Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-34

74 Az országgyűlés képviselőházának kori állapotokra, hogy »a szabad kereskedelemnek híve vagyok, de szentségtelen kénytelenség ránknézve más országoknak az elzárkózása, hogy berendezkedjünk öneltartásra«. Ma merő kényszerűség ránk az önellátás, tehát mi akadálya lehet annak, hogy csakugyan iparosodjunk, hogy kereskedelmünk még jobban fejlődjék, hogy az értelmiségi pályákon mozgó tömegek termeléshez, alkotáshoz, murikához jussanak?! Hiszen ez kétszeresen hasznos a magyar gazdasági életnek, mert ezáltal bent piacot teremtünk a mezőgazdaság részére is. En isokáig képviseltem a magyar falukat. A falu iránti szeretetből természetesen izig-vérig ki s agrárius, agrárdemokrata voltam. Csodálatos, hogy mióta városi képviselő vagyok, még inkább agráriussá lettem, (Bródy Ernő: Nagyon helyes!) mert látom a városban az ipar és kereskedelem terén, a nagy tömegek között, hogy ezeknek fogyasztópiac kell, gazdag vidék, gazdag parasztság, gazdag földnépe kell. De viszont így van ez a mezőgazdaságnál is. Isten tudja, hogy mikor és meddig adódnak lehetőségek arra, hogy a mi keserves kiviteli dolgainkat is rendezzük. Látjuk, nincs benne hála és köszönet, az egész odazsugorodik össze, hogy nemzetgazdasági szempontból szólva, rablógazdálkodást kell folytatnunk. Kivisszük az árut annyiért, amennyiért veszik. Például a magyar vajat 1 pengő 10 fillérért, a cukrot említeni sem merem, hogy mennyiért, csak azért, hogy abszolúte véve be tudjunk hozni egy kis valutát, amelyen azután specifikumokat megvehetünk. Voltaképpen önmagunkat károsító kivitelünk van, csak azért, hogy abszolút számokban véve valami valutát be tudjunk hozni, mert ez a valuta kell arra, hogy valami olyant megkaphassunk, amit itthon sehogy sem tudunk előállítani. Világszerte hiába vagyunk — amint én is vagyok — tántoríthatatlan hívei a szabadkereskedelmi elvnek. Nem baj, ha iparosítunk, nem baj, ha kereskedelmünket fejlesztjük, de tessék csakugyan az öszszes foglalkozási ágaknak segítségére sietni. Akármennyire szabadkereskedelmi elvű is az ember, nem felejtheti el, hogy tulajdonképpen egy ország ereje az ipar. Az ipar hatványozza meg a termelés értékét, mert míg a mezőgazdaság a munkaerőt is belevéve, talán háromszoros értéket tud termelni, az idő alatt azzal az erővel az ipar hat-hétszereset termel. És hadd termeljen, hadd legyen minél képesebb arra, hogy viszont a mezőgazdaság termeivényeit felvegye és hogy a mezőgazdaságban való túltelített népszaporodás is elhelyezkedhessék az iparban. Ennél nagyobb haszon nincs. Az ipar és a tudomány, az értelmiségi pálya és a kereskedelem a legérdekesebb bánya egy nemzet érdekében. Olyan bánya, amelyben annál több lesz nap-nap után, minél többet elvesznek belőle. A dolgozó izmok és kezek ereje és ügyessége fokozódik, a gondolkozó, alkotó agyak képessége tudásban, ismeretben csak erősödik, ha nap-nap után jut nekik feladat, amelyet meg kell oldani. A kereskedelem is annál nagyobb és gazdagabb marad, minél többet kiad magából, minél több az, amit elvesznek tőle. A nem dolgozó izmok elsatnyulnak és ami nem dolgozik és elsatnyul ezen a téren, az örökre elveszett a nemzet termeléséből. A föld; ben lévő kincsek, ha ma nem bányásszák ki Őket, holnap is ott vannak, megtalálhatjuk őket. Bizonyos mértékig a mezőgazdasági termelésről is ezt mondhatjuk. Ha nem veszem ki az erejét a