Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-40

228 Az országgyűlés képviselőházának UO. elzárták a Dardanellákat, az orosz, ipar nem bírta a pótlásokat eszközölni és az orosz hadsereg ezáltal válságba jutott. Tehát ipar kell. A monarchia idejében másként volt, az iparral nem volt 'baj; a nyersanyag-utánpótlással volt baj, és baj volt bizonyos tekintetben a mezőgazdasági produktumokkal. A honvédelemhez tehát ipar kell. A honvédelmi miniszter kell, hogy az ipart is támogassa és fejlessze. Es ez annak a bűnös autarkiának olyan oldala, amelybe az összes nemzetek ösztönszerűen mennek bele a vésznek, a veszélynek az érzetében. (Ügy van! Ügy van!) Tudom, hogy most egy olyan gondolatkört fogok érinteni, amely nem antipatikus a miniszterelnök úrnak. En mindig hangsúlyozom, hogy az egész fejlődés a technika jegyében folyik, és tessék csak figyelemmel kísérni, hogy még az egyes polgárok között az átértékelődés is egészen más alapon folyik ma, mert — elmondottam itt már egyszer — ne vegyék rossznéven az igen t. szolgabíró urak, akik itt ülnek, ha összehasonlítom őket a mozdonyvezetőkkel. A szolgabírák rendszerint nagyon derék, kedves, kiváló úriemberek, szeretetreméltó emberek, hozhatnak azonban akármilyen rendelkezést, aJbból sohasem lesz különösebb baj. De nézzék meg a mozdonyvezetőt: ott áll a pokoli hőségben és véseti azt a,z expresszt Budapesttől Bécsig ez az egyszerű ember, s ha egy fogást elhibáz, itt a szörnyű katasztrófa.^ Es ezt az em~t még mostanáig nem tudta a társadalom oda felemelni, ahol tulajdonképpen szerintem a helye lenne. Továbbmegyek. Ne vegyék rossznéven, de a gyártelep kezd olyan fontos lenni, mint amilyen fontos a kaszárnya. A gyári munkás, a jó pilóta, a jó autószerelő, a jó rádiószerelő egy sorba kerül a legjobb katonával, és a mér"ö,k egy sorba kerül a katonatiszttel. T. miniszterelnök űr, azt hiszem, a jóslásban nem megyek nagyon messze, ha azt mondom: ha a fejlődés így fog továbbhaladni, ahogyan az utolsó tizenöt év alatt a katonai tudomány fejlődött, akkor tíz év múlva minden katonatisztnek mérnöknek is kell lennie, úgyhogy a tisztképzés is maholnap egészen új ösvényekre fog kerülni. A miniszterelnök úr többször mondotta, hogy szeretne új magyart, egy új típust kreálni. En a régi típust úgy képzelem, hogy ez a régi típus az a kvaterkázó honfiú, aki felveszi azt a világfájdalmas arcot és mindig a hon állapotán (siránkozik. Ez a régi honfiú. Az új típusnak technikailag kell kiképeztetnie, annak fizikailag kell edződnie, annak pilótának kell lennie, annak fel kell készülődnie arra az új katasztrófára, amely a mi akaratunk ellenére maholnap, úgylátszik, mégis csak reánk fog szakadni. A németeket is említették. Megmondom egészen őszintén: ezeket a munkatáborokat, ahol az intelligens fiatalságot is be fogják a munkába, a fizikai és technikai munkába, nagyon helyeslem. (Rassay Károly: Mi befogjuk a Bszkrt.