Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-36

Az országgyűlés képviselőházának 36. tárgyi igazság határai között fogom ezt a kérdést taglalni. Hogy milyen arányokat ölt napjainkban a párbaj-mánia, arra jellemző, hogy alig van nap, amikor az újságok egy-két szenzációs párbajról ne írnának: alig van bál, vagy mulatság, amely után bizonyos párbajokról ne suttognának. De a legfőbb baj az, hogy a párbaj átlépte a báltermek küszöbét és betelepedett ide, a törvényhozás otthonába is. Amikor nemzetünk történelmének egyik legválságosabb időszakát éli és amikor annyi száz gondolatot I teszünk össze, hogy ennek a letargiában és j anyagi nyomorúságban szenvedő nemzetnek a jövőjét biztosítsuk, akkor kardok és jegyzőkönyvek telítik meg a politikai élet atmoszféráját s keltik azit a színt, mintha egyik-másik képviselőnek más hivatása sem volna, mint becsületét lovagias úton megvédeni. Nem akarom most vázolni, hogy milyen szomorú és mély hatása van ennek a közvéleményre. Arra sem akarok rámutatni, hogy mennyire aláássa a törvényhozás tekintélyét. Még csak azt sem teszem, hogy ezeknek a szomorú jelenségeknek ódiumát a párbajozóknak nyakába zúdítanám, mert tudom, hogy ők egy konvencionális hazugság áldozatai, amely konvencionális hazugság abból a téves felfogásból táplálkozik, hogy aki bizonyos esetben valakit párbajra nem hív ki, vagy aki nem fogadja el a párbajt, az nem gentleman, az nem tesz eleget a lovagiasság szabályainak, annak becsületén tehát csorba esett. En tehát nem az egyesek ellen beszélek, hanem igenis, tiltakozom az ellen a társadalom ellen, amely tűri, hogy a középkori barbarizmusnak ez az ósdi önbíráskodása a mai modern, haladott időkben is fenntartassák. Mi a párbaj, t. Ház? Anyagi szempontból: a párbaj két személynek előre meghatározott módszerek szerint, előzetes megállapodás alapján, öldöklő fegyverekkel vívott harca. Alaki szempontból pedig joggal nevezhetjük a párbajt a középkori barbarizmus ittfelejtett, szomorú emlékének. Ugyebár, csodálkozunk az ököljog intézményén, csodálkozunk az inkvizíción, sőt megvetéssel viseltetünk azokkal szemben. Nos, kijelentem, hogy a párbaj erről a két tőről szakadt a középkorban. Az ókori művelt népek nem ismerték a párbajt; nem ismerték sem a rómaiak, sem a görögök. Mert az a náluk előforduló szokás, amikor közérdekből, mondjuk, a háború beszüntetése vagy elkerülése céljából két személy párviadalra vállalkozott, nem nevezhető párbajnak, mert erkölcsileg nem volt hibáztatható. (Eckhardt Tibor: A Horatiusok és Curiatiusok!) Az éppen ilyen közérdekből történt. Távolabbi korra is tekinthet vissza t. képviselőtársam: a zsidók történetére, Dávid és Góliát harcára. Az erkölcsileg megengedett dolog volt, éppen ezért a mai párbajhoz nem hasonlítható. Azt mondottam, t. Ház, hogy az ököljog az egyik tő, amelyről ered a párbaj intézménye, i Tudjuk, hogy a középkori állam eszméje a rendszertelenségeknek a torzképe volt. A középkori állam eszméjében a rend és^ a rendetlenség, az erkölcs és az erkölcstelenség, a jog és a jogtalanság egy groteszk vegyülékben nyert kifejezést. Ez annak volt a következménye, hogy az állam törvényhozása tökéletlen és hiányos volt. A törvényhozás hiányossága jogcímet adott az ököljog életbeléptetésére. Ha az állam nem védte meg az egyéni becsületet, az emberek maguk vállalkoztak erre. íme tehát a J KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ III. ülése 1935 június 19-én, szerdán. 