Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.
Ülésnapok - 1935-40
Az országgyűlés képviselőházának 4-0. diik. (Mózes Sándor: Feltétlenül téves fogalmazás. (Zaj.) Nem is hiszem, hogy ezzel a Nep. jogásztagjai behatóan foglalkoztak. Ez is azt bizonyítja, hogy ez pongyola szövegezés, mert ha ezzel alaposan foglalkoztak volna, akkor egy ilyen lehetetlen kifejezés nem került volna bele a szövegbe. Ami magát a bíróság összeállítását illeti, laikus ember is el tudja képzelni, nem kell ahhoz jogásznak lenni, hogy ahol három miniszteriális ember van delegálva, ott ezek nem függetlenek, mindegyik utasítással megy oda, ezt mondja, az én minisztériumomnak ez az érdeke és mindegyik köteles azt az érdeket képviselni. Ezt tehát nem lehet bíróságnak nevezni. Helyesebb, ha a tényeknek megfelelően azt mondjuk, hogy ez egy ad hoc bizottság, mert ez nem bíróság, hanem bizottság. További sérelem ebben a javaslatban az, hogy a polgárságot ok nélkül, tehát fenyegető veszély nélkül a katonai bíráskodás hatásköre alá utalja. Az 1930. évi XXXIII. te., tehát a katonai büntető törvénykönyv még külön kiemeli, hogy mikor van helye annak, hogy civil személyeket katonai bírák elé állítsanak. Ennek a törvénynek 79. §-a azt mondja, hogy polgári egyén csak háború idején állítható katonai bírák elé, olyan imminens veszélynek kell tehát lenni, hogy a fundamentális polgári jogokat félretéve, a polgárt katonai bíráskodás alá rendelhessék, ami háborút jelent. Alkotmányunknak fundamentális tétele, hogy senki bírája elől el nem vonható. (Antal István államtitkár: Törvény útján igen.) Ha elrendelik ezeket a gyakorlatokat és nincs ilyen imminens veszély, megint ott van az eshetőség, hogy egy túlbuzgó ember azt a polgári személyt a katonai bíráskodás elé rendeli és ott folytatják le ellene az eljárást, holott nincs veszély. Ezt a katonai büntető törvénykönyv sokkal nagyobb veszély esetére írja csupán elő. Ezt a rendelkezést is valahogy módosítani kell, valami időpontot, valami határt kell megjelölni, (Eckhardt Tibor: Rendszerbe kell foglalni!) valamit kell csinálni, nem szolgáltathatjuk ki a polgárság személyes szabadságát, a polgárság anyagi erejét a mindenkori kormány szeszélyének. Azért vagyunk mi itt törvényhozók, hogy óvjuk és őrizzük meg a polgári szabadságot és jogokat. Ez a törvényjavaslat egyáltalán nem alkalmas erre. Akármilyen jóindulattal, jóakarattal van a miniszterelnök úr, vagy az igen t. többség, változás is történhetik. Sajnálom, hogy a miniszterelnök úr nincs itt, (Felkiáltások a jobboldalon: Itt van!) bocsánatot kérek t. miniszterelnök úr, nem láttam és csodálkoztam, amikor üresnek láttam a miniszterelnöki széket. (Zaj a jobboldalon. — vitéz Scheftsik György: Pedig alaposan be van töltve!) Kérem miniszterelnök úr, Önnek volt egy klasszikus beszéde itt erről az oldalról, a második nemzetgyűlésen, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Ott könnyebb beszélni! — Eckhardt Tibor: Most nem! Ha Scheftsik jelen van, nem könnyebb! — Derültség. — vitéz Scheftsik György Dehogy nem!) A miniszterelnök úrnak akkor, de azóta is azt méltóztatott mondani, hogy kapacitálható; ismétlem, azt mondotta a miniszterelnök úr, hogy kapacitálható, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Úgy van!) Ha tehát erről az oldalról csupa jóindulatot és jóakaratot lát, tehát semmi olyant, ami a törvényjavaslat lényegét érintené, vagy azt elgáncsolni akarná, akkor nem tudom megérteni, miért nem marad következetes énhez