Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-44

264 Az országgyűlés képviselőházának kh. ülése 1935 október 15-én, kedden. latot. Ezt a törvényjavaslatot már az elmúlt országgyűlés képviselőháza bizottságilag le­tárgyalta és e bizottsági tárgyalások során mélyreható változtatásokat is eszközölt az ere­deti szövegen, figyelemmel azokra a megnyi­latkozott óhajokra, amelyek a sajtóban és kü­lönböző testületekben a javaslattal kapcsolat­ban érvényesültek. A törvényjavaslat előkészítésénél termé­szetszerűleg figyelembe kellett venni azt, hogy ez a javaslat novelláris módosítást eszközöl­jön-e és a régi jogszabálynak csak azokat a részeit módosítsa-e, amelyek — mint az előbb voltam bátor említeni — a mai körülmények között megváltoztatandóknak tűnnek fel, vagy pedig generális jogszabályváltoztatást eszkö­zöljön, kódexszerűen. Szerintem nagyon helye­sen a törvényjavaslat szerkesztője ezt az utóbbi álláspontot foglalja el és az 1871 : VIII. tör­vénycikket a fegyelmi bíráskodásra vonatkozó részében megváltoztatja, s ennyiben kódex­szerűen alkotja meg; az 1871 : VIII. törvény­cikknek azokat a főként alkotmányjogi rendel­kezéseit azonban, amelyeknek fenntartása ez­időszerint is kívánatos és szükséges, fenntar­tandónak tartja. Ezt a törvényjavaslat tehát nem helyezi hatályon kívül az egész 1871 : VIII. törvénycikket, hanem csak a fegyelmi bírás­kodásra vonatkozó részt hozza kódexszerűen a t. Ház elé. , , Ez a törvényjavaslat, — amely a kir. ítélobí­ráknak és a kir. ügyészség tagjainak fegyelmi fe­lelősségéről, áthelyezéséről és nyugdíjazásáról szól, második címe alatt, a kir. bírósági és kir. ügyészségi tisztviselők fegyelmi felelősségére vonatkozó rendelkezéseket tárgyazza — mint már a címből is kitűnik, disztinkciót tesz az egyik oldalon a bírák és ügyészek, másik ol­dalon pedig a bírósági és ügyészségi tisztvise­lők között és ezzel is pregnánsan ki akarja fejezni azt a különbséget, amely egy részről a királyi ítélőbírák és ügyészek, más részről pe­dig a tisztviselők között van. Már most előre­vetem azt, hogy a törvényjavaslat szerintem helyesen szakít az eredeti terminológiával és a hivatalnok szó helyett nagyon helyesen a címében is a »tisztviselő« kifejezést alkal­mazza. A jelen törvényjavaslat — mint mondot­tam — a királyi ítélőbírák és a királyi ügyészségek tagjainak a fegyelmi felelősségé­ről szól és ehhez kapcsolódik az áthelyezés és a nyugdíjazás kérdése, amely materiákat az első cím második fejezete tárgyalja. A bírói fegyelmi rendelkezések tekinteté­ben a törvényjavaslat mélyreható változtatá­sokat eszközöl az előző törvénnyel, az 1871. évi VIII. törvénycikkel szemben. Ha szabad röviden megemlítenem azokat a mélyreható eltéréseket, amelyek a régebbi törvénnyel szemben az új törvényjavaslatban találhatók, legelsősorban is megállapítom, hogy a tör­vényjavaslat a bírói és ügyészi fegyelmi bí­ráskodást meggyorsítja, mindazoktól a per­szakoktól megkönnyíti, amelyek az anyagi igazság érvényesülését nem segítik elő, de az eljárást hosszadalmassá teszik, sőt alkalmasak arra is, hogy éppen nem az ianyagi igazság érdekét szolgálják. ­A fegyelmi felelősség kérdése szorosan összefügg a bíráskodásra vonatkozó generális elvvel s így a bíráskodás jóságának kérdésé­vel. Szerintem a bíráskodás tekintetében a generális elv az, hogy a bíráskodás olyan le­gyen, amilyet a közérdek kíván, tehát —- ha a régi elv alapján fejezzük ki — gyors, jó