Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-61

144 Az országgyűlés képviselőházának 61. ülése, 1935 november 20-án, szerdán. anyagi sikerhez, — az ilyen ritka, mint a fehér holló — arra pedig az adóhatóságok teszik rá a kezüket. Egészen elképzelhetetlen és irreális adókivetésekre ragadtatják magukat. Sapienti sat. Erről a (kérdésről beszélni nem kívánok, de egész sorozatát tudnám a példáknak felhozni,^ amikor az adóhatóságok rövidlátásukban és bürokratikus felfogásukban egy-egy valamelyes sikert elért íróra akkora adót vetnek ki, amekkora adó a gazdasági élet többi ágában egészen elképzelhetetlen. Nem akarom a példákat felsorolni érthető okból, nem akarok az illetők személyére itt is rámutatni és rájuk a figyelmet felhívni. T. Ház! Fanatikus híve és katonája vagyok a testnevelésnek, azonban ha azt kell látnom, hogy a magyar könyvre és a magyar író számára pénz nem jut, ugyanakkor, amikor egy vasárnap délután ezrek és ezrek vándorolnak ki egy futballmecsre, vagy boxmecsre, jegyeiket sokszor a jegyüzéreknél többszáz percentes diszázsióval megvásárolva, akkor tüzet kell kiáltanom a magyar kultúra érdekében. Nyiltan és bátran felvetem itt a törvényhozás előtt a tömegsportok — tehát a futballmeccsek, a boxmeeesek — jegyeinek kevés filléres megadóztatását a magyar irodalom, a magyar könyv és a magyar írók javára. Nem hinném, hogy az a kormány, amely a magyar életsorsnak és a jövőnek mindenegyes legkisebb problémájával is foglalkozik és a reformok sorozatát akarja megvalósítani, ettől a gondolattól elzárkózzék és ne fogadja ezt olyan gondolatként, amellyel komolyan foglalkozni is illik. En egy felvilágosító és a veszedelmekre rámutató propagandát kérek kormánytól, egy propagandát, amely rámutat a magyar művelődés fontosságára, ennek a mi legerősebb harci eszközünknek nélkülözhetetlenségére. A könyvkiadás kérdésébe való belenyúlást sürgetem az igen t. kultuszminiszter úrnál, a könyvkiadás olcsóbbá tételét, segélyek és pályadíjak kitűzését kérem most a költségvetés Összeállításakor a nyomorgó, de tehetséges íróink számára, hírlapíróink és publicistáink számára pedig szociális intézményeik reorganizációját^ és intézményes rendelkezéseket abban az irányban, hogy a lapkiadók vállalt kötelezettségeiknek betartására kényszerítessenek. T. Ház! Végezetül és nem utolsó sorban, kérem egy olyan közhangulat (kialakítását, amelynek innen kell kiindulnia a törvényhozás terméből, amely vissza fogja helyezni a magyar írót régi megbecsülésébe s a magyar könyvet régi polcára. Ezzel lesimítjuk a magyar írók arcáról a mély barázdákat, és egy Veronika-kendővel le fogjuk törülni arcukról a keserves könnyeket. Tisztában vagyok azzal is, hogy a magasabb műveltség, a tudomány, az irodaiam, a művészet nem mezei virág, hanem egy üvegházi növény, amely csak akkor tud boldogulni, ha a tisztes megélhetés magasabb hőmérséklete veszi körül s nem pusztítja el a nyomor és a szegénység dermesztő fagya. Ennek a törekvésnek azonban innen kell kiindulni a törvényhozásból és innen kell elsősorban a figyelmet r felhívni ezeknek a kérdéseknek a fontosságára. Ezért vagyok bátor a következő kérdéseket intézni az igen t. kultuszminiszter úrhoz. (HalljuM Halljuk!) »Nem látja-e elérkezettnek a miniszter úr az időt, hogy a magyar könyv, — tudományos és szépirodalmi egyaránt — a magyar művelődés lehetősége és a magyar írók érdekében intézményes intézkedések tétessenek? Milyen intézkedések volnának szükségesek, hogy a közvélemény felvilágosíttassék a tudományos és szépirodalmi munkásság jelentőségéről és fontosságáról, az ország jövője és helytállása szempontjából? Nem látja-e szükségesnek a miniszter úr, hogy a magyar írók és publicisták tehetségének és munkásságának fokoiziása érdekében, ezeknek legsúlyosabb s immár tehetségük rovására menő anyagi gondjai intézményesen enyhíttessenek és szociális téren kiáltó bajaik orvosoltass an ak?« E kérdések felvetésének, taglalásának nélkülözhetetlensége és szükségszerűsége elől kitérni, nem tudunk és azt hiszem, az egész magyar közvélemény hálás lesz az igen t. kultuszminiszter úrnak, ha ezekben a kérdésekben megnyugtató választ tud tőle kapni. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr kíván szólni. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi I miniszter: T. Ház! Farkas Elemér t. képviselőtársam olyan kérdést vetett fel, amelynek megoldása kétségtelenül nemzeti és kulturális érdek. A magyar írók válságos helyzete és e válságos helyzet orvoslásának kérdése valóban egyik legfontosabb feladata a magyar kultúrpolitikának és én a magam részéről ezeket n a kérdéseket a szívemhez leginkább hozzánőtt kérdésnek tartom. (Helyeslés és taps a jobboldalon.) Magam is irodalmilag működvén, író lévén, természetesen megértem és átérzem mindazokat a nehézségeket, amelyekkel az íróknak és velük együtt, hozzáteszem, a magyar művészeknek is küzdeniök kell. Hároim konkrét kérdésit méltóztatott hozzám intézni. Az egyik az, időszerűnek tartok-e bizonyos Intézményes intézkedéseket ezeknek a bajoknak az elhárítására, a második az, hogy szükségesnek tartom-e a közvélemény felvilágosítását az irodalmi 'és a művészi munka fontosságáról, az írók és a művészek mai helyzetéTŐI s végül a harmadik kérdés az, vajjon nem -tartanék-e szükségesnek olyan intézményes intézkedéseket, amelyek az írók szociális bajait orvosolnák és enyhítenék. Igen t. Ház! Erre a három kérdésre tulajdonképpen már tavaly megadtam a feleletet, amikor a t. Ház elé terjesztettem az Irodalmi és Művészeti Tanács létesítéséről szóló 1934. évi IX. törvénycikket. Akkor is abból indultam ki, hogy ezeket a kérdéseket végre intézményesen is meg kell fognunk, rendeznünk kell és az Irodalmi és Művészeti Tanács feladatává is tettem, hogy ezekkel a kérdésekkel részletesen foglalkozzék. A Tanács ennek a kötelességének meg is felel. Javaslatai, amelyek minden írói és művészi irányú kérdésre .kiterjeszkednek, részben előkészület alatt, részben készen vannak és éppen a közeli napokban fognak döntésre elém kerülni. Meg kell " állapítanom természetesen egyben, hogy az állam ebben <a kérdésben csupán segítő, kiegészítő tényező^ lehet a társadalom mellett, mert az írói és művészi nyomor megoldásának kérdése, az irodalom és művészet válságának elhárítása elsősorban a társadalomi és nem az állam feladata. Éppen az Irodalmi és Művészeti Tanács megalkotásánál itt a Házban képviselőtársaim részéről merült fel az az aggodálom, hogy a Tanács révén túlságosan bele találunk nyúlni az irodalmi és a művészi életbe. Ezt nem kívánom, mert az irodalmi, művészi és tudományos élet egyaránt szabadságot kíván (Helyeslés a báloldalon.) amelyeket ál-