Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-22

Az országgyűlés képviselőházának 22. ülése 1935 május 28-án, kedden. 79 rokkantkérdést és a vitézségi érempótdíjak kérdését. (Helyeslés és taps.) Nagyon talpraesett gondolatnak tartom a fölaun-LokpolitíJíai kérdésekbe beleszőni a hadviseltek problémáját. Végeredményben valamennyien magyarok föld után vágyunk (Ügy van! Ügy van!) és ha ezt a kérdést úgy tudjuk megoldani, hogy egészséges egzisztenciák keletkezzenek, — es ez a lényeg — (Ugy van.' úgy van! a baloldalon.) akkor azt hiszem, ebben a kérdésben lis tehetünk egy lépést előre. Elsősorban a vitézi rend tagjainak földigényeit kívánom kielégíteni, (heiyesiés és taps.) mert abból a 12.000 vitézből, ahányan ma az országban vannak és amennyi a vitézi rend tagja, eddig„ azt hiszem, csak két, vagy három ezer vitéz kapott telket. Nekem az a felfogásom, hogy ha ez a rend fennáll és ennek alapja a földbirtokban való részesítés, akkor ezt véghez is keu vinni. És na neszéinek magyar iiaíárörvidékről, akkor odavaló a vitéz a magyar határőrvidékre. (Ügy van! Taps a jobb- és a baloldalon.) Igen t. barátom kifogásolta azt is, hogy a frontharcosok quasi beléptek a nemzeti egység pártjába. En mást kifogásolhatnék. Nem akarom profanálni a frontharcos kérdést. Kifogásolhatnám, hogy olyan urak, mint a képviselő úr, akik és az én pártom tagjai közt alig van véleménykülönbség, miért nem léptek át ide. Egyesült erővel sokkal jobban tudunk előbbre menni. {Ügy van! — Taps a jobboldalon. — Rakovszky Tibor: Nem akarunk Fejbólintó Jánosok lenni! — Ellenmondások a jobboldalon. — Br. Berg Miksa: Kritikára is szükség van! — Rakovszky Tibor: Ha jót csinálnak, támogatjuk!) Hangsúlyozom, hogy ez részemről akadémikus megjegyzés. Az én barátaim ezen az oldalon bebizonyították, hogy nem Fejbólintó Jánosok (Ügy van! jobbfelől.) s önérzetes vezér nem is szereti az olyan hadsereget, amelyben puhányok vannak. (Ügy van! — Taps a jobboldalon.) De igen t. képviselőtársam, csak fegyelmezett tábor tud nagy célokért küzdeni (Ugy van! jobbfelől.) és ne csináljunk kultuszt abból, hogy egymásnak ellenmondjunk ebben az országban. A régi osztrák-magyar monarchiában — ezt már többször említettem, de miután sok új képviselő van itt, engedjék meg, hogy újra említsem — lehetett ebben a stílusban politikát csinálni, mert a nagy kérdéseket Bécsben intézték akkor és, sajnos, a nemzetbe belenevelték, hogy neki ellent kell mondania. Nem vettük észre eddig, hogy akik ma intézik Magyarország sorsát és ügyeit, azok magyarok és ezeknek nem föltétlenül kell ellenmondani, ha a nemzet érdekéről van szó. (Ügy van! — Taps a jobboldalon. — Rakovszky Tibor: Ha jót akarnak, nem is fogunk ellenmondani, hanem önzetlenül támogatjuk!) Tudomásul vettem már az új stílust a túloldal részéről és ezt már többízben hálásan nyugtáztam. (Rupert Rezső: Mindent megadunk, csak legyen szabadság, egyenlőség, testvériség!) Hogy a frontharcosok nagyrészt idejöttek, annak természetes oka az, hogy amint azt Cseh-Szombathy képviselőtársam elismerte, a hadviseltekért sokat tettem és katona-miniszterelnök mögé inkább valók a frontharcosok, mint olyan vezérek mögé, akik ezt a kérdést nem igen ismerik. (Ügy van! jobbfelől.) Malasits képviselőtársam egy új témával állott elő. Megjegyzem, hogy ő nekem szimpatikus ember egyénileg, (Magyar Pál: Nekünk is!) mert a