141 párbaj, az ököljognak egy bizonyos formája, a középkorban kezdett divatba jönni. De a párbaj egy másik tőről is fakadt, nevezetesen az inkvizíció egy neméről, az istenítéletek intézményéről. Az istenítéletek célja a középkorban az volt, hogy bizonyos esetekben, amikor a bíró nem tudta eldönteni az igazságot, segítségül hívták az Istent, hogy a maga csodatévő hatalmával tegyen csodát és bizonyos veszélyes próbák között bizonyítsa be a vádlott ártatlanságát. Már most a párbajra átvive azt tartotta a középkor, hogy Isten csodát tesz a párbajnál is az ártatlan javára, amenynyiben a bűnös karját elgyengíti. Az ököljogot ma sem ismerjük el törvényhozásunkban, mert az állam törvényhozása elég lehetőséget ád az egyéni becsület megvédésére. Sőt, ha nem adna abszolút értelemben elég lehetőséget az állam törvényhozása, akkor sem lehetne az ököljoghoz fordulni, mert az erkölcstelen dolog,, a cél pedig nem, iSzentesíti az eszközt. Az inkviziciót ma mint szörnyűséget emlegetjük. Ha tehát ezt a két intézményt, az ököl jogot és az inkviziciót eltöröltük, úgy el kell törölni a párbajt is, amely ennek a két intézménynek volt a velejárója. A mondottak alapján tehát megállapítható, hogy a párbaj idejét múlt, barbár intézmény, amely korunk haladásával nem egyeztethető össze. De ezenkívül a párbaj erkölcstelen intézmény is. Erkölcstelen intézmény azért, mert egyszerűen ellenkezik a természetjoggal. A természetjog szerint az élet Isten adománya,, amelyet veszélynek kitenni soha nem is zab ad. De ellenkezik a párbaj ezenkívül a természetjoggal azért is, mert másnak a megölésére irányul, másnak a megölése pedig a jogos önvédelem esetén kívül a természetjog szerint bűnös és tilos. Ezenkívül célszerűtlen intézmény is a párbaj. A párbaj célja a megsértett becsület reparálása. Erre azonban a párbaj révén nem nyílik lehetőség, mert hiszen egyforma veszedelemben forog úgy a sértőnek, mint a sértettnek az élete. Egyébként a kard nem bizonyíthat igazságot vagy becsületet, a kard legfeljebb az ügyességnek vagy az erőnek a kritériuma. Az erő és ügyesség azonban jogforrás soha nem lehet. De ezenkívül komolytalan intézmény is a párbaj. Franciaországban a párbaj a középkorban igen elterjedt intézmény volt. 1590-től 1606-ig a párbajban négyezren haltak meg. Nálunk 1906-ban 284 párbaj volt, amely a hatóság tudomására jutott és csodálatosképpen a 284 párbajban senki sem vesztette életét. Meg kell állapítanom, hogy a párbaj kezd csupa formalizmussá válni,, kezd teljesen komolytalan dologgá lenni. Van egy latin közmondás: parturiunt montes, nascitur ridiculus mus, vajúdnak a hegyek, s megszületik a kicsike egér. Nagy gesztussal odaállnak tárgyalni a párbajsegédek, készülnek a nyilvánosság előtt &

r jegyzőkönyvek, hasábokat írnak róla az újságok és akkor megjelenik a párbajhős egy picike tapasszal a homlokán. Ez nem illik komoly politikushoz, ez nem illik a mai XX. század emberéhez. T. Ház! Nemrégen történt egy párbaj, amelyről azt olvastuk, hogy a segédek végkimerülésben egyeztek meg. Mi laikusok, már mint én, aki nem értek a párbajhoz, azt értettük ez alatt, — (Jenes András: Sok kisgazdát kell behozni, akkor nem lesz párbaj!) hogy az egyik ott marad holtan a porondon. Azonban 21