Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.
Ülésnapok - 1935-36
136 Az országgyűlés képviselőházának nőket valorizálni fogom. (Helyeslés a jobboldalon és a középen, — Farkasfalvi Farkas Géza: A miniszter úr jóhiszeműségében nem kételkedik senki sem.) Ez nemcsak jóhiszeműségi, nemcsak érzelmi kérdés, hanem elsősorban, sajnos, gazdasági kérdés is. (Farkasfalvi Farkas Géza: Nem kellene a sajtóra^ annyit költeni.) Ami a kérdés érzelmi részét illeti, ne méltóztassék azt úgy. feltüntetni, mintha ebben a megmaradt, csonka hazában egyetlenegy ember is más nézeten volna, mint azon, hogy bizony, ez a hadikölcsön becsületbeli adósság és hogy ennek a hadikölcsökérdésnek valamiféle megoldása nagyon kívánatos volna. Hozzáteszem még azt, hogy az, aki nem kizárólag érzelmi szempontból nézi a dolgokat, — és ez a józan ember — hanem aki gazdasági szempontból ítél, annak is azt kell mondania: milyen megbecsülhetetlen előny volna ennek a kérdésnek rendezettsége egy jövőbeli államhitel szempontjából. (Ügy van! Ügy van! balfelől) En tehát nagyon kérem, hogy ezekben a nehéz időkben — hiszen nem is úgy fogtam fel t. képviselőtársam felszólalását — ne csináljunk ellentéteket ebben. Mi mindnyájan érezzük és nagyon fájónak, nagyon kellemetlennek érezzük ennek a kérdésnek erkölcsi és érzelmi oldalát. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől ég a középen.) Nem is hiszem, hogy valami jó szolgálatot tennénk mindannyiunk közös magyar ügyének, ha úgy állítanánk oda bárkit is vagy a pénzügyminisztert, — bár én minden ódiumot vállalok, hiszen azért vagyok itt, hogy vállaljam és ha nem vállalnám férfiasan, akkor igazán megérdemelném, hogy leszavazzanak — de mondom, nem hiszem, hogy jó szolgálatot teszünk, ha úgy állítunk oda valakit, hogy ez az a rossz ember, aki a hadikölcsönt nem akarja valorizálni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Farkasfalvi Farkas Géza: Nem is mondja senki! Nagyon jó ember! Nem hogy rossz ember volna!) Ami már most a fedezet előteremtését illeti, ma nincs az az idő, amikor elő tudnám teremteni a fedezetet, mert a valorizáció más, mint karitatív segély. (Kun Béla: Tudom. Vagy egyik, vagy másik!) A hadikölcsönökről természetszerűleg mindenféle nyilatkozatok elhangzottak, különösen a hadikölcsönök jegyzése idejében, jóhiszeműleg hangzottak el, de még Nagy-Magyarország idején, győzedelmes előnyomúlásunk idején. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) En azt hiszem, hogy nagy uralkodó is, amikor a háború ©lején azt mondotta, hogy mire a lomb lehull, vége lesz a háborúnak, szintén jóhiszeműleg és egy nagy hadsereg győzelmes hadvezéreként mondotta ezt. Ezeket a nyilatkozatokat, amelyek a hadikölcsön jegyzésekor, Nagy-Magyarország idején, a jogosult bizakodás alapján hangzottak ©1, ne méltóztassék a lecsonkított Magyarország rendkívül nehéz helyzetben küzdő, jóhiszemű pénzügyminiszterével szembeszegezni. Amit pedig az én igen t. képviselőtársam mint fedezetet jelölt meg, (Kun Béla: Vállalati adó, társulati adó!) az egyik felemelése az adóknak, amelyeknek gyökeres lecsökkentését kérte abban az emlékezetes beszédében, amelyben jónéhány tucat adónemet és köztehernek nevezett magánterheket is felsorolt. Hiszen emlékezhetik erre igen t. képviselőtársain. En erre az útra nem léphetek. A társulati adók