Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-61

Az országgyűlés képviselőházának 61. Farkas István: Nagyon hamar megöregedtek! — Derültség.) Nagyon sok utánjárás és az egész országot felrázó munkássztrájk hatása alatt végre ennek az esztendőnek július 30-án megjelent két rendelet, amelyekről interpellációmban szó van, az 52.000-es és az 52.001-es számú rendelet. Az egyik a 48 órás munkahét kötelező bevezetéséről, a másik a minimális munkabérek megállapításáról szól. Az első a 48 órás munkahetet kifejezetten és kizárólag egyetlen szakmára, az asztalosiparra vonatkozólag rendeli el, ami már maga hiányosságot jelent, mert ez a probléma nemcsak ezt az egy szakmát, hanem az egész magyar ipari termelést, annak egész területét érdekli. A másik rendelet a minimális munkabérek megállapítására vonatkozik. Ez már nem partikuláris, nemcsak egy szakmáról szól, de egyelőre csak egy szakmára, az asztalosszakmára terjesztette ki, arra is csak Budapesten és Budapest környékén, viszont az ország többi részén az összes szakmákat figyelmen kívül hagyta az iparügyi minisztérium, noha az ostrom meglehetősen erős és állandó. Az iparügyi minisztériumban az akták egész tömege hever, amelyekben a különböző szakmák, az iparos, a munkás és munkaadóérdekképviseletek egyértelmüleg kérték a minimális munkabér megállapítását. Sajnos, ez eddig nem történt meg. Ennek a két rendeletnek megjelent a végrehajtási utasítása is az 1884/1935. iparügyi miniszteri szám alatt. Nagyon érdekes, hogy a magyar bürokrácia, amely néha nagyon is fürge tud lenni, amikor szociális problémáról van szó, amikor munkáskérdésről van szó, olyan klasszikus cammogást tud véghezvinni, amely egyenesen bámulatos. Mondom, egész csomó szakma kérte eddig az elintézést, de eddig még nem történt semmi. Például a kárpitosmunkások és munkáltatók képviselői egyértelműen kérték a rendelet alkalmazását reájuk s ez már szeptember 25-én történt, ma pedig már november harmadik hetébe léptünk és még mindig nem történt ezen a téren semmi. Kérték más iparok is a munkabér megállapítását. Itt sem történt azonban tudomásunk szerint semmi. Most legújabban úgy döntött a minisz; térium, hogy az országot a hét iparkamarai kerület szerint dolgozzák fel ebből a szempontból és az asztalosiparra vonatkozóan a budapesti iparkamara területére, amely magában foglalja Pest vármegyét és úgy gondolom Fejér vármegyét és Hont megyét; ezekre megállapította a munkaidőt és munkabért, de megint csak kifejezetten és kizárólag az asztalosiparra vonatkozóan. Az én szerény nézetem az, hogy ez a probléma nemcsak egy ipart és egy szakmát érint és érdekel. A munkabér és a munkaidő kielégítő, modern szabályozása valóságos életkérdése nemcsak a munkásságnak, hanem a magyar ipari termelésnek is. Igen jellemző, hogy nemcsak a munkások állnak ezen a fronton ezzel a követeléssel, hanem a munkaadók is, mert a túlalacsony munkabérek és a túlhosszú munkaidő olyan hallatlan szennyversenyt hozott létre, amely az ipart valósággal pusztulással fenyegeti. (Az elnöki széket Kornis Gyula foglalja el.) Ezért a munkaadó-érdekképviseletek is kénytelenek voltak odakapcsolódni a munkások mozgalmához és ennek a kérdésnek elintézé

: sét szorgalmazni. így legutóbb a bőripari munkások, a szabóipari munkások, a husipaKÉPVI8ELÖHAZI NAPLÓ IV. ülése, 1935 november 20-án, szerdán. 147 riak, a cukrászok is kérték, az építőmunkások szintén, de amint mondtam, ezen a téren még nagyon kevés kivétellel semmi a világon nem történt. A bürokráciáról szóltam és ezt bővebben kell kifejtenem. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon ) A végrehajtási utasítás szól a különböző hatóságokhoz, a rendőrfőkapitányságokhoz is, de a budapesti rendörfokapitányság mind máig nem vett tudomást arról, hogy ezek a rendeletek megjelentek. Az érdekképviseletek, illetőleg a munkás és munkaadó szervezetek terjedelmes beadvánnyal fordultak a budapesti főkapitányság vezetőjéhez, Ferenczy főkapitány úrhoz és kérték, legyen kegyes végre tudomásul venni ennek a két rendeletnek létezését és a megfelelő jogsegélyt adja meg azok ellen, akik a rendelet ellen vétenek. A főkapitány úr nem törődött eddig a dologgal, elment hozzá egy sürgetés, meg akartak jelenni nála a munkaadók és munkásképviseletek vezetői, nem fogadta őket, ezek egy pótírással, egy sürgető írással fordultak hozzá, megsürgetvén a rendeletek tudomásulvételét és valami napiparancsféle kiadását, hogy a hatósági közegek segítségül legyenek a különböző képviseleteknek a rendeletek végrehajtása tekintetében. A főkapitány úr ezideig még semmit sem tett ebben a kérdésben. Vagyis úgylátszik, hogy nem hajlandó tudomásulvenni, hogy az államnak egy másik szerve, az iparügyi minisztérium két törvényerejű rendelettel szabályozta a munkaidő és a munkabér kérdését az asztalosiparban és nem hajlandó a maga közegeit utasítani, vagy kioktatni, vagy napiparancsban értesíteni, hogy ezt a két rendeletet pedig végre kell hajtani. Innen kell kérnem a miniszter urat, — bár a belügyminiszter urat nem interpelláltam meg, de azért szólhatok a dologhoz — kérdezze meg Budapest székesfőváros főkapitányát, Ferenczy főkapitány urat, miért nem vesz tudomást erről a két rendeletről, miért nem utasítja közegeit, hogy a megfelelő eljárást a két rendelet végrehajtásánál végre vegyék foganatba. Hátra van tehát még az egyetlen iparkamarai területen kívül, amelyre az asztalosiparban kiterjesztették a munkaidő és a munkabér megállapítását, hat iparkamarai terület, tehát igen jelentékeny terület. Az iparosság maga is sürgeti a rendezést, mert a helyzet az, hogy nűg^ egyes városokban megvan a kötelező 48 órás munkahét, megvan a bérminimum, deegy szomszéd városban, amely néhány kilométerre van, nincs meg, ott tovább folyik a hallatlan munkabéruzsora, hosszú munkaidő mellett dolgoztatnak és egyszerűen lekonkurrálják azoknak a városoknak iparosait, amelyekre nézve kötelezően elrendelték a munkaidő és^ a munkabér megfelelő betartását. Már ebből a szempontból is rendet kellene teremteni és egy kicsit gyorsabban, ütemesebben kellene a kérdéshez hozzányúlni. Végre is, azért kreálták az iparügyi minisztériumot', — nincsen más dolga, mint az ipar területén, rendet teremteni, —hogy a rendezetlen problémákat megoldja. De nem csinálják, vagy nagyon lassan csinálják a dolgokat, úgyhogy szépen lassan belemegyünk a télbe, a rendelet már szakállt növesztet, néhány hónapos és mindenki azt várja, hogy végre legyen hajtva, hiszen a megállapított, minimális munkabérek máris túlhaladottak, mert közben olyan drágaság

1 lépett fel, amelyek ezeket a béreket úgyszólván megsemmisítette és még sem történt semmi. 21