Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-44

Az országgyűlés képviselőházának 44- ' sem az ugyanazon fokú fegyelmi bíróságnak, vagy az annál két fokkal magasabb bíróságnak kell alkalmaznia a fegyelmi bíráskodásra vonatkozó tételeket, hanem — lehetőleg — mindig egy fokkal magasabb bíróság alkalmazza a fegyelmi jogszabályokat. Ezt a törvény helyes és világos szerkezetben állapítja meg. T. Ház! A fegyelmi bíráskodásról szóló jelen törvényjavaslat kiterjeszti Cinnek a bíráskodásnak (hatáskörét mindazokra a személyekre, akiik a függetlenség alkotmányjogi értelmű biztosítékával felruházott bíróságoknál bírói természetű működést fejtenek ki. Idevonja természetszerűleg a kir. bíróságoknál ítélkező ítélőbírákat és természetesen az önálló működési joggal felruházott titkárokat és jegyzőket, továbbá idevonja az Ofb. bíráit, a szabadalmi bíróság és a főud varnagyi bíróság ítélőbíráit és természetszerűleg a törvényszéki elnököket, másodelnököket, alelnököket és tanácselnököket, továbbá a központi telekkönyvi hivatal elnökét, de idevonja mindazokat a bírákat is, akiík hasonló működési körben ítélkeznek, így a m. kir. Kúria ügyvédi tanácsának ügyvédtagjait, akikről már az, 1907.-XXIV. te. is meg; felelően intézkedett, azután az Ofb. nem bíró tagjait, a m. kir. Kúriához kinevezett szabadalmi ülnököket, valamint az áru- és értéktőzsde ítélőhíráit. Kérdés tárgya volt, vájjon ezt a kört ki kell-e még terjeszteni. Az igazságügyi bizottság azonban mindkét alkalommal negatív álláspontra helyezkedett, mert sem a tőzsdebíróság titkárait, sem a mérnöki kamara fegyelmi ügyeiben bíráskodó tagjait nem vonta ugyanennek a fegyelmi bíráskodásnak hatásköre alá. Amint már mondottam, a pönalizálás tekintetében szabatos kifejezést, precízebb körülírást használ a törvényjavaslat, azonkívül egyszerűsíti a tényálladékot és így lehetővé teszi azt, hogy mindazoknak a mulasztásoknak, vagy kötelességszegéseknek elkövetői, amelyek a (bíráskodást akadályozzák, tényleg megfelelő büntetésben részesüljenek. Nem óhajtóik a törvényjavaslat egyes intézkedéseivel részletesen foglalkozni, mert ezt a törvényjavaslat világos szövegezése feleslegessé teszi., De nem teszem ezt azért sem, mert — 'amint már aa előbb voltam bátor említeni — az általános jogelvek következetesen érvényesülnek a törvényjavaslat különböző intézkedéseiben is és a javaslat tulajdonképpen kevés lényegbe vágó változtatást tesz a fegyelmi bíráskodás tekintetében, hanem az alkalmazott jogszabályok útján gyorsabbá és jobbá teszi a fegyelmi bíráskodást. Egy-két intézkedését azonban mégis meg kell említenem ennek a törvényjavaslatnak. Ki kell emelnem ezek között, mint lényegbe vágó változtatást, a régi jogállapottal szemben,^— erről különben hosszabb vita folyt a bizottságban — hogy a javaslat bevezeti az elévülést. Ez a törvényjavaslat — szerintem nagyon bölcsen — megállapítja azt, hogy öt év alatt elévülnek a fegyelmi vétségek, azonban nem általánosan szünteti meg az elévülési idő a fegyelmi vétségek büntethetőségét, mert abban az esetben, ha a fegyelmi vétség súlyánál fogva a tényleges szolgálatban lévő személlyel szemben hivatalvesztésnek fegyelmi úton való alkalmazása közérdekből szükségesnek mutatkozik, az elévülési időn túl is megindítható és megindítandó a fegyelmi eljárás. Ebben is érvényesül az az elv, hogy a fegyelmi törvény eszköze a jó bíráskodásnak és arra való, hogy a 'bíráskodás iogát biztosítsa. ése 1935 október 15-én, kedden. 