-hoz kalauznak!) Vagy például megmondom egészen őszintén, feltétlenül híve vagyok az általános védkötelezettségnek, amint hogy — azt hiszem — valamennyien hívei vagyunk. (Taps' a jobboldalon.) Nagyon sajnálom azokat az ifjakat, akik ma nem tudtak átmenni a katonáskodáson. (Ügy van! Ügy van! a jobbolda-' Ion.) Bocsássanak meg megint a hasonlatért, de ha valaki hozzám bejön a szobámba, én abból, ahogyan lép, meglátom, hogy katona volt-e, vagy nem. (Ügy van! Ügy van!) Nem lehet azt ülése 1935 június 27-én, csütörtökön* mondani, hogy az már militarizmus, ha a fiatalságot egy kis drillbe fogjuk és egy kis fegyelem alatt tartjuk. Nem látok abban sem nagy akadályt, — amit egyes képviselőtársaim diffikultáltak — hogy a nőket is bekapcsoljuk a légvédelembe. (Egy hang a jobboldalon: Be is kell!) Ha mi a nőket — és itt én vagyok a bűnös — a titkos választójog révén be tudtuk venni alkotmányos életünkbe, akkor miért ne lehetne őket a légvédelem szempontjából szintén ebben az önkéntes akcióban részeltetni! Ebből nem az következik, hogy a nőknek hőst kell játszaniuk; a nők valószínűleg — remélem, józan emberek fogják ezt csinálni — azt a szerepet fogják itt kapni, amely az ő énjüknek legjobban megfelel. (Helyeslés.) Németországban legutóbb az összes háziurak felszólítást kaptak az illetékes mérnöki hivataltól, hogy egy gázbiztos fedezéket építtessenek a házaikban. Az illetékes mérnöki hivatal az egyes háziurakkal egyszersmind azt is közölte, hogy költségmentesen elkészíti az erre szolgáló terveket is. Látjuk tehát, hogy mindenütt készül valami. De más is van. Németországban tudják, — és valószínűleg nálunk is éppen olyan jól tudják — hogy a vasút éppen a légitámadások következtében a mozgósításkor el fogja veszteni legelsőrendű szerepét, tehát országutakra van szükség. Éppen az országútépítéssel kapcsolatban hozták be Németországban a munkakényszert. Nem azt mondom, hogy mi ezt utánozzuk* hanem felvetek mást. Magyarországon pénzünk, tőkénk -4 sajnos — nincs, de van felesleges munkaerőnk és van felesleges élelmiszerünk. Szerényen bátor vagyok felvetni, hogy nem lehetne-e ezt a két, külön-külön bitangoló és kihasználatlan tőkét valahogy úgy összekombinálni, hogy így a dologtalan magyar százezrek valahogyan a nemzeti munkába bekapcsolódhassanak 1 (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) A miniszterelnök úr jobban tudja, mint én, hogy az autókra milyen nagy szerep vár. Lássa, miniszterelnök úr, nálunk az autótartást lehetetlenné teszi az irgalmatlan adóztatás. Németországban a beszerzett új autók után elengedik az adókat. Miért? Azért, hogy minél több autó készülhessen és legyen az országban. Mi e helyett, miniszterelnök úr, hagytuk még a létező két magyar autógyárat is befagyni, úgyhogy ma Magyarország — tudom, hogy ennek nem a miniszterelnök úr az oka — autógyár nélkül áll, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Személyi autógyár nélkül!) Abból a szempontból, amelyről most beszélek, fontos volna, hogy autógyárunk legyen. Azt hiszeín, emlékeznek t. képviselőtársaim arra, hogy hányszor tanácsolták nekünk jóindulatúlag és jóakaratúlag, hogy ne fejlesszük az iparunkat, hogy maradjunk csak a mezőgazdaság mellett, mi agrárország vagyunk. Kívülről is — Genfből .— ajánlották ezt nekünk és belülről is. Ez lehetett álláspont a nemesi insurrectio idejében, — ugyan akkor is baj volt már a zab megajánlásával — de hogy ma arra az álláspontra helyezkedjünk, hogy kizárólag mezőgazdasági állam legyünk, arról ezekből a honvédelmi szempontokból beszélni sem lehet. Ha látnám, t. Képviselőház, hogy vagy a Népszövetség keretében, vagy valahogyan egy nemzetközi megegyezés keretében ezt a maradék országot biztonsági helyzetbe hozhatnánk, akkor talán én is azt mondanám, vigyázzunk a honvédelemnél a költségek tekintetében. De amikor én