Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.
Ülésnapok - 1935-31
Az országgyűlés képviselőházának 31. szükség volt arra az állami magatartásra, amely a Gyosz. és társai felé a laissez faire álláspontját vallotta, a Gyosz.-szál és társaival szembehelyezkedő, védekező munkás ellen pedig a tolonckocsit, a rendőrt és a szolgabírót küldte. (Ügy van! Úgy van! — Taps a szélsőbaloldalon.) Ezek a nagy kapitális ta érdekképviseletek, amelyeknek nemzetköziségét például sohasem bolygatták ebben az országban, (Mózes Sándor: Éppen azok igazán nemzetköziek!) valóban céltudatosan tudták befolyásolni azokat az állami szerveket, amelyek a szociálpolitika léte, menynyisége és minősége tekintetében a végső szót kimondották. • És mivel éppen az alkalmazotti rétegről beszélek, külön is ki kell emelnem a Gyosz. sikereit a magánalkalmazotti rendelet hatálytalanná tételében, a magánalkalmazotti törvény elgáncsolásában. hiszen éveken keresztül azzal sikerült megakadályozni ennek a törvénynek megszületését, hogy meddő vitákat kezdeményeztek arról, mi legyen előbb, a tyúk-e vagy a tojás, a rokkantsági és öregségi biztosítás-e, vagy pedig a munkanélküliség esetére való biztosítás? De nem szabad ezzel kapcsolatban arról sem elfeledkeznünk, hogy a nagykapitalista érdekeltségek mindig tartogattak jól dotált közgazdasági stallumokat az állami szolgálatból kilépő miniszterek és kisebb csillagok számára. (Úgy van! a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: Csencselték az állásokat!) A figyelmes szemlélő nem ok nélkül gyanakodott arra, hogy a nyugalomba vonuló állami funkcionárius közgazdasági tudásának magángazdasági elismerését megfelelő előzmények előzték meg, ezek a jól megérdemelt nyugalomba vonuló hatalmas fizetéssel alkalmazott urak a bankok, a nagyvállalatok személyzeti igazgatói, közgazdasági tanácsadói ott fenn a magasban csodálatosképpen csupa zseni-fizetéshez jutottak a kulibérekért izzadó és kínlódó tulajdonképpeni •munkát végző alkalmazott kisemberekkel szemben. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Fabinyi miniszter úr költségvetési beszédében rámutatott arra, hogy a svájci nagybankok által kifizetett globális alkalmazotti járandóságok összege alacsonyabb, mint a mi bankjainké, de elfelejtette szétbontani ezeket az összegeket, mert akkor világossá vált volna, hogy a svájci gépírónő és könyvelő fizetése abszolúte és relatíve sokkal magasabb, mint a mieinké, míg a magasban trónoló vezér jövedelme nincs olyan beláthatatlan magasságban a tisztviselőjétől, mint amilyen magasságban az nálunk van. (Esztergályos János: Vida Jenő!) A szociálpolitikai problémákat tehát a nagykapitalista érdekeltségeknek ebből a torzító tükréből tekintette a magyar bürokrácia, ennélfogva a magyar dolgozó rétegek szenvedése és nyomora nem juthatott az érdeklődés középpontjába. T. Ház! A tárgyilagosság kedvéért elismerem, hogy ma már vannak a dolgozó rétegek problémáival foglalkozó hivatalos szervekben i'S sokan olyanok, akik ismerik az anyagot, akik látják ennek a jelentőségét nemcsak egyoldalúan és nemcsak egy jövendőbeli^ érvényesülésnek kilátásától hefolyásoltan, mégis azonban, amikor beleszólnak ebbe a kérdésbe, vagy belenyúlnak ezekbe a problémákba, ' akkor a pártfogó fensőséges szerepét játsszák, s nem tudnak szabadulni a középosztály-mentalitástól, amely a legjobb esetben is a jó úrnak és a derék szolgának patriarchális viszonyát véli fenntartani, amikor munkásról és munkáltatóKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ II. ülése 1935 június 13-án, csütörtökön. 