és olcsó legyen. A fegyelmi felelősség megállapí­tásának is ebhől kell kiindulnia. Minden olyan gesztiónak, amely a generális elv: a bí­ráskodás jósága ellen való, szükségszerűen fe­gyelmi vétség tényálladékává kell lennie. {Reibet Mihály a terembe lép. — Éljenzés a baloldalon.) A fegyelmi felelősség kérdésénél tehát szükségszerűen abból kell kiindulni, hogy minden olyan cselekmény vagy mulasz tás, amely a bíráskodásnak ezt a főelvét aka­dályozza, megvalósítását nem teszi lehetővé, fegyelmileg büntethető legyen. Igen fontos ér­dek azonban az is, hogy a fegyelmi bírásko­dás gyors legyen, hogy az ítélőbíró vagy az ügyészség tagja ne legyen sokáig a fegyelmi bíráskodás hatálya alatt, hanem — az anyagi igazság megvalósítása mellett — gyorsan le gyen megállapítható, hogy tényleg követte­tett-e el fegyelmi vétség, történte olyan mu­lasztás vagy olyan intézkedés, amelynek fe­gyelmi eljárás tárgyát kell képeznie. _ Ennek a törvényjavaslatnak, amint bátor voltam jelezni, legfőbb érdeme az, hogy a fe­gyelmi bíráskodást gyorsabbá teszi. Az elmúlt több mint hatvan esztendő alatt ugyanis meg­állapítása nyert az, hogy a fegyelmi ügyeket nagyon hosszadalmasan, nagyon késedelme­sen intézték, s olyan körülményes volt az eljá­rás, hogy ennek a különböző akadályozások és gátlások következtében szükségszerű folyo­mánya volt a késlekedés. A törvényjavaslat biztosítja az anyagi igazság érvényesülését, biztosítja azt, hogy a fegyelmi eljárás alá vont személy a védelem tekintetében minden intéz­kedést megtehessen, de mindazokat a gátló és késleltető szabályokat, amelyek a régi eljárás­ban benne voltak, egyszerűsíti s az eljárás me­netét gyorsítja. A régi fegyelmi törvény a pönalizálás te­kintetében is helytelen disztinkciókat alkalma­zott, amennyiben a régi jogszabály keretébe nem egy olyan vétség, amelynek fegyelmi el-, járás alapjául kellett volna szolgálnia, nem volt beilleszthető, viszont az eljárás keretéhe vont fegyelmi vétségeknél nem egyszer olyan szóhasználat volt, hogy ezek a fegyelmi vétsé­gek ebben a minőségükben meg nem állhattak, ami igen gyakran akadályozta a fegyelmi bí­ráskodást. De az alkalmazandó fegyelmi bün­tetések tekintetében is egyszerűsítést hoz ez a törvényjavaslat, amennyiben a feddést, rossza­iéit, pénzbüntetést és állásvesztést megállapító régi büntetési rendszerrel szemben csak három­féle büntetést ; állapít meg, tudniillik a rossza­lást kihagyja s csak a feddést, a pénzbüntetést és a hivatalvesztést hagyja meg. Ez nagyon helyes, mert a felügyeleti hatóság intézkedései keretén belül úgyis szerepel a megintés alkal­mazása is, úgy, hogy a rosszalásnak, mint kü­lön fegyelmi büntetési tételnek beillesztése tel­jesen feleslegesnek mutatkozott. A törvényjavaslat áttekinthetően, kitűnő szövegezésben szabályozza a fegyelmi jogsza­bályokat, és kódexszerű rendszerbe foglalja az egész fegyelmi bíráskodásra vonatkozóan szük­séges rendelkezéseket. Megállapítja azt a fő­elvet is, amelynek tekintetében épper. a szerve­zeti változtatások zavart okoztak, s áttekint­hető rendszert állapít meg a fegyelmi bírásko­dás alá eső személyeket illetőleg. Generális elvként megállapítja azt, hogy minden fe­gyelmi bíráskodás alá vont személy annak a fegyelmi bíróságnak a hatásköre alá tartozik. amely a felügyeleti hatóságával egyenrangú. A fegyelmi bíráskodás tekintetében annak a generális elvnek kell érvényesülnie, hogy soha-

Next

/
Oldalképek
Tartalom