a kijelentéséhez és miért nem engedi magát kapacitálni? (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: A bizottságban kapaciülése 1935 június 27-én, csütörtökön, 239 tálható voltam!) A közhangulat nincs előkészítve ennek a törvényjavaslatnak az előterjesztésére. Miniszterelnök úr, mióta ez a törvényjavaslat itt van, tessék elhinni, odakint az életben azt mondják, — ezt nem tendenciával említem — ki fog megint ezen keresni? Miféle üzlet lesz ezen? Ki fogja azokat a gázmaszkokat szállítani? (Egy hang a jobboldalon: Valakinek csak kell csinálni! A magyar ipar fogja csinálni!) Miféle újabb adminisztrációs hivatalokat kell kreálni, mivel kell az adózió polgárokat e miatt megint megróni? EzI zel szemben az adózó publikum, a polgárság sötétségben van. Ezt a sötétséget megint el kell oszlatni. Az nem helyes törvényhozás, hogy azt mondjuk, egyedül acél a fontos, mert ez macchiavellista felfogás. Magyarországon eddig a törvényeket úgy alkották, hogy azok a^ szokásban már előbb kialakultak. Amikor én még annak... (Nagy zaj a középen. — Egy hang a középen: Miért nem akarják? — Eckhardt Tibor: Akarjuk, ebben egyek vagyunk! De hogy a jóhiszeműséget ne feltételezzék rólunk, ezt kikérjük magunknak! — Zaj a középen és a balközépen.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Horváth Zoltán: Tessék mindenkiről feltételezni a jóhiszeműséget, mert ha rosszhiszeműséget tételeznek fel rólunk, akkor hiába hangsúlyozzuk, hogy érdemben egyek vagyunk. Miért ivágják mindig azt a szemünkbe, hogy ez Igenis nemzetvédelem. Mi ezt szintén nagyon jól tudjuk és tisztában vagyunk vele. (vitéz Scheftsik György: Meg vagyunk győződve róla!) Akkor ne tessék ilyet amputálni nekünk. Akarjuk, de tökéletesen akarjuk, (vitéz Scheftsik György közbeszól. — Zaj.) Elnök: vitéz Scheftsik György képviselő urat kérem, ne méltóztassék közbeszólni. Horváth Zoltán: Közmegelégedésre akarjuk a kérdést megoldani, (vitéz Scheftsik György: Mi is akarjuk!) De méltóztassanak megengedni, az országban mögöttünk is csak állanak valakik, tehát a mi szavunknak is van súlya; és ha van, akkor méltóztassanak annyi tisztelettel viseltetni véleményünkkel szemben, ha nyiltan kimondjuk, hogy egyek vagyunk a nemzetvédelemben, akkor nincs köztünk, szocialista képviselőtársaink között sem olyan, aki azt ne akarná, (vitéz Scheftsik György: Ezt nem mondjuk! — Eckhardt Tibor: Egyébét sem tesznek!) Mindazokhoz, amiket itt felhoztam, még csak annyit vagyok bátor hozzátenni, hogy ezt a javaslatot és ennek a javaslatnak a közhangulatát elő kellett volna készíteni. Előbbi szavaimba belevágott képviselőtársam és nem fejtettem ki azt a gondolatomat, hogy azt a törvényhozási és törvényalkotási metódust, amely csak a célt nézi, nem tartom alkalmasnak. Hiszen idegen országra ráülő ideákat és gondolatokat, ha a cél jó, lehet így megalkotni parancs módjára, alkotmányosan érző országokban azonban a törvények a népből születnek és csak amikor már a köztudatban, a közhangulatban megvan egy eszme, alkkor igyekszik azt a törvényhozó paragrafusokba foglalni (Eckhardt Tibor: A közvélemény teremti a törvényt — Zaj. — Halljuk! Halljuk!) és akkor az a törvény népszerű. (Eckhardt Tibor: Ennek is népszerű törvénynek kellene lenni!) De egy ilyen törvényt, amellyel eddig az országban egyáltalán nem foglalkoztak, amellyel a sajtó is csak háromnégy napja foglalkozik, amelyet a nép egyáltalában nem emésztett meg, nem lehet nekünk I olyan módon beadni, — akik valakiket mégis 35*