Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-38

Az országgyűlés képviselőházának S3, ülése 1935 június 25-én, kedden. 177 csoda aknamunkának kellett elkövetkeznie, hogy szembeállíttassék az erdélyi románság a magyarsággal úgy, amint az jelenleg van. Mi mindenkor türelmet, testvériséget, együttérzést, egyetakarást hirdettünk nekik, elfelejtettük az 1848-iki és 49-iki kegyetlen eseményeket és azt tartottuk, hogy Erdélyben is Rákóczi Ferencnek, kinek emlékére hozatott ide ez a törvényjavaslat, és Bethlen Gábornak szellemében munkálnunk kell .a testvériséget, az együttérzést, az egyetakarást, az egyenlő jognak, az egyenlő szabadság biztosítékainak megadását a magunk számára és az ő számukra. Micsoda nagy eltévelyedésnek és szörnyűséges dolognak kellett bekövetkeznie, hogy az az álom, amely egykor ott lebegett minden magyar ember lelki szemei előtt, hogy a nemzetiségekkel közösen csakugyan az egyetakarásra és együttérzésre építhessük fel a jobb magyar jövendőt, köddé foszoljék és valótlansággá váljék! T. Képviselőház! Most legyen szabad arról szólnom néhány szót, hogy nagy Bercsényi Miklós és Rákóczi Ferenc a vallás szabad gyakorlatának biztosításában is példát mutatott. IL Rákóczi Ferenc katolikus volt, mást tehát nem is tehetett, mint hogy abban az időben és tiszta vonatkozásokban a keresztény nemzeti iránynak ékesszavú, meggyőződéses képviselője volt. Mégis Miskolcon, amikor fejedelmi tanácsot tartott 1706-ban, a vallás szabad gyakorlatát biztosította^ a protestánsok számára is, azoknak belső életére is irányító befolyással levén, 1707-ben nagy Bercsényi Miklós az első országos zsinaton, Rózsahegyen a felekezetek egyenlőjoguságát és viszonosságát állapította meg a Fejedelemnek, II. Rákóczi Ferencnek nevében. Vonjuk le a tanulságokat, t. Képviselőház! En lehetek, amint vagyok is a keresztyén nemzeti irányú kultusznak hirdetője, követelője. En a magyar fajiságnak elméletét nemcsak papíron hirdetem, hanem a gyakorlatban is vallom. A (magyar paraszt, aki a földet munkálja, keserves szenvedések között töri és akinek köszönhető, hogy ebben az országban kisiparos^ kiskereskedő, kistisztviselő és más mindenki élhet szintén becsületes munkája és fáradságos verejtéke után, mondom, a kis magyar paraszt ott a barázdák között ma is az én ideálom, ma is az én eszmény-képem. En vallom azt, hogy ezer éven keresztül ezt a nemzetet a magyar faj tartotta fenn, a benne lakozó, benne rejtőző és az élet különböző vonatkozásaiban és viszonylataiban el nem puhult és mindig előhívott őserő és annak különböző nyilvánulásai tartottak fenn bennünket, de a mellett a vallás szabad gyakorlatát szintén hirdetem és vallom. Senkit a miatt, mert más felekezethez tartozik, üldözni nem lehet és nem szabad. En nem arra hivatkozom bizonyíték gyanánt e törvényjavaslat tárgyalásnál, — hiszen a (politika mezejét érintené — hogy az a keresztyén nemzeti kormányzat, amelyről a t. mai i rendszer oly sokszor szónokol, soraiba bevette felekezeti vonatkozásban a keresztyénektől távol' álló más felekezetbeliek hatalmasságait és vezetőit is és azok ott vannak velük egy sorban, egy glédában* egy regimentben. En nem erre hivatkozom, — mert nem való ide — hanem arra, hogy ettől eltekintve, mindenki, aki érzi^ hogy benne magyar élet él, aki érzi, hogy vérsejtjeiben és vérkeringésében ott szunnyadozik az a bizonyos erő, amelyet nemcsak saját felekezetének szolgálatába kell