Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-61

146 Az országgyűlés képviselőházának 61 idegen írókat kissé mellőzzük; nem mondom, hogy kiküszöböljük, hiszen szükség van a magyar műveltségben az idegen nagy írók ismeretére, a modernekére épúgy, mint a régiekére, de a magyar írók kiadására több súlyt kellene a kiadóknak helyezniök, tisztelet ismét a kivételeknek, akik ezt megteszik. Olcsó kiadásokat kellene közrebocsátani, ki kellene küszöbölniök a ponyvamüveket és bizonyos fokig irányítóan kellene hatniuk a társadalom ízlésére is. Ugyanezt mondom a sajtóról, szintén tisztelet a kivételnek. A sajtónak kötelessége állandóan propagálni a magyar irodalmat és művészetet, az igazi irodalmat és igazi művészetet. Ezzel szemben, sajnos, azt látjuk, hogy a könyvnapon elhangzik pár kesergő vezércikk, de ezentúl a sajtóban nem találjuk a jó irodalom rendszeres propagandáját, hanem üzleti érdekből, vagy politikai érdekből, vagy pajtáskodásból, vagy egyéb okból olyan müveknek a propagandáját élvezzük napról-napra, a legtöbb lapban, — ismét mondom, tisztelet a kivételeknek — amelyek bosszússá teszik az olvasókat. Aki megveszi a könyvet, beugrik ezeknek a cikkeknek, annak ha volt is, elmegy a kedve a könyvvásárlástól. Ugyanez tapasztalható az eladó ügynökök részéről, becsapják az embereket, kortárslexikonokat, gyüjtőköteteket adnak ki, értéktelen díszműveket erőszakolnak a vevőre, aminek semmi kulturális értéke nincs, legfeljebb annyi, hogy tizenöt ember gyönyörködhetik a saját képében és írásában s mindazok, akik megvették, be vannak csapva és többé nem óhajtanak könyvet vásárolni. Hogy ez így van, vidéki személyes tapasztalatomból mondhatom. Vidéken a régi úriházakban, a régi iparosházakban is megtalálja az ember a régi könyvtárat, de az újabb időben ezek nem fejlődnek. Ha megvettek is valamit, arra az egy-két könyvre panaszkodnak, hogy becsapták őket az ügynökök. Itt tehát bizonyos etikai kérdések is tisztázandók volnának. Ennek törvényes szabályozására kevéssé gondolhatunk, de a társadalomnak magának kellene ezeket a kinövéseket lenyesnie és az ilyen visszaéléseket megrendszabályoznia. T. Ház! Mindezekkel csupán azt kívántam jellemezni, hogy a kérdés, amelyet interpelláló igen t. képviselőtársam felvetett, elsősorban nem állami, hanem társadalmi feladat. Szükség volna azonban az állam segítségére is és ezt a segítséget a magyar irodalom és a magyar művészet mindaddig, amíg én a kultuszminiszteri székben ülök, meg fogja kapni. Az írók, a tudósok és a művészek egyaránt igénytelen emberek. Éppen azért nem osztom teljesen t. képviselőtársam ama nézetét, hogy a nagy tehetségek csak jólétben dolgoznak. En az ellenkezőjét merném mondani: mikor megjön a nagy jólét, elhalkulnak a csalogányok. A magyar írók esaik egy minimális életlehetőség feltételeinek a teljesülését várják. Nem kívánnak többet, csak hogy megélhessenek. Ehhez az igazi tehetségeknek joguk is van, s ehhez őket az államnak és a társadalomnak hozzá is kell segíteniök. A jószándék részemről ebben az irányban minden tekintetben megvan és innen az ország Házából kérem a magyar társadalom minden rétegét, hogy siessenek támogatására annak a valóban nagy válságban lévő előkelő szellemi rétegnek, amelyet Farkas Elemér t. barátom és képviselőtársam interpellációjában védelmébe vett. Kérem válaszom