Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-61

Az országgyűlés képviselőházának 61, lami irányítással esetleg veszélyeztetnék, r és éppen ezért az állami kormányzat működését ebben az irányban bizonyos fokig korlátozan­dónak tartom. Az írók, a művészek és a tudó­sak segítségére kell jönnie az égés» magyar társadalomnak. Maguknak az érdekelt. írók­nak, művészeknek és tudósoknak kell megta­lálnia a szervezkedésnek azt az útját, amely által, a sok kontárt és dilettánst, akik az ő boldogulásukat elsősorban nehezítik, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) az ő érvényesülésük útjában állanak, eltávolítva, az igazi tehetsé­gek érvényesülését előmozdítsák. Másodsorban a művészeknek és az íróknak segítségére kell jönniük a társadalom olvasó, műélvező, mű­pártoló és könyvbarát rétegeinek, valamint azoknak az üzletágaknak is, amelyek az írók és művészek szellemi termékeinek értékesíté­sével foglalkoznak vagyis a könyvkiadóknak, a könyvkereskedőknek, a műkereskedőknek es kiállításrendezőknek. Nekik is arra .az állás­pontra kell helyezkedniök, mint az egész ma­gyar társadalomnak és államkormányzatnak. Meg kell állapítanom, hogy az államkor­mányzati feladatok megoldásában nem lesz hiány. Mindazt, — természetesen mindig az az idő szerinti állampénzügyi keretekhez alkal­mazkodva — amit a kormányzat megtehet, meg is fog tenni. De mi az, amit az állani te­het a tehetségek érvényesülése, a művészi és irodalmi élet egészséges menetének biztosí­tása tekintetében? Első és legfontosabb feladataink azt hi­szem, az ifjú tehetségek szelektálása, kikép­zésük előmozdítása különféle eszközökkel: ösz­töndíjakkal, segélyekkel, külföldi utak elősegí­tésével. (Elénk helyeslés.) Éhben az irányban a kultuszkormányzat az utolsó 15 esztendőben sokat tett és ezen az úton kívánok én is to­vábbhaladni. Segíteni tudunk másodszor az igazi iroda­lom és az igazi művészet támogatásával, tehet­séges írók és művészek műveinek és alkotá­.sainak állami megrendelése által iskolák, mú­zeumok, könyvtárak, intézmények számára. Itt is igyekszünk megtenni annyit, amennyi lehetséges. Sajnos, azok az összegek ma nem állanak rendelkezésemre, amelyek még ;: pár évvel ezelőtt elődömnek rendelkezésére állot­tak, de éppen ezidén kényelmesebb helyzetben vagyok, mert a Nemzeti Bank adományával bizonyos mértékig kiegészíthetem az én kis dotációmat. (Közbeszólás.) 35.000 pengőt adott erre a célra abból a 100.00 pengőből, amit kul­turális célra fordított, a mi egész tételünk saj­nos, erre a célra csak 200.000 pengő. A harmadik eszköz a külföldi érvényesülés és a magyar művek külföldi terjeszkedésének előmozdítása. Erre a kérdésre igen nagy figye­lemmel voltam a legutóbb megkötött kulturá­lis egyezmények keretében, ami a magyar mű­vek fordításában, külföldi kiállítások rendezé­sében és egyéb akciókban fog kifejezésre jutni. Bemélem, hogy ezek a magyar művészek és írók külföldi érvényesülését elő fogják segí­teni. Nem szólva arról, hogy az iskolákban, a népművelési előadásokban természetesen a jó irodalmat és a jó művészetet propagálni kí­vánjuk, végezetül nagyon fontosnak tartom az írók és művészek jogvédelmének kérdéseit rendezni. Itt van a szerzői jog kérdése, amely­ről egy törvényjavaslat készül, mert az 1884. évi XVI. t.-cikk már elavult Egy másik ilyen kérdés a kereskedelmi törvényben a kiadói ülése, 1935 november 20-án, szerdán. 