reformjára vonatkozólag pedig éppen az igen t. képviselő úr felszólalását majdnem közvetlenül követően, részletesen nyilatkoztam, (Kun 36. ülése 1935 június 19-én, szerdán. I Béla: Bosszul van kimunkálva! Elismerté a ! pénzügyminiszter úr is. — Zaj. — Elnök csenget) Bizonyos reformokat kilátásba helyeztem, a hadikölcsönök valorizációjához azonban igen lényeges adóemelés kellene, vagyis előbb azoktól, akiknek adni akarom a többletet, el kellene vennem nem létező készleteikből és azt azután valahogyan vissza kellene adnom. Ez nem józan terv, erre — méltóztassanak megbocsátani — én nem vállalkozhatom. A másik dolog, amit az én igen t. barátom mondott, a kötvények vissza nem vásárlásának a kérdése. En nagyon boldog volnék, ha ezeket a kötvényeket sikerült volna a köznek és magánosoknak visszavásárolniuk, (Kun Béla: Követeltük mindig!) de amit az én igen t. képviselőtársam mondott, keresztülvihetetlen terv lett volna akkor isMert mit mondott őt Azt mondotta, hogy az állam, amely egyáltalában nem, vagy töredékesen tudja fizetni a külföldi adósságait, még ezt is tagadja meg, ellenben a hitelezőktől így megtagadott pénzzel vásárolja vissza olcsó áron a kötvényeket. (Kun Béla: A síberek síből ják, visszavásárolják!) Szóval az állam a sí'berek síberévé váljék. Lehet, hogy ez praktikus volna, de még a mi lerongyolódott, nehéz helyzetünkben is — méltóztassék a Népszövetség pénzügyi bizottságának legutóbbi jelentését elolvasni — mi a tisztességes és erkölcsös adós álláspontján állottunk és méltóztassék elhinni, hogy ez a jövőnek legalább olyan záloga és biztosítéka, mintha a jó Isten megsegít s egy megjavult időben bizonyos százalékig a hadikölcsönöket valorizáljuk. Azt kérem itt, amint már múltkori beszédemben is mondottam, hogy a kétségtelenül meglévő elkeseredettséget, az egész hadikölcsönkérdésnek ezt az érzelmi oldalát ne élezzük ki, ne élezzük ki olyan időpontban, amikor, azt hiszem, ha tárgyilagosak vagyunk és nem kifelé beszélünk, s ha magunk között meghányjuk-vetjük az ország dolgát, amire a parlament komolyan hivatott, meg kell állapítanunk, hogy ezt a fedezetet jelenleg előteremteni nem tudjuk. Ami a karitatív segélyezést ^ illeti, ez az összeg fel van véve a költségvetésbe és ezt az összeget — méltóztatott elismerni — igazságosan, pártatlanul és protekció nélkül osztjuk szert. (Farkas Elemér: Ez így van ! — Kun Béla: Nagyon kevés!) Ez ma a helyzet: Dixi et salvavi animam meam. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Kíván az interpelláló képviselő út a vi szón válasz jogával élni 1 ? Kun Béla: T. Képviselőház! Egy pillanatig sem vontam kétségbe a t. pénzügyminiszter-úr teljes jóhiszeműségét és a szenvedő magyar' néprétegek iránt való »meleg érzését. Azonban rögtön azzal kezdem, amire méltóztatott beszédének utolsó passzusában rámutatni, hogy az államhoz, amely adós, nem illett volna ezeket a külföldi zálogleveleket összevásárolni. Azok a piacon voltak. Hát azoknak a sibereknek és strohmannoknak lehetett összevásárolniuk az állam csendes asszisztálása mellett 1 ? (Antal István: Akkor 25%-ról felment volna 80%-ra! De nem is volt pénzünk!) Miért nem ment fel? (vitéz Martsekényi Imre: Mert nem vásárolták!) De megvásárolták. A strohmannok összevásárolták és ezek a záloglevelek a pesti nagybankok kezében vannak, ott vannak a Speyer-