Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-31

564 Az országgyűlés képviselőházának 31 mi lesz még nagyon sokáig, amíg ezt a szerepet és feladatkörüket teljes egészében betöltik. Mi nem tiltakozunk, nem is akarunk tiltakozni az ellen, hogy most a munkásosztály szervezeteinek követelései — mint Takács Ferenc elvtársam elmondotta egy interjújában — hatvan százalékig benne vannak a polgári pártok követeléseiben is (Propper Sándor: A megvalósítás szándéka nélkül!) és benne vannak az új reformprogrammban is. Errevonatkozólag mi már régen megmondottuk a magunk véleményét, azt a véleményt, amely a legpregnánsabban talán az 1927. évi magántisztviselő-kongresszus egyik előadójának megfogalmazásában jutott kifejezésre. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Azt mondja ez a fogalmazás (olvassa): »Mondjuk-e, hogy a felgyülemlett keserűségek levezetésének csatornáját kívánják a szociálpolitikai éra bejelentésével megásni. mondjuk-e, hogy az eszmei harcnak nem is legnemtelenebb eszközét alkalmazzák, vagy próbálják alkalmazni akkor, amikor a saját fegyvereinket ragadják ki a kezünkből és viszik vele tovább a küzdelmet? Mindegy. Ha a mi sikerünk, csak ösztönzés, ho^y munkánkban el ne ernyedjünk. Ha politika, kötelességünk, hogy odaszegezzük melléje azokat, akik ezt a politikát bármilyen okból vállalták. Ha szociális kiegyenlítés, vihar megelőzője; kettősen oda kell hatnunk, hogy hatását addig éreztesse, ameddig valóban profilaktikumként szerepelhet. És ha a harcnak az a módja, hogy kívánságaink vállalásával csinálnak frontot ellenünk, ezt a módszert is örömmel köszöntjük, mert minden sziklaszilárdság ellenére, amellyel elveink plattformján kitartunk, a szociálpolitikai gondolat, a tisztesség, az emberszeretet és az államrezon gondolata nem monopoljószága senkinek és aki belőle bármit megvalósít, vagy megvalósítani akar, barátunk még akkor is, ha változatlanul és mindkét részről hajlíthatatlanul ellenfelünk is egyszersmind.« Tiltakozásunk tehát csak annak szólhat, hogy azokat az; elveiket és intézményeket, amelyek eddig egyedül végeztek közvéleményteremtést szociálpolitikai téren, kezdeményeztek és alkottak szociálpolitikát, egyedül építettek gátat a kizsákmányolás és az elnyomorodás elé, most könnyelmű kézzel félreállítani igyekeznek. Amerika felfedezése folyik itt sajnálatosan széles területeken. Csökönyösen nem veszik tudomásul, hogy a reformszükségletek kielégítésének követelése, sőt, tovább megyek, pontokba foglalása nem az 1935-ös választás agitáöióban jelent meg úttörőként. Nem akarok visszamenni ebben a kérdésben a munkásszervezetek és a speciálisan alkalmazotti szervek szabad egyesüléseinek hosszú évtizedes munkájára, csak az előbb hivatkozott 1927-es magántisztviselői kongresszusra utalok, amelyet rövidesen megismételni szándékozunk, hogy felmérjük az elmúlt 8 év történetét az alkalmazotti kérdések területén. Ez a kongresszus már akkor pontokba foglalta aiz akkor aktuális alkalmazotti gazdasági és szociálpolitikai követeléseiket. Á magyar közélet merev és ártalmas stabilitásának a dolgozók problémái, veszedelmes mértékű elhanyagolásának legdöntőbb bizonyítéka az, hogy ezek a problémák, ezek a követelések, ezek a pontok még ma ás jóformán változatlanul aktuálisak. Sokkal több a követelésünk, mint amennyit itt ma bejelentettek és sokkal többre van jogunk, mint amennyiről itt ma szociális kérdések címén