Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-31

560 Az országgyűlés képviselőházának 31. megkezdeni. Sözrnyűség az a helyzet, amelyről — úgy tudom — a t. Ház minden egyes tagja írásban információt kapott a jegyzői egyesülettől. Ez az írás elénk tárja mindazokat a feladatokat, amelyek jóformán egymás hátán össze-vissza torlódva, a jegyzőket munkájuk teljesítésére teljesen képtelenné teszik. Ott kell kezdeni a racionalizálást és helyes szellemben ugy kell megkezdeni, hogy a község maga, a községi jegyző vagy bíró jogosítva legyen nagyon sok ügyet véglegesen elintézni és csak ha fellebbezés van, akkor menjen ez az igen sok kérdés a járáshoz. Ha minden kérdést tovább vezetnek legalább a megyéhez, mint ahogy* ma van,akkor a közigazgatásnak olyan túlterhelése áll elő, hogy a valóban nagyon kiváló tisztviselői kar kénytelen néha 12 órát vagy talán 24 órát is dolgozni, hogy elintézze azokat a restanciákat, amelyek íróasztalán összegyülemlenek. Amellett távol lévén a vidéktől, nem is tudják megítélni a kérdéseket és sokszor fognak hozni olyan határozatokat, amelyek ellen viszont a helyszínén kénytelenek lesznek az e.mberek tiltakozni, újra beadványt küldeni, újra kérelmezni, míg végre azt az ügyet valahogy az igazságnak és a tényeknek megfelelő módon fogják majd elintézni. Mindezek a kérdések nagyon is életbevágók, fájó kérdések. A racionalizálást pedig ilyen módon kell megvalósítani. A járásnak is legyen meg a maga ügyköre, amelyet véglegesen elintéz, a megyének is meg kell hogy legyen a maga igen nagy ügyköre, amelynek anyagát már nem viszi be a minisztériumba és akkor a miniszterek íróasztalai sem lesznek túlzsúfolva mindenféle aktákkal, amelyekhez végeredményben jóformán hozzá sem szólhatnak, mert csak a közbeeső közegeknek nem a helyszínén megállapított végzése alapján kénytelenek meghozni a döntést, amely azután az életnek nagyon gyakran nem felel meg. A racionalizálást eszerint nem úgy kell megvalósítani, hogy fenn, a felső hivatalokat racionalizáljuk, hanem az ilyen racionalizálás helyett vagy legalább is mellett tulajdonképpen egy egészen új rendszerre van szükség. egy észszerű, alulról felépített rendszerre. Ez lesz azután az igazi racionalizálás. A mai racionalizálás nem felel meg a viszonyoknak és a követelményeknek. Ha most mi felülről valamit kis mértékben racionalizálunk is, egy pár hivatalt talán be is csukunk, jönnek az új akták, jönnek az új követelmények és azok megint meg* fogják tölteni a hivatalokat. Üjra fel fognak állítani hivatalokat, mert ha alulról, rendszeresen, elvi alapon meg nem változtatjuk ezt az egész közigazgatási dzsungelt, más mód nem lesz a feladatok elvégzésére. A megyének más feladatai is vannak az aktagyártáson és aktaiktatáson kívül. Feladata az is, hogy kint járjon a helyszínén, hogy törődjék, hogy érintkezzék a néppel és teljesítse a szociális feladatokat. (Túri Béla: Teljesen így van!) Ami pedig a cselédséget illeti, — és itt visszatérek oda, ahol abbahagytam, amikor eltértem ettől a kérdéstől — három követelményt állítok fel és ajánlok a mélyen t. földmívelésügyi miniszter úr figyelmébe. Az első a bérminimum kérdése. Tudomásom szerint csak egyetlenegy megye van az országban, — és ez Somogy megye — amely a cselédség minimális bérét szabályrendeletben megállapította. Több ilyen megyénk tudomásom szerint nincs, úgyhogy a többi megyékben a cselédség ki van téve az uzsorának