állítani, hanem az egész nemzeti élet javának munkálására is, méltó arra, hogy amint kiveszi részét a kötelességteljesítésből, a méltó áldozathozásból, azonképpen ez el is ismertessék. Csak egy kell s ez vitán felül áll: hogy a magyar faj fölénye, a barázdát művelő kismagy arjaink fölénye elismertessék, mert ehhez szó nem férhet. (Ügy van! Űgy van!) És amikor nagy Bercsényi Miklós erről tett tanúbizonyságot a rózsahegyi zsinaton, akkor egyúttal megpecsételte azt az igazságot, amelynek 'követésével nekünk haladnunk lehet a jobb magyar jövendő felé. Méltóztassék megengedni, t. Képviselőház, hogy csak néhány mondattal és idézettel térjek rá nagy Bercsényi Miklós jellemzésére. Nem azért, mintha haza akarnék beszélni, nem azért, mert Hódmezővásárhely földesura volt, hanem azért, mert ezzel tartozom a most tárgyalt törvényjavaslat szellemének, e törvényjavaslat indokolása kiegészítésének és tartozom nagy Bercsényi Miklós emlékének. Elvégre II. Rákóczi Ferenc fejedelem volt, egész országrészek ura és birtokosa; nagy Bercsényi Miklós a császár kegyelméből lett gróf, de a néphez való hűségét ennek ellenére sem tagadta meg. Ö Rákóczi Ferenchez mérten sokkal kisebb földesúr volt, de Rákóczi Ferenccel egyértelműleg és együttérzőleg egyforma nagy volt a magyar földhöz fűződő szerelme, a magyar népközösség, a szegénység, a földmíves szegénység bajainak átérzése és a honpolgári kötelességteljesítésben való áldozása. Ez II. Rákóczi Ferenccel is elfelejttette az 1,200.000'hokiját, elfelejt totte családi boldogságát, békességét, mindent, de mindent; csak egyet nem, a kuruc szabadságot és a kuruc szabadságért hősiesen kardot rántó, azért harcoló nagy néptömegek regimentjét, az azokhoz való hűségét. így volt Bercsényinél is. Nagy Bercsényi Miklós Hódmezővásárhely földesurává lett 1636-ban. Előzetesen nagybátyja I. Bercsényi Imre örökölte a Lugasyaktól, — szintén régi nemes család — a vásárhelyi földbirtok egyrészét. Bercsényi Imrének az öccse, I. Bercsényi Miklós, nagy Bercsényi Miklósnak az édesapja örökségképpen kapta Hódmezővásárhelyt. 1639-ben I. Bercsényi Imre a 30 éves háborúban esett el. Később a török elleni harcokban szerepelnek I. Bercsényi Miklós és fia. Rákóczi Ferencnek fővezére 1686-ban, akit Szeged főkapitányává is kinevezett a császár. Apja is igazságos ember volt és apjának része van abban, — feljegyezték az annalesek — hogy Lipót királlyal elcsapatta Caraffát. Akkor kezdődött a Bercsényiek nagy népszerűsége. 1686-ban II. Bercsényi Miklós egész Vásárhely földesura lett. 1691-ben gyönyörű levelet írt Vásárhely közönségének a jobbágyokhoz, amelyben az adóterheknek, a neki való szolgáltatásnak mérvét leszállította; azt akarta, hogy boldoguljanak. Amikor 1691-ben a császár grófi rangra emelte Bercsényi Miklóst és 1699ben tanácsosává tette, még előbb Ung megye főispánjává, mégis megjelent kiáltványa, hogy: »Szegény bujdosó vásárhelyiek, térjetek vissza, boldogult apám szellemében, gondot akarok viselni reátok«. Az volt a terve, az volt a célja, — azért mondottam el előbbi szavaimat, mert erre akartam rámutatni, éppen a telepítéssel beígért törvényjavaslattal kapcsolatban — hites kézírások jegyzik fel, az volt a terve, hogy Vásárhely határában szép gazdaságokat rendezzen be és a nép ezreit juttassa a megillető földhöz és kenyérkeresethez. De a császári embereknek az izgágasága, a király jogtiprása, a protestánsok üldözése megérlelte benne azt az