Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-44

264 Az országgyűlés képviselőházának kh. ülése 1935 október 15-én, kedden. latot. Ezt a törvényjavaslatot már az elmúlt országgyűlés képviselőháza bizottságilag letárgyalta és e bizottsági tárgyalások során mélyreható változtatásokat is eszközölt az eredeti szövegen, figyelemmel azokra a megnyilatkozott óhajokra, amelyek a sajtóban és különböző testületekben a javaslattal kapcsolatban érvényesültek. A törvényjavaslat előkészítésénél természetszerűleg figyelembe kellett venni azt, hogy ez a javaslat novelláris módosítást eszközöljön-e és a régi jogszabálynak csak azokat a részeit módosítsa-e, amelyek — mint az előbb voltam bátor említeni — a mai körülmények között megváltoztatandóknak tűnnek fel, vagy pedig generális jogszabályváltoztatást eszközöljön, kódexszerűen. Szerintem nagyon helyesen a törvényjavaslat szerkesztője ezt az utóbbi álláspontot foglalja el és az 1871 : VIII. törvénycikket a fegyelmi bíráskodásra vonatkozó részében megváltoztatja, s ennyiben kódexszerűen alkotja meg; az 1871 : VIII. törvénycikknek azokat a főként alkotmányjogi rendelkezéseit azonban, amelyeknek fenntartása ezidőszerint is kívánatos és szükséges, fenntartandónak tartja. Ezt a törvényjavaslat tehát nem helyezi hatályon kívül az egész 1871 : VIII. törvénycikket, hanem csak a fegyelmi bíráskodásra vonatkozó részt hozza kódexszerűen a t. Ház elé. , , Ez a törvényjavaslat, — amely a kir. ítélobíráknak és a kir. ügyészség tagjainak fegyelmi felelősségéről, áthelyezéséről és nyugdíjazásáról szól, második címe alatt, a kir. bírósági és kir. ügyészségi tisztviselők fegyelmi felelősségére vonatkozó rendelkezéseket tárgyazza — mint már a címből is kitűnik, disztinkciót tesz az egyik oldalon a bírák és ügyészek, másik oldalon pedig a bírósági és ügyészségi tisztviselők között és ezzel is pregnánsan ki akarja fejezni azt a különbséget, amely egy részről a királyi ítélőbírák és ügyészek, más részről pedig a tisztviselők között van. Már most előrevetem azt, hogy a törvényjavaslat szerintem helyesen szakít az eredeti terminológiával és a hivatalnok szó helyett nagyon helyesen a címében is a »tisztviselő« kifejezést alkalmazza. A jelen törvényjavaslat — mint mondottam — a királyi ítélőbírák és a királyi ügyészségek tagjainak a fegyelmi felelősségéről szól és ehhez kapcsolódik az áthelyezés és a nyugdíjazás kérdése, amely materiákat az első cím második fejezete tárgyalja. A bírói fegyelmi rendelkezések tekintetében a törvényjavaslat mélyreható változtatásokat eszközöl az előző törvénnyel, az 1871. évi VIII. törvénycikkel szemben. Ha szabad röviden megemlítenem azokat a mélyreható eltéréseket, amelyek a régebbi törvénnyel szemben az új törvényjavaslatban találhatók, legelsősorban is megállapítom, hogy a törvényjavaslat a bírói és ügyészi fegyelmi bíráskodást meggyorsítja, mindazoktól a perszakoktól megkönnyíti, amelyek az anyagi igazság érvényesülését nem segítik elő, de az eljárást hosszadalmassá teszik, sőt alkalmasak arra is, hogy éppen nem az ianyagi igazság érdekét szolgálják. A fegyelmi felelősség kérdése szorosan összefügg a bíráskodásra vonatkozó generális elvvel s így a bíráskodás jóságának kérdésével. Szerintem a bíráskodás tekintetében a generális elv az, hogy a bíráskodás olyan legyen, amilyet a közérdek kíván, tehát —- ha a régi elv alapján fejezzük