Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-22

Az országgyűlés képviselőházának 22. ülése 1935 május 28-án, kedden. 81 külpolitika úgyszólván nem létezett. Még a XIX. században is Bécs intézte ezt a legfontosabb kormányzati águnkat. Most beállítottunk egy külszolgálati keretet, amelyet azóta egyre leépítettünk. Ne felejtsük el, t. Ház, hogy 30%-kal építettük le 1920 óta a külügyi szolgálatban lévő személyzeti létszámot. Egyik évről a másik évre folyton követségeket törlünk pénzügyi és költségvetési okokból; töröltük Riót, töröltük Stockholmot, chargé d'affaires-ekkej látjuk el követek helyett Brüsszelt és Madridot és elérkeztünk ahhoz az alsó határihoz, amelyen túlmenni nézetem szerint nem szabad. Vállalom azt a szemrehányást, amelyet a költségvetési reszort-előadókkal szemben némi gúnnyal szoktak felhozni, hogy tudniillik mindegyik azt hiszi, hogy csak az áltála szeretettel képviselt költs ég vetési ág van szerényen dotálva, az öszszes többinél pedig pazarlás folyik. En ezt nem állítom, de állítom azt, hogy a magyar külszolgálat további leépítése a maga, anyagú eszközei szempontjából s a nemzet lényeges érdekei szemszögéből nézve, veszélyessé és katasztrofálissá válhatnék. Ez nem politikai szempont. De ugyanez áll a külszolgálat mindennapi munkája szempontjából is, amelynek oly feladatai vannak, amelyek a nemzet szempontjából szintén elsőrendűeknek minősítendők. Meg kell itt említenem, a konzuli szolgálatunkkal kapcsolatban végzett azt a munkát, amelyet a magyar külügyi kormányzat a külföldre vándorolt testvéreink érdekében végez. Magyarország azon kivételes államokhoz tartozik, amelyeknek, sajnos, nagy kivándorolt emberstokjuk van a világ minden részében. Olyan méretű külföldi kolóniákat alkotnak — nem szívesen használom ezt a szót, mert hiszen félreértésre adhatna alkalmat — a kivándorolt magyarok, amelyek például az Egyesült Államokban majdnem 600.000 embert tesznek bi, — 600.000 elveszett magyar állampolgár — Kanadában 80.000-et, Brazil iában 85.000-et, Franeia,országhan 30.000-et, akik természetesen a külszolgálattal szemben is nagyobb anyagi igényeket kénytelenek támasztani, úgyhogy külszolgálatunk sokkal^ nagyobb feladatok előtt áll, mint olyan országok külszolgálata, amelyekre ez a helyzet nem áll fenn.. Mert kivándorolt testvéreink hozzánk tartozása egy határaiban nem egészen pontosan megállapított valami, ez függ attól, hogy mennyire tudjuk őket kiszolgálni, függ attól, hogy mennyire tudunk kulturális és gazdasági igényeik tekintetében hónuk alá nyúlni. Ebiben a tekintetben sajnálattal kell megállapítanom azt, hogy egyes olyan helyeken, ahol inagy magyar kompakt kolóniák vannak, ahol igen is az érdekvédelem szempontj.ából kívánatos lenne, hogy legyen effektív kép viseletünk, költségvetési okokból ezt nem tudjuk megcsinálni. Itt van Franciaországban, az északi nagyipari vidék, Lille és környéke, ahol tízezrével vannak magyar munkások a textiliparban és a nehéz vasiparban és ahol effektív konzuli szolgálatot nem tudunk nekik nyújtani. Sokkal jobb a helyzet az Egyesült Államokban, ahol a magyar társadalom áldozatkészsége folytán — tehát nem a magyar budget eszközeiből — olyan gyönyörű intézményei vannak a magyar kolóniáknak, amelyekre büszkeséggel tekinthetünk és amelyektől remélhetjük azt, hogy testvéreink hozzánk tartozását és idekapcsolódását a jövőben csak erősíteni fogják. Politikailag károsnak tartom, hogy a távol Keleten, amelynek