földnek, hanem ugarban hagyom, SJf.. ülése 1935 június 17-én, hétfőn. talán jövőre még abból lesz valami. De a munka, az izomnak tevékenysége, az agynak kincse, a kereskedelem ügyessége: ha nem dolgozik, ez mind örökre elveszett. Talán már közeledik a hazához való hűtlenséghez, ha azt, amit magyar kar, izom és ügyesség elő tud állítani, idegenből hozzuk be, mert megkárosítjuk idebenn a munkást, az iparost, a kereskedőt. Természetesen feloldhat engem e lelkiismeret furdalás alól az, ha így van a világon mindenfelé, mert hiszen akkor nem kell néznem hogy a sziléziai szén idebenn ... Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a tárgyhoz közeledni. A tárgy a közmunkákcéljaira állami kölcsön felvétele. (Elénk helyeslés és zaj a jobboldalon.) Rupert Rezső: T. Képviselőház! Méltóztassék az összefüggést meglátni abban, hogy amíg örömmel üdvözlöm, hogy itt főleg a mezőgazdasági ellátatlanok számára igyekszik a kormány ezzel a 15 millióval segítséget nyújtani, ugyanakkor hibáztatom, hogy viszont nem látom, hogy az iparos-szegényeknek, a kereskedőszegényeknek és az értelmiségi szegényeknek felemelésére is hoznának valamit, pedig mint kifejtettem, a termelésnek ezek a területei is rendkívül fontosak. Bátor vagyok, tehát az öszszefüggést abban látni, — s ez volt fejtegetésem alapja — hogy viszont ezeket a foglalkozási ágakat nem látom támogatva ez által a javaslat által és ez által a felveendő kölcsön által. Ezt a kifogást emelem tehát, minthogy bátor voltam ezzel a javaslattal kapcsolatban fejtegetni, — és kellett fejtegetnem — hogy nem érnek úgyszólván semmit sem az ilyen segélyek, mert ezek évről-évre ismétlődnek. A szerves segítség ér csak valamit. Egyrészt a budget területén menjünk el tényleg a takarékosság végső határáig, mert hiszen, ha elő méltóztatnak venni költségvetésünket, abban láthatják, hogy igen könnyű szerrel meg lehetne körülbelül 150 milliót takarítani. Most még nagy deffii eitben vagyunk, de csak komolyan hozzá kellene j ehhez látnunk, csak egy kis erély kellene hozzá, csak egy kis felismerése annak is, hogy hiszen a dologi kiadásokban túlmentünk a határon. Nem furcsa dolog, hogy évekkel ezelőtt ugyanennyi volt a dologi kiadásunk, akkor, amikor a pengő vásárlóértéke még csak harmadrésze volt a mainak és ma is majdnem ugyanolyan nagyok a dologi kiadások, holott a pengő vásárlóereje megháromszorozódott, némely viszonylatban pedig megnégyszereződött? Organikusan kell segítenünk, csakugyan öntevékennyé kell tennünk egész magángazdasági és közgazdasági életünket. így maga az autonómia, az emberek tömegének autonómiája és a közgazdasági életben meglévő lehetőségek és rendelkezésre álló fedezetek maguk elindulnak, spekulálnak és dolgoztatnak. Ilyen felpezsdülő közgazdasági, társadalmi élet és megerősödő magángazdasági élet mellett lehet csak elképzelni azt, hogy a munkássegélyezés, illetőleg a munkanélküliség kérdése is megoldódik. T. Képviselőház! Mivel mindezek feltételeit és mindezeket a felismeréseket nem látom ebben a javaslatban és nem látom, hogy ez a javaslat azután ezek konzekvenciáit levonná, ezért — bár egy vigasztaló ebben a költségvetésben van, az, hogy a pénzügyminiszter úr veszi fel ezt a kölcsönt, a pénzügyminiszter úr költi el, tehát valami biztosítékunk van rá, hogy majd jó helyre kerül — nem fogadhatom el a javaslatot. De annál kevésbbé fogadhatnám el, ha az összkormány akarná ezt az ösz-