ki — gyors, jó és olcsó legyen. A fegyelmi felelősség megállapításának is ebhől kell kiindulnia. Minden olyan gesztiónak, amely a generális elv: a bíráskodás jósága ellen való, szükségszerűen fegyelmi vétség tényálladékává kell lennie. {Reibet Mihály a terembe lép. — Éljenzés a baloldalon.) A fegyelmi felelősség kérdésénél tehát szükségszerűen abból kell kiindulni, hogy minden olyan cselekmény vagy mulasz tás, amely a bíráskodásnak ezt a főelvét akadályozza, megvalósítását nem teszi lehetővé, fegyelmileg büntethető legyen. Igen fontos érdek azonban az is, hogy a fegyelmi bíráskodás gyors legyen, hogy az ítélőbíró vagy az ügyészség tagja ne legyen sokáig a fegyelmi bíráskodás hatálya alatt, hanem — az anyagi igazság megvalósítása mellett — gyorsan le gyen megállapítható, hogy tényleg követtetett-e el fegyelmi vétség, történte olyan mulasztás vagy olyan intézkedés, amelynek fegyelmi eljárás tárgyát kell képeznie. _ Ennek a törvényjavaslatnak, amint bátor voltam jelezni, legfőbb érdeme az, hogy a fegyelmi bíráskodást gyorsabbá teszi. Az elmúlt több mint hatvan esztendő alatt ugyanis megállapítása nyert az, hogy a fegyelmi ügyeket nagyon hosszadalmasan, nagyon késedelmesen intézték, s olyan körülményes volt az eljárás, hogy ennek a különböző akadályozások és gátlások következtében szükségszerű folyománya volt a késlekedés. A törvényjavaslat biztosítja az anyagi igazság érvényesülését, biztosítja azt, hogy a fegyelmi eljárás alá vont személy a védelem tekintetében minden intézkedést megtehessen, de mindazokat a gátló és késleltető szabályokat, amelyek a régi eljárásban benne voltak, egyszerűsíti s az eljárás menetét gyorsítja. A régi fegyelmi törvény a pönalizálás tekintetében is helytelen disztinkciókat alkalmazott, amennyiben a régi jogszabály keretébe nem egy olyan vétség, amelynek fegyelmi el-, járás alapjául kellett volna szolgálnia, nem volt beilleszthető, viszont az eljárás keretéhe vont fegyelmi vétségeknél nem egyszer olyan szóhasználat volt, hogy ezek a fegyelmi vétségek ebben a minőségükben meg nem állhattak, ami igen gyakran akadályozta a fegyelmi bíráskodást. De az alkalmazandó fegyelmi büntetések tekintetében is egyszerűsítést hoz ez a törvényjavaslat, amennyiben a feddést, rosszaiéit, pénzbüntetést és állásvesztést megállapító régi büntetési rendszerrel szemben csak háromféle büntetést ; állapít meg, tudniillik a rosszalást kihagyja s csak a feddést, a pénzbüntetést és a hivatalvesztést hagyja meg. Ez nagyon helyes, mert a felügyeleti hatóság intézkedései keretén belül úgyis szerepel a megintés alkalmazása is, úgy, hogy a rosszalásnak, mint külön fegyelmi büntetési tételnek beillesztése teljesen feleslegesnek mutatkozott. A törvényjavaslat áttekinthetően, kitűnő szövegezésben szabályozza a fegyelmi jogszabályokat, és kódexszerű rendszerbe foglalja az egész fegyelmi bíráskodásra vonatkozóan szükséges rendelkezéseket. Megállapítja azt a főelvet is, amelynek tekintetében épper. a szervezeti változtatások zavart okoztak, s áttekinthető rendszert állapít meg a fegyelmi bíráskodás alá eső személyeket illetőleg. Generális elvként megállapítja azt, hogy minden fegyelmi bíráskodás alá vont személy annak a fegyelmi bíróságnak a hatásköre alá tartozik. amely a felügyeleti hatóságával egyenrangú. A fegyelmi bíráskodás tekintetében annak a generális elvnek kell érvényesülnie, hogy soha-