Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.
Ülésnapok - 1935-22
82 Az országgyűlés képviselőházának fajt és nemzetet egyéb megnyilvánulásában is jellemzi. De itt van egy másik kérdés is: a kisebbségi kérdés. A kisebbségi kérdésnek is költségvetési vonatkozásai vannak. Ne ringassuk magunkat illúziókba. A kisebbségi helyzet az utóbbi években romlott és a kisebbségi rezsim az utódállamokban még szigorúbbá, kegyetlenebbé és méltánytalanabbá vált,, mint azelőtt volt. Ne tessék szemrehányást tenni talán a magyar kormányzatnak amiatt, hogy a kisebbségi rezsimnek szigorúbbá válása a magyar belpolitikával vagy a magyar kormány valamelyik programmpontjával volna összefüggésben. Ez tévedés. Ez összefügg azzal a bizonyos Franciaország által dirigált politikával, amely időnként enyhébb, időnként szigorúbb húrokat penget és amikor szigorúbb húrokat penget az európai politika más vonatkozásaiban, azt rögtön látjuk mint repercussiót a kisebbségek helyzetében. Most is egyes utódállamok részéről igen kegyetlen intézkedéseket tapasztalunk. A kisebbségi kérdés első fázisánál az adminisztráción, a nyelvhasználaton, az igazságszolgáltatáson és az agrárreformon keresztül nyomták el a magyarságot. A kérdés legújabb fázisa még sokkal tudományosabb, de sokkal veszedelmesebb is. Most már nyomják magyar fajtestvéreinket az iskolán keresztül, sőt legújabban már az egyházakon keresztül is szabad vallásgyakorlatuk megakadályozásával. Látjuk azt, hogy gazdasági természetű intézkedésekben, a nemzeti bankoknak egyes pénzintézetekkel szemben való mikénti magatartásánál diszkrimináció folyik a magyar pénzintézetek ellen. Látunk az egyik szomszédunknál intézkedést, ahol külön adóval sújtják azokat, akik könyveiket nem az állam hivatalos nyelvén vezetik. Látjuk az egész vonalon egy bizonyos erősebb megfogását ennek a kérdésnek, úgy nevezhetném, hogy az erőszakos lélekidomításnak egy olyan kísérletét, amely nagyon összefügg a magyar külpolitika másik tengelyének és másik yezetőmotívumának a kérdésével, a revízió kérdésével, mert hiszen, hogyha ezt az illojális kisebbségi politikát még egy generáción, vagy akár csak egy fél generáeión keresztül sikerül az utódállamokban folytatni, nagyon meg lesz nehezítve a becsületes és békés magyar revízió útja. Én tehát azt hiszem, hogy a magyar külpolitikának a múlttal szemben még erősebben kell a kisebbségi kérdés kezelését tengelyévé tennie és a meggyőzés és a propaganda eszközeivel elérni, hogy lojális kisebbségi kezelést kapjunk kisebbségeink részére, mint előfeltételét annak, amit olyan gyakran hangoztatnak a túlsó oldalon, hogy a Kárpátok medencéjében . a pacifikálás megtörténhessék. Ezen kérdés lojális rendezése nélkül ezt a pacifikálást ez a nemzet nem fogja tudni magára nézve elismerni. Nem kívánok azokhoz a szavakhoz, amiket a mélyen t. miniszterelnök úr a fegyverkezésegyenjogúsítás kérdésében mondott és azokhoz az érdekes okfejtésekhez, amelyeket CsicseryRónay képviselőtársam is előadott, mást hozzáfűzni, mint azt, hogy a honvédelmi tárca múlt évi tárgyalása óta a helyzet egy tényállással erősen javunkra módosult. Mert ha mi nem is követhetjük Németországot, azokból a reálpolitikai okokból, amelyekre az igen t. miniszterelnök úr célzott, azon az úton, amelyet a fegyverkezési kérdésekben követett, világos egész Európa közvéleménye előtt, — és itt különösen citálom az angol