eseményei repercussiók formájában jelentkezhetnek a magyar politikai életben, még megfigyelő posztunk sincs. Nincs egyetlen egy követségünk a külső Oriensen, — amint a diplomácia nyelvén mondjuk — ami kétségteleuül káros. A kereskedelem érdekében itt e helyről hívom fel a figyelmet, hogy nagyon kívánatos lenne a közeli Keleten, tehát vagy Palesztinában, vagy Egyiptomban egy effektív konzuli szolgálatot felállítani, mert kereskedelmi érdekeink a kisázsiai közeli Kelettel kapcsolatban olyan súlyosak, hogy igenis megkívánnák azt, hogy honoreur konzulok helyett, akiknek szolgálatától még sem lehet annyit kívánni, mint egy effektív konzultól, ilyen effektív konzulok lássák el >a magyar érdekek szolgálatát. Ami itt — ki akarok térni erre a vádra — a magyar külügyi szolgálatban tapasztalható luxust, vagy pazarlást illeti, én ezt a vádat egyszerűen a mesék országába illőnek tartom és visszautasítom. Minden magyarnak, akinek megvolt a lehetősége arra, hogy a közelről figyelje meg külpolitikai hatóságaink működését, látnia kellett azt, hogy a legnagyobb szerénységgel és a luxusnak minden árnyalata nélkül végzik igen nehéz munkájukat. Itt egyébként bizonyos komplexumok vannak még a múltból a társadalom egy részének tudatában. Azt képzelik, hogy még ma is létezik az a bizonyos típusú monoklis követségi titkár, akinek karrierje abból állott, hogy végigtáncolta az éjszakát. Ilyen nincs sem nálunk, sem máshol. Nagyon demokratizálódott nagyon szerénnyé vált a külszolgálat majdnem minden országban, úgyhogy Talleyrand mondását azzal kellene módosítani, hogy a modern kongreszszusok sem haladnak ugyan, de viszont nem is táncolnak. Követségi palotáinkról beszél a sajtó. Ezzel szemben megállapíthatom, hogy szerény há

: zaink vannak. Azt is szemünkre vetik, hogy mi építünk követségi palotákat. Olyan helyeken, amelyeknek kul túrnívó ja olyan, hogy megfelelő bérleti objektumot nem lehet találni, — említem itt Ankarát, amely egy sivatagban épült új város, vagy Szófiát — természetes, hogy kénytelenek voltunk épületeket létesíteni a követi szolgálat megfelelő ellátása érdekében. T. Képviselőház! A külpolitikai szolgálatnak az a speciális iránya, amely Magyarországon fennáll, speciális anyagi eszközöket is kíván. Mi nem vagyunk egy szaturált nemzet,, amelynek nem lenne igénye a külpolitikával szemben, amelynek a meglévő helyzet fenntartása volna az egyedüli célja. Mi felperesek vagyunk a nemzetek társaságában, nekünk propagandára, meggyőzésre, a magyar kérdés ébrentartáisára van szükségünk, ez pedig folytonos és folytonos pénzáldozatokat kíván. Nézzük a közelmúlt eseményét. Láttuk, hogy a marseillei üggyel kapcsolatban milyen formidábilis hadállással vonult fel ellenünk a nemzetközi sajtó és a nemzetközi propaganda minden eszközeivel. Igazán csak elismerés illetheti külkormányzatunkat és annak vezetőjét is, hogy ebben a nagyon nehéz kérdésben, ilyen egyenlőtlen hadállások mellett a magyar igazságot mégis érvényre tudta juttatni. Azért, hogy ez a szomorú és áldatlan konfliktus lekerült a napirendről, — itt azt hiszem, egy nemzetközi illdomosságnak is eleget teszek —-amagyar társadalom, és közvélemény háláját fejezem ki erről a helyről is az angol lord pecsétőr magatartása felett, (Éljenzés.) aki ebben a nagyon nehéz kérdésben az ehrlicher Mackler szerepét azzal a jóhiszeműséggel és azzal a becsületességgel állította ennek a kérdésnek a szolgálatába., amely egyébként azt az illusztris 12*