beszéltek. A gazdasági követelések í sorában első helyen áll a fizetések általános ülése 1935 június 13-án, csütörtökön. felemelése és a .minimális fizetések törvényes megállapítása. A Statisztikai Tudósító közli, hogy vidéken 20—35 pengős fizetésért szolgálnak a magántisztviselők. (Esztergályos János: A fővárosban isi Gépírónők 40 pengőért dolgoznak! — Malasits Géza: 40 pengő ma már szép fizetés!) Ingyenes gyakornokok vannak nagy számmal és nőtisztviselők, mint mindeneslányok dolgoznak a házasság lehetőségének teljes elvágásával. Amikor itt családról és gyermekről beszélnek, családalapítást és gyermeket követelnek, iákkor rá kell mutatnom arra, hogy ezek a fizetések mindenre alkalmasak, csak arra a vakmerőségre nem, hogy valaki családot alapítson és gyermekeknek adjon életet. A második pont az idősebb ma1 gántisztviselők elhelyezésének törvényhozási úton való megkönnyítése. Ma a 40 éven felül munkából kieső tisztviselő, különösen nő tiszt- ; viselő, egyáltalán nem helyezhető el. A tharmadik pont a tartósan állás nélkül levő idő- • sebb magántisztviselő nyugellátásának soronkívül való biztosítása, az aggkori ellátás terhére. A negyedik: a izugiskolák haladéktalan betiltása és a kereskedelmi szakoktatás korszerű reformja; az ötödik a pályaválasztás tanácsadásának átszervezése, az alkalmazotti érdekképviseletek bevonása val. Ez különösen azért fontos, mert az utánpótlás kérdése, a fiatalok munkanélküliségéinek kérdése minden tehetségverseny-játék ellenére sincs még megoldva. Sem a fiatal nem kell, sem az öreg és a kapitalizmus nagyobb dicsőségére elérkeztünk oda is, hogy az emberek munka-életkora az alkalmazotti pályán a, 25 és a 40. életév közé esik, 25 évesnél fiatalabb és 40 évesnél idősebb egyénekre többé nincs szükség. A hatodik pont a szellemi munkások kiván^ dorlásának rendezését kérte; sajnos, ez a mai körülmények között, a mai nemzetközi viszonylatok mellett utópiának mondható. A hetedik pont a munkanélküli szellemi i munkások számára szükségmunka szervezését követeli, nem ínségbérekkel, mint a vidéken történik, ahol 20 pengőt fizetnek a szellemi szükségmunkásoknak, hanem olyan munkabérekkel, amelyek nem jelentenek a magánvállalkozás számára követendő példát. A nyolcadik pont a lakóvédelem intézményes fenntartására mutat kilencedik pedig a kartelek nyilvános ellenőrzésére, a munkavállalók és a fogyasztók érdekképviseleteinek bevonásával. A szociálpolitikai követelések között első helyen áll a munkaidő radikális leszállítása. Ma már a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal igazgatója is azt hirdeti, hogy a munkanélküliség megszüntetésére vagy legalább is lényeges csökkentésére az egyetlen remédium a munkaidő radikális reformja, nevezetesen annak leszállítása. Ebbe a pontba tartozik a kötelező vasárnapi munkaszünet megvalósítása és a kötelező hétvégi munkaszünet bevezetése, valamint ezzel kapcsolatban a túlórázás tilalma^ is. A szociálpolitikai követelések során a második pont a béregyeztető bizottságok felállítása, a harmadik a magánalkalmazottak jogviszonyait szabályozó törvényjavaslatok előterjesztése, az ötödik a munkahiány esetére szóló biztosítás megteremtése, a hatodik az alkalmazotti kamara felállítása, a hetedik a nyugdíjvalorizációs törvény gyökeres reformja és a nyugdíjtörvény gyökeres átvizsgálása és ezzel kapcsolatban bizonyos ellenintézkedések megvalósítása, annak megakadályozására, bogy a