563 ról van szó- Ez az a szociálpolitikai szemle, amelyet valaki nagyon találóan »fogja jó ember, ez a magáé« szellemnek és szociálpolitikának nevezett el. (Buchinger Manó: Nagyon találó.) Ez az a szellem, amely sohasem ismeri el azt, hogy az érdekelt dolgozó rétegek az önsegély és önvédelem elve alapján sokkal különb dolgokat alkotnak, mint a kezdeményezésre természeténél fogva alkalmatlan és képtelen bürokrácia, és ha egyesek ezek közül kifogástalanul meg is tanulják a leckéjüket, körülbelül mégis úgy vannak ezzel, mint a Mikszáth-novellának az egérfogást tanuló embere, akiről megállapítja Mikszáth, hogy egy kéthónapos macska minden előtanulmány nélkül ügyesebben megcsinálja ezt, A bürokrácia azonban sohasem ismeri el azt, hogy az állam mindenható akarata nélkül is van alkotókészség és lehetőség és sohasem érti meg azt, hogy a szabad akaratból történő társulás anyagi és az erkölcsi hatásfoka sokkal nagyobb, mint a kényszertársulásoké, amelyekre bizonyos körülmények között és bizonyos elhatárolt problémák elintézésére valóban szükség van és ezeknek van is jogosultságuk, de minden problémát, mint Prokrustes-ágyat, kényszertársulatokba beleszorítani, ez rendkívül súlyos veszedelmet jelent az érdekeltekre csak úgy, mint az egész országra. A bürokrácia azonban éppen úgy, mint a buta pamflettekkel elvakított közvélemény egy része, nem érti meg azt, hogy a szakszervezetek nemcsak az állam mulasztásait pótolják, amennyiben munkanélküli és rokkantsegélyeket adnak, nemcsak számszerűleg jelentős, a lehetőséghez mérten a bérnívót tartó munkaközvetítést végeznek, r nemcsak szociálpolitikai iniciatívát szolgálnak, hanem messzebbmenő és átfogóbb feladataik is vannak. Természetesen nem ebben a pillanatban, amikor a kapitalizmus a saját anarchiáját, a saját tehetetlenségét leplezi, ennek leplezésére a munkásság életnívóját töri le és saját tehetetlenségét a munkássággal fizetteti meg, hanem olyan időkben, amikor a céltudatos termelési politikának megszervezési lehetőségei is megnyilnak előttük, egy olyan céltudatos termelési politika inegszervezési lehetőségei, amely a gazdaságot a termelő és a fogyasztó szemszögéből egyszerre nézi, amely az ipari haladást nemcsak úgy képzeli el, hogy az a legkisebb ellenállás irányában történjék, — tehát Bedeaux-val, bérlenyomással, testi és szellemi rablógazdálkodással — hanem^ a vásárlóképesség fokozásával és az embervédelem nagyarányú kiépítésével. Nemcsak termelési feleslegek mesterséges előidézésével és azután ezeknek a feleslegeknek megsemmisítésével, mert a felesleg azzal fenyegeti, hogy széttöri a profit kereteit, hanem észszerű elosztó szervezetek létesítésével is. A szakszervezetek szerepe mindezekre rámutatni egy észszerű és célszerű gazdálkodás idején, mert a legexportképesebb ipar sem ellentétele a szülésre alkalmatlan nők tízezreinek,^ az életképtelen csecsemők koporsóhegyeinek és a legragyogóbb ipari teljesítmény sem ellentétele az orvosilag meghosszabbított életkor mellett a megkurtított életlehetőségeknek. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Most ez a parlament és ez a kor a szociális reformok jegyében látszik dolgozni, el kellett tehát mindezt mondanunk, rá kellett mutatnunk arra, hogy a dolgozó osztályok saját akaratából és önkéntes társulásából létrejött szerveknek mi volt a szerepük és a jelentőségük és 80