és nagyon sok bérlő arra spekuülése 1935 június 13-án, csütörtökön. Iái, hogy azt a cselédséget, amely nem tudott elhelyezkedni, félbéren foglalja le. A megye, amely a maga ebadó-bevételeivel mindenféle — sokszor nem is olyan nagyon szükséges — célokra tud félretenni pénzt, gondoskodjék arról, hogy a maga területén az érdemes emberek ismét egy kis vagyonkához jussanak, hasson és áldozzon is arra a célra, hogy — mondjuk -— érdemes kisemberek, érdemes munkások ismét be tudjanak szerezni egyegy tehenet és ezzel legalább a legminimálisabb életfeltételeknek, a családfenntartásnak valahogyan eleget tudjanak tenni. I A harmadik kérdés az öregségi biztosítás, amelyre szintén szükség van már faluhelyen. Én nem gondolok az Oti.-ra. Én első perctől kezdve helytelenítettem azt a rendszert, amelyet az Oti. képvisel, niert meg vagyok győződve arról, hogy a társadalombiztosítás ezen az alapon nem lesz fenntartható. Az Oti.-t magát is teljesen át kell majd szervezni más irányban. Én ellenben abban a meggyőződésben élek, hogy az öregségi biztosítást a faluhelyen meg lehet már ma is létesíteni, hogy minden egyes uradalom meg tudja azt valósítani hatósági ellenőrzés mellett. Ha évenkint valamit jóváírnak számukra. Későbben, öregkorában, amikor a cseléd nyugdíjba megy, egy tehéntartással, épületanyag, faanyag, vagy egy telek adományozásával, esetleg évi terményjárulék alakjában szolgáltatják ki ezt az összeget. Ezek a szolgáltatások nem fognak olyan terhet mérni az uradalmakra, amelyeket még a mai nehéz viszonyok között is vállalni nem tudnának és emellett az a réteg, amely ma gyakran koldusként vonul vissza a faluba és a falu szegényeinek, gyakran a szegényházak lakóinak a számát szaporítja, mégis egy kis vagyonkával és egy kis megelégedéssel fog visszavonulni egy hosszú élet munkája után. (Helyeslés balfelől.) T. Ház! Áttérek az igazságügyi tárcára. Csak egy elvet akarok felvetni, amely a reformtörekvésekkel szorosan összefűződik és ez a jogegyenlőség elve, a törvény előtti jogegyenlőségnek a kérdése. Valamikor, a liberális világban ezt a jogegyenlőséget, imint óriási vívmányt állították oda. Tény azonban az, t. Ház, hogy nincs az életnek veszedelmesebb frázisa, mint a jogegyenlőség és nincs az életnek nagyobb igazságtalansága, mint az úgynevezett jogegyenlőség. Hogy volna jogegyenlőség a hatalmas és a kisember között? A kisember külön jogra szorul, a kisember külön védelemre szorul és a jogegyenlőség csak akkor van meg, ha annak a kisembernek a külön védelme előzetesen megvan, mert csak akkor tud szembeállni egyenlő feltételek mellett a hatalmassal olymódon, hogy az ő jogai tényleg meg is legyenek védve. A pénzügyi igazgatásra térek át. A gazdasági élet előfeltétele, hogy pénz álljon rendelkezésre. Ha nem áll elegendő pénz rendelkezésre, akkor nincs munkaalkalom. Sokat költöttünk, — mondják a Házban és én azt elismerem — de mindamellett nem tudom elismerni annak helyességét, hogy a r bankjegyforgalomnak olyan alacsonyan tartásával jóformán kikényszeríthetjük azt a helyzetet, hogy a mi vagyonunk, ingatlanaink értéke, a kisemberek vagyona is tulajdonképpen állandóan csökkenő, állandóan dimináló irányt mutat. Azt mondom, hogy ezzel a tőkének olyan hatalmat nyújtunk és biztosítunk, — éppen a mi magunk gazdasági és pénzügyi politikájával — amely teljesen tarthatatlan. A nemzeti szempontból legértékesebb elemek közül buktak és buknak