Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-60

Az országgyűlés képviselőházának 60. ezt a szakaszát rugalmasabbá, elasztikusabbá akarta tenni, a maga számára szabadabb kezet akart biztosítani, mint amilyen szabadságot biz­tosított volna az ő számára a szakasz eredeti fogalmazása. (Petro Kálmán: Ö is szeszt akar kifőzetni!) Talán más módon is fel akarja használni, ne méltóztassék azonban szuppqnál­ni azt, hogy ennek a szakasznak olyanmódon történő módosítása, ahogyan azt a pénzügyi bizottság elfogadta, a szeszkartel és az ipari szeszgyártás számára akarna megint meg nem engedett előnyöket biztosítani. Hiszen rendkívül érdekes, hogy egyik kép­viselőtársunk nem érte be azzal, amire már is­mételten történt hivatkozás, Eogy ez a nagy­hatalmú szeszkartel annakidején Ivády Béla akkori földmivelésügyi miniszter urat is meg­buktatta. Nem érte be ezzel és nem volt haj­landó elfogadni az Ivády Béla képviselőtár­sunk szájából hallott közvetlen cáfolatot, ha­nem tovább megy és azt mondja, hogy ez a szeszkartel már 1921 tavaszán megbuktatta Ko­rányi Frigyes akkori pénzügyminisztert is, miután ő az 1921:VIII. tc.-et, a szeszkérdésre vonatkozó korábbi törvénycikket, tető alá hoz­ta. Nem akarok történeti reminiszcenciákat fel­említeni, de úgy gondolom, hogy annak a kép­viselőtársunknak, aki megint ezzel a teljesen alaptalan váddal áll elő, tudnia kellene, hogy annakidején nem Korányi Frigyes pénzügy­miniszter volt az, aki megbukott, hanem az egész Teleki-kormánynak kellett a helyét el­hagynia. (Báró Berg Miksa: Hát Ivády Béla miért bukott meg?) Nem én nyilatkoztam eb­ben a kérdésben; talán nem méltóztatott itt lenni, amikor Ivádv Béla képviselőtársunk cá­folta meg ezt az állítást. A vita során felvetették egyesek azt a gon­dolatot, hosry a magyar borkérdés megoldá­sára a legalkalmasabb mód az volna, ha az él­vezeti szesz előállítására szolgáló kontingenst új törvényes rendelkezés keretében átengedné a kormány a bortermelés számára. (Petro Kálmán: Ezt Kállay mondta, a miniszterelnök úr mondta, Ivády Béla mondta! Ezekkel az urakkal méltóztassék majd vitázni!) Minél többen mondták, a magyar politikai életnek minél mértékadóbb tényezői állanak e megol­dás mellé, annál inkább van arra szükség, hogy ez a kérdés minden vonatkozásában tár­gyilagos kritika alá kerüljön. Ismétlem tehát, felmerült egy ilyen meg­oldás gondolata, amellyel kapcsolatban én a Ház szíves figyelmébe ajánlom azt. hogy ez a megoldás a tárgyilagos kritika tükrében cél­talannak és kivihetetlennek bizonyul. Célta­lan és kivihetetlen ez az elgondolás azért, mert nem oldja meg a magyar borkérdést, a ma­gyar bortermelés árproblémáját — de amel­lett tönkreteszi, megszűnteti az ipari szeszgyá­rakat, az ipari szesztermelést és súlyos vál­ságba sodorja a magyar mezőgazdasági szesz­termelést is. (Petro Kálmán: Itt van a téve­dés!) Méltóztassék megengedni, hogy befejez­zem és azután méltóztassék felelni; a házsza­bályok, azt hiszem, megengedik, hogy a kép­viselőháznak bármely tagja nálam okosabba­kat mondjon. (Egy hang a középen: Lehetet­lenségekre nem vállalkoznak!) A kérdés első része az, állítom, hogy ez a terv nem jelent megoldást a válságban a ma­gyar bortermelés számára. Méltóztassék meg­hallgatni adataimat. Az élvezeti szeszgyártás céljaira a legutóbbi években felhasznált szesz­mennyiség 26—28 ezer hektolitert tesz ki. Ha ezt elvonnók az ipari, illetőleg a mezőgaz da­ülése 1935 november 19-én, kedden. 