sajtót, közvéleményt és parlamenti tárgyalásokat, — hogy Németország 22. ülése 1935 május 28-án, kedden. ebben a kérdésben felülmaradt egyszerűen azért, mert a morális igazság százszázalékig mellette volt. {Ügy van! Ügy van! a jobboldalon) A morális igazságok ellen lehet fifikákkal, hipokriziákkal küzdeni, de bizonyos időn túl nem lehet, mert az igazság átütő ereje végzetes és ellenállhatatlan. Ha azonban ez a tényálladék bekövetkezett Németország javára és ha ezt bár fogcsikorgatva, nehezen lenyelték és mint tényt akceptálták, mégis csak azt kell mondanom, hogy kétszeresen nehéz lesz Magyarországgal, Ausztriával és Bulgáriával, ezen kicsiny és katonailag nem számító egységekkel szemben a diszkriminálás, a megkülönböztetés álláspontját továbbra is fenntartani és nagyon súlyos csalódást érezne a magyar közvélemény akkor, ha a Nemzetek Szövetsége ebben a kérdésben, amelynek gazdája kell, hogy legyen, nem tudná azt az álláspontot megvalósítani és realitássá válni hagyni, amelyet a miniszterelnök úr olyan ékesszólóan kifejtett itt a Ház plénuma előtt. Az utolsó év karakterisztikuma a világ külpolitikai helyzetében egy igen erős feszültségnek, hála Isten, bizonyos mértékben való enyhülését mutatja, enyhülését annak a majdnem közvetlen háborús veszélynek, amelyet, anélkül, hogy megindokolni tudtuk volna, mindnyájan éreztünk. Az út, amelyen ezt a veszélyt el próbálják hárítani, legújabban a multilaterális azon szerződések megkötésének az útja, amelyet a kölcsönös segítség, az »assistance mutuelle« jegyében kötnek meg egyes hatalmi csoportok. Ez már tulajdonképpen a harmadik fázis. Az első volt a »pactes de non agression« szerződések etappja, vagy állomása, azután jött a Kellogg-paktum és a kapcsolatos szerződések és most jönnek a kölcsönös segítséget maguk után vonó, vagy stipuláló szerződések. (Zaj a jobboldalon.) En osztom t. barátom véleményét abban a tekintetben, „hogy ez a paktománia, amely sok száz szerződés megkötésében mutatkozik, talán nem az az út, amelyet leginkább lehetne kívánni az igazi, a valódi béke elérésére. Magyarországnak nagyon kell vigyáznia arra, hogy ilyen assistance mutuelle-t, kölcsönös megsegítési szerződést csak a legnagyobb óvatossággal írjon alá, nehogy & f maga részéről olyan konfliktusokba vonassék be ezen szerződések által, amelyekhez közvetlen érdekei nem fűződnek. Meg vagyok róla győződve, — és ezzel körülbelül be is fejezem előadásomat — hogy Európa nagy vezető államférfiai csakugyan akarják a békét. Mindnyájan akarják a békét, ha más okból nem, már csak azért is, mert hiszen egy európai háború borzalmai kétségtelenül a jelenlegi államrendszerek fenntartását veszélyeztethetnék s olyan szociális és forradalmi következésekkel járhatnának még a győztes államokban is, amelyeket felidézni ők sem akarnak, ők sem akarhatnak. A kérdés csak az, hogy a béke fenntartásának azon alapgondolata és azon módszere helyett, amely a jelenlegi statusquo-t akarja petrifikálni, amely a sécurité jelszava alatt mindazt az igazságtalanságot, amelyet lényegileg belátnak már, mégis a jövőre át akarja vinni, nem volna-e természetesebb és egyenesebb módja a béke megteremtésének olyan külpolitikai atmoszféra megalapozása, amely belátja az elkövetett igazságtalanságokat, és amely azok reparációja útján olyan lelki egyensúlyi helyzetet teremtene Európában, amelyből azután igazi és reális béke fakadhatna.
