Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-22

As országgyűlés képviselőházának 22. ülése 1935 május 28-án, kedden. 85 tott véleményt, amely oda konkludált, hogy gazdaságilag sem vált be ez a szövetkezés. Ausztria tekintetében az a néhány szó, amelyet elmondottam, azt látszik bizonyítani, hogy ez a partner sem hozhatja meg számunkra azokat az eredményeket, amelyeket reméltünk. (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Halljuk a partnereket!) Egyszóval kormányzatunk eddigi koncepciója igénytelen véleményem szerint semmiféle sikert nem ígér, semmitele sikert eddig nem hozott. Tíz esztendő alatt ez az orientáció a revíziót, a magyar külpolitikai kívánságoknak ezt a centrális eszméjét, ideálját reálisan semmivel sem közelítette meg. Nem hozott egyebet sem ehelyett. Nem vitte közelebb a megoldáshoz a dunai népek problémáját. Elég ebben a tekintetben rámutatnom arra, hogy nemcsak magát a problémát nem közelitettük meg semmivel sem, hanem egy olyan szerény kis lépést sem tudtunk megtenni, mint az a híres hirdetett dunai konferencia, amely — úgy látszik — semmivé vált, a vízbe esett, a távolnak a zenéje. Ilyen körülmények közt, mélyen t. Ház, a realitás követelése az volna, hogy mi tartsuk magunkat távol az olyan nagyhatalmi szövetkezésektől, amelyek a ini számunkra nem ígérnek mást, mint hogy az európai és világpolitikában hírbe hoznak bennünket, még pedig nem a legjobb hírbe. Nem marad számunkra más, mint annak a követelésnek realizálása valamilyen formában, amelyet mi itt már többször hangoztattunk, még pedig a megtalálása annak az útnak, hogy miként lehetne a haragos szomszédokkal valamelyes jobb viszonyba jutni. Távol állok attól, hogy követeljem a magyar kormánytól, vagy á magyar közvéleménytől, a magyar nemzettől azt, hogy akármilyen ideális nemzeti követelésünkről mondjunk le. Ezt senki sem követelheti és nem is követeli. En, t. Ház, megelégednék azzal, ha a kormány — mondjuk — azokra a felkínálkozásokra, amelyeket a szomszédok részéről elég gyakran tapasztalhatunk, legalább úgy reagálna, mint ahogyan szokott reagálni olyankor, amikor úgynevezett barátságtalan megnyilatkozások jönnek a szomszédok, a kisr antant részéről. Ismétlem tehát, nem arról van szó, hogy ideális nemzeti követeléseinkről lemondjunk, nincs másról szó, mint hogy ne olyan politikát csináljunk, amelyet illúziók kergetésének vádjával lehet túlzás nélkül illetni. En a magyar nemzeti ideális követeléseknek érvényesítését, számbavéve a viszonyokat, számbavéve az európai helyzetet, nem tudom másban látni, nem tudom semmi mástól remélni, mint igenis az európai demokrácia és az európai szocializmus megerősödésétől. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Ház! ez nem lidérc, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Ez nem délibáb?) Ez nem utópia. Erre vonatkozólag tudnék számtalan példát felsorolni. A napokban történt az angol parlamentben, hogy a Labour Party, a mi testvérpártunk elment odáig, hogy Hitler számára, a minden munkás és minden szocialista meggyőződésű ember által joggal gyűlölt hitleri harmadik birodalom számára igazságot követelt. Igazságot követelt tehát a legnagyobb és legesküdtebb ellensége számára abból az egyszerű okból, mert a szocializmus világszemléletéhez, a szocializmus gondolatához hozzátartozik, hogy igazságot követeljen mindenki számára, akivel szemben igazságtalanság történt. A szocializmussal, annak eszméjével vele jár, hogy az igazságtalanságot nem tűri, nem tudja elszenvedni, legyen szó akár egyesekről, akár népekről, nemzetekről. Igazságtalanságot mi soha nem tudunk elhallgatni, nem tudunk mást tenni, mint tiltakozni, agitálni az igazságtalanságok ellen külpolitikai vonatkozásban, külpolitikai relációban is. Emlékeztetem a t. Házat, amelyben nekünk szocalistáknak minden ülésnapon nem egyszer, de többször szemünkre lobbantják internacionális mivoltunkat, hogy a szocialista I. Internacionálé megalakulása — a t. Ház tagjait nem kell erre figyelmeztetnem, mert annyi történettudása mindegyikünknek van — ahhoz a tényhez fűződik, hogy ami előharcosaink, Marx, Engels, angol politikusok és más politikusok azért jöttek össze a St. Martin Hallban Londonban, hogy tiltakozzanak a lengyel szabadságharc eltiprása ellen és szót emeljenek az elnyomott lengyel szabadság érdekében. Elnök: Lejárt a beszédideje, képviselő úr, méltóztassék befejezni! Buchinger Manó: Befejezem. Tőlünk tehát az ideális nemzeti követeléseket olyan értelemben nem kell reklamálni, hogy mi azokról megfeledkezünk. A tanulság a mai európai helyzetből azonban az, hogy ilyen ideális nemzeti követeléseket nem lehet másként megvalósítani, megvalósításukat nem lehet másként remélni, mint az európai demokrácia és az európai szocializmus megerősödése útján. A külügyi tárca költségvetését nem fogadom el. {Helyeslés és taps a seélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? vitéz Kenyeres János jegyző: Fábián Béla! Fábián Béla: T. Képviselőház! Soha a népeket a külpolitika olyan mértékben nem érdekelte, mint ahogyan érdekli ma. Ha méltóztatnak visszagondolni

1 a világháború előtti idők magyar képviselőházára, akkor méltóztatnak^ a képviselőkkel és a sajtóval szemben állandóan megtalálni azt a szemrehányást, hogy a külpolitikai kérdések iránt nem érdeklődnek. Állandóan hangoztatták azt is, hogy a magyar népnek nincs meg a megfelelő tájékozottsága a külpolitikai kérdésekben. Ma megállapíthatjuk, — meggyőződésem szerint örömmel állapíthatjuk meg azért, mert egy nép kül^ politikai tájékozottsága egy jobb jövő csiráit rejti magáiban — hogy nemcsak azokat, akik itt ülünk a Képviselőházban, nemcsak azokat, akiket az úgynevezett intelligenciához számítanak, hanem a falu népét

1 is a legnagyobb mértékben érdeklik a külpolitikai kérdések nemcsak azért, mert a külpolitikai kérdésekből egy jobb jövendő jobblétcsiráit látják kisarjadzani, hanem azért is, mert a magyar gazda és a magyar vidéki társadalom is tudja már, hogy a jó külpolitika békeidőben is az ország jobíb gazdasági lehetőségeit jelenti. Hiszen a külpolitikához, természetszerűleg hozzátartozik nemcsak az úgynevezett külpolitikai viszonylatoknak, hanem a külkereskedelmi viszonylatoknak megalapozása is. Kénytelen vagyok itt megjegyezni, hogy mindazok a kérdések és problémák, amelyeket a Képviselőháziba újonnan bejött igen t. képviselőtársaim hangoztatnak és amelyekkel az egész kormány — meg vagyok róla győződve — lelki érzéseinek megfelelően két esztendő óta foglalkozik, amelyek azonban nemcsak a kormánynak, hanem minden gondolkodó magyarnak a legnagyobb problémái: a magyar ifjúság elhelyezkedése, meggyőződésem szerint nemcsak belső magyar