265 Meg kell emlékeznem egy másik joganyagról, amely kodifikálva van ebben a törvényjavaslatban, nevezetesen az áthelyezés és a nvugdíjaaás kérdéséről; ez volt ugyanis az a matéria, amely a törvényjavaslattal kapcsolatban mind a sajtóban, mind egyéb módon a legnagyofeb mértékű tárgyalás anyagát képezte. A bírói függetlenség kérdése fontos alkotmányjogi szükséglet. Megállapítom, hogy a törvényjavaslat a bírói függetlenség elvét változatlanul fenntartotta s gondoskodott arról, hogy ez a fontos alkotmányjogi elv érvényesüljön és törést ne szenvedjen, azonban ezzel a nagy alkotmányjogi elvvel szemben van a másik fontos alkotmányjogi elv, és pedig az, hogy a bíráskodásnak jónak és a közérdekből kiindulónak kell lenni, mert hiszen a bírói függetlenség kérdése is éppen ebből az elvből folyik. A bárói függetlenség követelménye nem önmagában létező elv, hanem eszköz arra, hogy az igazságszolgáltatás megfelelő legyen és a közérdeket szolgálj aA gyakorlati élet megmutatta azt, hogy igenis, előfordulnak esetek, amikor az át nem helyezhetés, az elmozdíthatatlanság elvének bizonyos törést kell szenvednie. Egyébként inaugurálta mind a két elvet az 1871 :IX. te, amely mindkét elv tekintetében intézkedéseket foglal magában. Ez a két rendelkezés tehát nem új, egyáltalában nem olyan, amely egy új jogintézményt létesít és a rendelkezések megszövegezése folytán sem olyan, hogy az a bírói függetlenség elvét bármi tekintetben is veszélyeztethetné. Ami az áthelyezés kérdését illeti, az erre vonatkozó rendelkezés úgy meg van kötve, annyira előfeltételeket igénylő, annyira keresztülmegy a különböző hatóságok szűrőjén, amíg eljut a fegyelmi bíróság elé, hogy ebben biztosítva van az, hogy csak azokban aizi esetekben érvényesül, amikor erre az igazságszolgáltatás érdekében tényleg szükség rvan. Legelőször is keresztül kell mennie a javaslatnak a hármas főfelügyéleti hatóságon, akkor kerül azután a fegyelmi bíróság elé. A fegyelmi bíróság zárt tárgyaláson határoz, ítélettel dönt és ez ellen az ítélet ellen van jogorvoslata az illető Ibírói személynek. így minden lehetőség meg van adva arra, hogy ez a jogszabály csak igazán kivételes esetekben alkalmaztassék. Az életnek természetes rendje az, hogy bekövetkezik a fizikai leromlás állapota. Különösen előfordulhat ez természetszerűleg azoknál, akik egész életüket egy kiváló nagy munkának szolgálatába állítják és ha a természet nem gondoskodott róluk, hogy megfelelő fizikumuk és egészségük legyen, bizony gyakran előfordulhat náluk az időelőtti megrokkanás. Éppen a jó bíráskodásnak akadálya azután az, hogyha ilyen esetekben nem lehet az illető bírósági személyt a bíráskodásból kivonni, hanem az továbbra is ott van s ezáltal veszélyezteti a bíráskodás jóságát. Éppen ezért szükséges az, hogy a kényszernyugdíjazás esete is megvalósuljon és úgy, amint ezt a régi jogszabályok alkalmazták, — az 1871 :IX. te. — ugyanúgy meghagyja ezt a jogintézményt a jelenlegi törvényjavaslat is, ezt is azonban olyan védőbástyákkal veszi körül, hogy visszaélések, hibák fennforgására még gondolni is teljesen lehetetlen. Ezekben voltam bátor egészen röviden ismertetni a most tárgyalás alá kerülő törvényjavaslatot. Miután azt alkalmasnak tartom 40*