105 sági szeszgyáraktól és ennek előállítását áten­gednők a bortermelés részére olyan módon, hogy a jövőben élvezeti szeszt egyedül és ki­zárólag borból volna szabad előállítani, ez mindössze 260—280 ezer, legfeljebb 300 ezer hektoliter bornak feldolgozását, kifőzését tenné lehetővé, de csak papiroson. De ha abból indulok ki, hogy 250—300.000 hektoliter bor erre a célra tényleg felhasználható, akkor is állítom azt, hogy a 3-5 millió hektolitert kitevő borterméshez viszonyítva és arányítva ez a mennyiség túlságosan csekély ahhoz, hogy a bortermelést rentábilissá tehessük. (Felkiáltá­sok a baloldalon: 10%!) T. képviselőtársaim, megint azokra a tapasztalatokra vagyok kény­telen hivatkozni, melyeket a gyakorlati gazda­sági életben szereztem. Tudom azt, hogy 10% -kai egy piacon — de nem is tízzel, hanem már öttel is — derutálni lehet az árakat, de tíz­százalékkal megjavítani az árakat egy piacon téliesen kizárt dolog. (Dinnyés Lajos: Mit szol ezekhez Pálffy-Daun? — Gr. Pálffy-Daun Jó­zsef: Megvan a véleményem róla! — Derült­ség half elől.) Ha tehát kiindulok abból a feltevésből, hogy valóban 250—300.000 hektoliter bor lesz erre a célra felhasználható, ez akkor sem jelent a magyar borpiac árproblémájának megoldásá­nál komoly segítséget. De minthogy a helyzet az, hogy a borból előállított élvezeti szesznek az ára sokkal magasabb lesz, mint az élvezeti szesznek ma is igen magasan, 180 pengőben megállapított ára, ez azt jelenti, hogy az élve­zeti szesszel előállított különféle italok és ter­mékek fogyasztása lényegesen csökkenni, ha­nyatlani fog. (Petro Kálmán: Nem azt jelenti! Kevesebbet fog keresni a szeszkartel!) Nagyon kérem t. képviselőtársamat, méltóztassék ko­moly tárgyi ellenvetéseket tenni, azokra kész­séggel és szívesen felelek, de ez igazán nem volt olyan ellenvetés, amely mellett meg lehet állni. Ott hagytam el, hogy az élvezeti szesznél a fogyasztás olyan mérvű csökkenése következ­nék be, hogy nem lehetne többé 250—300.000 hektoliter felhasználásáról szó, mert ez a meny­nyiség számításaim szerint lényegesen reduká­lódnék, alig emelkednék túl az évi 100.000 hek­toliteren. Ez pedig igazán nem olyan mennyi­ség, amely — amint az előbb megállapítottam — a magyar bor problémájának megoldását le­hetővé tenné. (Dinnyés Lajos: Próbáljuk meg!) Állítom viszont, hogy ez a megoldás tönkre­tenné, valósággal megszüntetné az ipari szesz­gyártást. Méltóztassanak megengedni, hogy a problémának ezt a részét is megvilágítsam. A dolog úgy áll, hogy az élvezeti célokra előállí­tott szesz igen magas, hektoliterenkint 180 P-ős ára teszi lehetővé a magyar szeszkivitel fenn­tartását. A szeszkivitel évek óta veszteséges üzlet és azt a veszteséget, amely a külföldi piacon értékesíthető szesz ára és az előállított szesz önköltségi ára között mutatkozik, csak úgy lehetett fedezni, hogy az élvezeti szesz árát a kormány hozzájárulásával a szeszértékesítő ilyen magasan állapította meg. Már most ha élvezeti szeszt a jövőben csak borból lehet elő­állítani, akkor nem lesz fedezet a szeszexport­nál mutatkozó veszteségek kiegyenlítésére, ha pedig ez a fedezet nem fog rendelkezésre állani, akkor megszűnik ez az export (Dinnyés Lajos: A szeszkartel. mint altruista intézmény!), ak­kor megszűnik ez a kivitel. E felett azonban olyan könnyen napirendre j térnünk nerri lehet. Nem lehet több okból. Elő­ször is azért nem, mert ha szeszkivitelünk má-

Next

/
Oldalképek
Tartalom