s ez a férfiú a kisvárdai ortodox főrabbi. Ez a főralbbi egésiz életén keresztül nem tett egyebet, mint nevelt, tanított és jót tett mindenegyes emberrel. Olyan ember, akinek városában, községében, hitfelekezetében mindig a legnagyobb békesség és nyugalom honolt. Mielőtt az interpellációmban sérelmezett részeket elmondanám, csak egyet volnék bátor megemlíteni, azt, hogy a napokban alakult meg Kisvárda községben az ottani hadirokkantak egyesülete és ebben az egyesületben összesen 103 hadirokkant van, akik közül 18 a zsidó felekezethez tartozik. Meg kell állapítanom még azt is, hogy ebben a községben. Kisvárda községében mindig a legnagyobb békesség, szeretet és a legnagyobb összetartás volt az ottani vallásfelekezetek között, amit viszont én ebben az országban a legnagyobb jelentőségűnek tartok, mert a világon a leghelytelenebbnek tartanám ezekben a nehéz időkben a felekezeti ellentétek kiélezését. Meg kell állapítanom még azt is, hogy senki sem tételezi fel az idegenellenőrző hivatalról, hogy amikor a kisvárdai razziát megtartotta, ott mást keresett volna, mint idegeneket, hogy ott bárkinek eszébe jutott volna, hogy a legkisebb mértékben is hecceket csináljon, vagy pedig olyan eseményeket idézzen elő, amelyeket senki nem tudna helyeselni. Meg vagyok róla győződve, hogy azok között, akik ezt a razziát rendezték, ez senkinek eszébe nem jutott. De mi történt Kisvárdán? Legelőször is a razziával kapcsolatban két dolgot kell nehezményeznem, amikor ismételten aláhúzom, hogy az idegen ellenőrzésnek szerény véleményem és felfogásom szerint nem az évenkint egyszer vagy kétszer visszatérő razzia a módszere, (Egy hang a középen: Hanem az állandó!) hanem annak állandó és intézményes biztosítására van szükség, hogy ebbe az országba csak az jöhessen be, aki hatósági engedéllyel jön be. Mi történt Kisvárdán 1 Kisvárdán megjelentek az idegenellenőrző hivatal tisztviselői és elsősorban felszólítottak egyeseket arra, hogy a községházán jelenjenek meg; olyanokat szólítottak fel. akiknek igazolványát nem találták megfelelőnek; másodsorban pedig bekísértek a községházára olyan embereket, akik magukat okmányaikkal az idegenellenőrző hivatal tiszt. ülése, 1935 november 20-án, szerdán. viselői előtt igazoltnak vélték. Megjelentek továbbá ott az egyik vallásos iskolában, — és ez az, amit a legnagyobb mértékben nehezményezek — amely iskolában 8—11 éves gyermekek tanulnak, megjegyzem: állami támogatás mellett. És nem ott az iskolában, a helyszínen kérdezték meg tőlük, hogy vannak-e okmányaik és magyar állampolgárok gyermekei-e, hanem felkísérték ezeket a gyermekeket a községházára és ezeknek a délelőtt bekísért gyermekeknek kihallgatása ott a községházán csak délután 3 órakor történt meg. Meg kell még jegyeznem, hogy úgy itt. mint pedig egy másik helyen, az általam említett főrabbi lakásán, szintén megjelentek a hivatal emberei s a főrabbi urat, aki 75 éves beteg ember, arra szólították fel, hogy menjen fel a községházára, hogy állampolgárságát igazolja. Meg kell azonban jegyeznem azt is, hogy a főrabbi úr leányának kérelmére és felszólítására később ettől a kérelemtől elálltak. (Felkiáltások a jobboldalon: Nahát!) A Képviselőház tagjai, azt hiszem, hozzá vannak ahhoz szokva, hogy én a kérdéseket teljesen objektíven szoktam a Háznak előadni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ennélfogva ebben a kérdésben sem várhatnak tőlem t. képviselőtársaim mást, mint azt, hogy amikor megmutatom az érem egyik oldalát, akkor egyszersmind megmutatom a másik oldalát is. Teljes mértékben szükségtelen az, hogy ezt a kérdést a magam részéről tovább feszegessem itt, a Képviselőház előtt. Ismételten hangsúlyozni kívánom: senki a földkerekségén nem óhajtja azt, hogy ebbe az országba engedély nélkül bárki is bejöhessen, (Zaj a jobboldalon.) senki nem óhajtja azt, hogy az idegenellenőrzés terén kevesebb történjék. Az a tiszteletteljes kérésem van tehát a miniszter úrhoz, hogy méltóztassék megadni azt a pluszt az* idegenellenőrzés terén, amit én kérek: több csendőrt, több detektívet a határokra, nem rajtaütésszerű, nem évenként egyszer visszatérő razziákat, amely razziákban sohasem azok szenvednek, akiket tulajdonképpen keresnek, mert azok mindig előre megérzik a razziák szagát, hanem mindig az ártatlan emberek szenvednek. Az a kérésem tehát a miniszter úrhoz, méltóztassék az idegenellenőrzésről a határokon intézményesen gondoskodni és ezzel megakadályozni azt, hogy a razziák alkalmával ártatlan emberek szenvedjenek. (Helyeslés a báloldalon.) Elnök: A belügyminiszter úr kíván szólani. vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Fábián igen t. képviselőtársam interpellációjára van szerencsém a következőket válaszolni: Természetes, hogy van tudomásom arról, hogy a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság november 5. és 7-ike között többek közt Kisvárdán is razziát foganatosított. Ez a razzia nemcsak Kisvárdát érintette, hanem érintette azoknak a megyéknek területét is, — Szabolcs, Bereg, Szatmár, Abaúj, Zemplén, szóval az északkeleti, az ország felsőbb részében lévő, megyéknek területét — amelyekről köztudomású, hogy beszivárgást vonalát és első letelepedési területét alkotják olyan elemeknek, amelyeknek engedélynélküli beszivárgása semmiféle vonatkozásban nem kívánatos. (Helyeslés jobbfelől.) Nem kívánatos egyrészt azért, mert állandó csempészét folyik, ez közismert dolog. Nem kívánatos