145 ügylet szabályozása. Ebben a tekintetben is új intézkedésekre van szükség. Nem akarok általánosítani és a könyvkiadók egyetemét nem kívánom itt érinteni, csupán felemlítem. hogy vannak olyan könyvkiadói szerződések, amelyek valósággal guzsbakötnek egyes író­kat, akik még abban az időben, amikor kez­dők voltak, lekötötték magukat és egyben út­ját állják annak is, hogy a legjobb írók mű­veiből olcsó kiadványsorozatok is jelenhesse­nek meg, mikor a magyar közönség képtelen a drágább könyvek felvételére. Ezen a téren is bizonyos intézkedésekre lesz szükség. Foglalkozunk az írói és művészi érdekkép­viselet problémájával is, a művészi és írói kamara kérdésével, amely egyike a legna­gyobb kérdéseknek, amiket a Irodalmi és Mű­vészeti Tanácsnak kell előkészítenie és kidol­goznia. Ezenkívül a mai szomorú helyzetnek meg­felelően természetesen állandó gyorssegély, úgynevezett nyomorakció is van folyamatban, sajnos azonban, ezeket a kis összegeket, ame­lyek itt rendelkezésemre állanak, többnyire kontárok és dilettánsok igyekeznek megfelelő protekcióval felfegyverkezve igénybe venni. Ennek a hadnak ellenállni és ezeket az össze­geket az igazán tehetséges íróknak és művé­szeknek juttatni elsőrendű kötelességemnek ismerem. De amikor mindezt válaszképpen elmon­dom a t, képviselőtársam interpellációjára megnyugtatásul, ismételten a legerőteljeseb­ben hangsúlyozom, hogy ennek a kérdésnek a megoldása a társadalomnak és nem az állam­nak feladata. Az állam csak mint segítő és kezdeményező, áll a társadalom rendelkezé­sére. Különösképpen ki kell emelnem, — mél­tóztatott célozni arra az általános részvétlen­ségre, ami a társadalomban van — hogy két­ségtelenül láthatók olyan tünetek, hogy az emberek, amikor életszínvonalukat leszállít­ják, elsősorban irodalmi és művészeti szükség­letüket minősítik luxusszükségleteknek és a szellemi táplálékokat tekintik luxusnak. Ez a tünet megvan. De ezzel szemben meg kell állapítani, hogy olyan művek, amelyek köz­szükségletet elégítenek ki, és bizonyos elis­mert irodalmi nevek művei, ma is igen szép könyvsikert érhetnek el. Igen t. képviselőtársam a fejét csóválja. Én a magam példájára utalok. Az én magyar történeti művemből 5000 példány elfogyott az első kiadásból. A közbeszólást megelőzendő: állami megrendelés 181 volt belőle. (Derült­ség.) Megjelent a második kiadás ugyancsak 5000 példányban, ebből már egy állami ren­delés sem lehetett, mert már inkompatibilis a kultuszminiszter személyével. Ez is elfo­gyott, még nyomás alatt és már a harmadik ötezret nyomják. Ha tehát egy könyvnek szükségét érzi a magyar társadalom, még mindig fel tudja venni. Ugyanezt látom az irodalom terén. Ha el­ismert nevű írók műveit veszem: Herczeg, Tor­may, Zilahy, Móricz, Babits, Molnár stb., — csak pár nevet akartam itt felsorolni — ezek a müvek még ma is szép sikereket aratnak és nagy példányszámban jelennek meg. A baj azonban ott van, hogy a közönség érdeklődése a ponyva felé fordul (Ügy van! Ügy van) és hogy a kiadók nem irányítani, hanem kielégí­teni kívánják a közönség ízlését. Nézetem sze­rint a könyvkiadókra nagy etikai kötelesség hárul, nem csupán az üzleti érdeket nézni, ha­nem a közízlést előmozdítani és lehetőleg gyor­san sok jó és olcsó magyar könyvet kiadni. Az

Next

/
Oldalképek
Tartalom