tudomásulvételét. (Elénk helyeslés és taps.) Elnök: Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltótzitatnak-e az in. ülése, 1935 november 20-án, szerdán. terpellációra adott miniszteri választ tudomásuil venni? (Igen!) A Ház a válasz tudomásul vette. Következik Propper Sándor képviselő úr interpellációja az iparügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Veres Zoltán jegyző (olvassa): »Interpelláció a magyar királyi iparügyi miniszter úrhoz, a 48 órás munkahétre és a minimális munkabérekre vonatkozó miniszteri rendeletek végrehajtása és kiterjesztése tárgyában. 1. Van-e tudomása a miniszteer úrnak arról, hogy az 52.000/1935. K. M. és a 52.001/1935. K. M. sízámú miniszteri rendeletet a minisztérium, túlságosan lassan hajtja végre? 2. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy a 48 órás munkahetet — az asztalosiparon kívül — eddig még azokra az iparokra sem terjesztettek ki, amelyeknek munkás- és munkaadóképviseletei azt egyértelműen kérték? 3. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy a minimális munkabérekre vonatkozó rendelet kiterjesztését ugyancsak több szakma munkásai és munkaadói kérték, de intézkedés ezideig még ezen a téren nem történt? Hajlandó-e a miniszter úr sürgősen intézkedni aziránt, hogy a 48 órás munkahétre és a minimális munkabérekre vonatkozó miniszteri rendeletek azokra a szakmákra, amelyek azt kérték, azonnal kitérjesztessenék? Hajlandó-e a miniszter úr továbbmenően gondoskodni arról, hogy a 48 órás munkahetet á kormány a termelés egész területére terjessze ki, a minimális munkabérekre vonatkozó 1932. évi XIX. tc-et pedig haladéktalanul hajtsa végre? Propper Sándor s. k.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Propper Sándor: T. Ház! Interpellációmat az iparügyi miniszter úrhoz intéztem. Végtelenül sajnálom, hogy a miniszter úr nincs jelen, amit azt jelenti, hogy nem kaphatok interpellációmra megnyugtató választ, amiben nem a magam, hanem az ügy negligálását látom. Vég? telenül fájdalmas, hogy az iparügyi miniszter úrnak nem ér meg egy negyedórai jelenlétet a magyar dolgozó nép és különösen az ipari és kereskedelmi munkásság munkaidő- és bérviszonyainak kielégítő rendezésé. (Gr. Festetics Domonkos: Tévedés!) T. Ház! Elismerem, hogy a téma meglehetősen régi. Ez az a bizonyos régi dal, amely azonban a kormány jóvoltából, sajnos, mindig új marad. Nem én és nem mi tehetünk erről, hanem az a kormányzat, amely sokrendbeli ígérete ellenére sem igyekszik ezen a téren nyugalmi állapotot teremteni, A 8 órás munkaidőért való küzdelem Magyarországon 50 éves múltra tekinthet vissza. Az első munkaügyi konferencia 16 évvel ezelőtt ajánlotta a tagállamoknak a 48 órás munkahét törvénybeiktatását. Ez nem történt meg. Pedig nálunk a munkabérek megfelelő kötelező megállapítása és ellenőrzése szintén meglehetősen régi probléma és, mint mondottam, nem én tehetek róla, hogy ezzel a rég elcsépelt témával itt újból foglalkoznom kell. Hosszú esztendőkig nem történt ezen a téren semmi. Sem a régi öregcsáklyás kormány, sem a parlament nem igyekeztek ezen a téren valamit alkotni. (Gr. Festetics Domonkos: A mostani igen!) Sajnálattal látom azonban, hogy a fiatal csáklyások kormánya és parlamentje sem igyekszik ezen a téren nagyobb lépésekkel előbbremenni. (Gr. Festetics Domonkos: Fiatal csáklyások nincsenek! —