képviselő úr rendkívül szakszerűen KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ II. szokta a kérdéseket tárgyalni és éppen a honvéd ekni tárca körül, annak kérdéseiben mindig teljes egyetértésben vagyunk- Hogy elvi szempontból iői más nézetet vall, mint mi, illetőleg olyan nézetet vall, amely az igazi békét jelenti és amelynek szintén megvan a maga nemzetközi tábora, ezt én nem kifogásolom, csak nekem arra kell vigyáznom, hogy utópisztikus világszemléletek érdekében ne veszítsük el a világos meglátások lehetőségeit. A t. képviselőtársam kifogásolta azt. hogy a m. kir. honvédség legénységi állomonybeli tagjai az utóbbi időben gyengébb élelmezésben részesülnek. (Rupert Rezső: Talán az ellenőrzés rossz!) Nagyon csodálkozom, hogy ezt állapította meg, hiszen köztudomású, hogy éppen a honvédség vezetősége a leghigiénikusabb szempontból nézi ezt a kérdést és kalóriák szerint adagolja az élelmezési adagokat. A tudomány megállapítja, hogy egy munkanélküli, tehát munka nélkül élő embernek a kalóriaszükséglete 2800, rendes munka mellett 3400 és igen nehéz munka mellett 4150 a napi kalóriaszükséglet. Ezeket a számokat szem előtt tartva, az átlagos napi kalóriamennyiség, amit egy honvéd kap, 3640; azt hiszem tethát, hogy 100%-dg eleget teszünk ebben a vonatkozásban a követelményeknek. A régi és a mai élelmezési rendszer között az a különbség, — méltóztassanak visszaemlékezni, mélyen t. képviselőtársaim, rekruta-korukra — hogy a régi időben marhahús, marhahús, marhahús volt a menü. (Egy hang a baloldalon: Es fekete!) Ma ebben a tekintetben is modernizálódtunk, amennyibein sertéshúst kapnak a honvédek hetenkint háromszor, marhahúst négyszer, azután a főzelékek olyan sorozatát felváltva, amelyet azt hiszem, irigyelhet még az is. akinek megvan az az anyagi helyzete, hogy vendéglőbe járhat; sőt rendeleteimre bort is kapnak és tejet. (Elénk helyes'lés 'és taps.) Csak annyit mondok: bár minden magyarnak adhatnánk ennyi és ilyen táplálkozást- (Elénk helyeslés és taps.) Valóban áldásos lesz, ha az általános védkötelezettség bevezetése után (Ügy, van! Ügy van! — Taps.) az egész nemzet fiatalsága átmegy a kaszárnyákon, a hadseregen és regenerálódik, mint ahogyan az régen is volt. (Hosszantartó, élénk helyeslés és taps. — Rupert Rezső: Különösen a német propaganda ellen jó lesz megtanítani a derék sváb fiúkat, hogy tudjanak jól magyarul beszélni !) Csiesery-Rónay igen t. barátom és régi ivezérkari bajtársam rendkívül érdekes felszólalására csak annyit mondok, hogy nézetem szerint az egyenjogúság kérdésében a paragrafusokkal való operálást be kell fejezni. Most már olyan nagy paragrafus komplexummal állunk szemben, hogy már senki sem ismeri ki magát. Mindenesetre helyes az a megállapítás, amelyet a német kancellár a minap tett, hogy amikor összeülnek a diplomaták, hogy .megtárgyalják a világ örökkévaló és örökké érvényes békéjét, ugyanakkor országaiknak szaklapjai Örömmel üdvözlik az új tankokat, örömmel állapítják meg, hogy a repülőgépek most már egy perc alatt hány méter magasságra tudnak felszállni és mennyi bombát tudnak magukkal vinni. Valóban groteszk éz a látvány, groteszk ez a helyzet, amikor a vezető államférfiak békéről beszélnek és mindenáron el is akarnak érni egy olyan békét, amelyet mi egyelőre el nem fogadhatunk a magunk számára. (Ügy van! Ügy van! Reméljük, hogy Magyarország, lii