Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-31

Az országgyűlés képviselőházának 31. nagyon könnyen lehetséges, sőt valószínű, hogy az ő kezük lesz az, amely ismét összemorzsolja ezt az irányzatot. Sokat szenved ez a népréteg az értékesítés nehézségei miatt. Az értékesítés lehetőségei éppen a kisexisztenciák elszigeteltsége miatt értékesítési szövetkezetek hiányában a lehető legrosszabbak. Sajnos, ki vannak téve egyes emberek uzsorájának, akik visszaélnek a helyzetükkel és így még annak a kis keresetnek is igen nagy része elvész a szegény emberek számára. Ezek után még csak egy kérdéssel akarok foglalkozni s ez: az uradalmi cselédség kérdése. Az uradalmi cselédség is beletartozik abba a bizonyos 3 millió embertömegbe, amelynek — általánosságban mondhatom — az uradalmi cselédség még a legirígyeltebb kasztja. Mindamellett a mai viszonyok között ezek az emberek, hacsak nem lopnak, egész hosszú életükön keresztül semmit sem tudnak megtakarítani. Immorális helyzetnek tartom azt, hogy egy hosszú életen keresztül valaki semmit ne takaríthasson. Ez természetesen lopásra Ösztönzi az embereket és morális dekadenciára vezeti az egész cselédréteget. Ez a morális dekadencia ennél az oknál fogva és sok más oknál fogva is állandóan fokozódik. Ma már azt mondhatjuk, hogy az uradalmi cselédség

1 30%-a jóformán kóbor cigányéletet él. évről-évre helyet változtatva s azt is mondhatjuk, hogy a jobbágyság idejében fölényesen jobb helyzete volt, mint amilyen ma van. Ott, ahol jó helyzete van, az csak az egyes uradalmak, illetőleg birtokosok jószándékából történik. Hála Istennek, vannak ilyen emberek nagy számmal, de nem lehet egyes emberek jóindulatára bízni egy egész társadalmi réteg sorsát, hanem azon intézményesen kell segíteni. (Rupert Rezső: Senki se akadályozza meg a nagybirtokosokat abban, hogy a kisemberekkel jól bánjanak, jól fizessék őket. Nem kell emlegetni a jobbágyokat. — Zaj. — Felkiáltások a jobboldalon: Hatvanfilléres napszámok vannak!) Visszatérek még egy pillanatra a napszám kérdésére, igaz ugyan, hogy a kultusztárcát már elhagytam. Hatvanfilléres napszámról hallottam. Ezt a 60 filléres napszámot éppen a túloldal egyik képviselője hozta fel. A vallásalapi birtokokon fizetnek ennyit. Felvetem a kérdést, hogy kié a felelősség? Vájjon a katolikus egyházat terheli a felelősség azért, hogy ott 60 filléres napszámot fizetnek? Hiszen a birtok kezelése nem azj egyház kezében van, hanem a kultuszminisztérium kezeli ezeket a birtokokat. Evenként egyszer felületesen beszámol egy bizottságnak, amelynek élén a hercegprímás van, arról a gesztióról, amelyet ezeken a vallásalapi birtokokon folytat. Ezen a téren is a teljes autonómia álláspontján vagyok, azon az állásponton, hogy a vallásalapi birtokokat adják vissza az egyház kezébe s akkor ilyen visszaélések, 50—60 filléres napszámok nem lesznek többé. (Rupert Rezső: Helyes, inkább az egyház kezében legyen, mint az Ő kezükben!) T. Ház! Felszántják sokfelé a réteket, a legelőket s ennek következtében elracionalizálják a cselédségtől a tehenét. Mi ennek a következménye? Az, hogy gyakran igen nagy családú, 8—10—12 gyermekes cselédek is az^ általában országszerte elfogadott egy liter tej mellett kénytelenek sínylődni, aminek következménye a gyermekhalandóságnak olyan nagyfokú elterjedése ebben az országban, mint amilyen sehol a világon nincs. Az, hogy annak az eműlése 1935 június 13-án, csütörtökön. 559 bérnek, aki a mezőgazdaságban a jószággal foglalkozik, ne lehessen még egy tehene se, teljesen lehetetlen állapot. Most a földmívelésügyi miniszter úrhoz fordulok. Nagy rokona, Darányi Ignác nagy szellemét szeretném felidézni itt a Házban, ebben a pillanatban. Ne higyje senki, hogy Darányi Ignác kedvelt ember volt; Darányi Ignác egy súlyos kötelességet vállalt, amikor a kellő pillanatban, a« történelmi pillanatban ennek az elnyomorodott szegény népességnek a pártjára állt, ezért a ibirtokosságból egyáltalán nem szimpátiát váltott ki, hanem annak éppen ellenkezőjét. Kevesen voltak azok, akik szívvel-lélekkel melléálltak a miniszter úr nagybátyjának, aki a legnagyobb földmívelésügyi miniszterünk volt, mert azóta, hozzá fogható még nem volt Magyarországon. (Rupert Rezső: Pedig ő is csak ügyvéd volt. — Darányi Kálmán földmívelésügyi miniszter: De gyermekkorától kezdve gazda volt!) r Neki szíve volt és fel tudta ismerni a történelmi pillanatot, amikor cselekedni kellett. Ma a nagyméltóságú miniszter urat szintén felszólítom arra, hogy itt van a történelmi ^pillanat, sőt nemcsak hogy itt van, hanem már el is múlt, amikor szintén meg kell tenni a szegény népréteg megsegítéséhez szükséges intézkedéseket. Kérem a miniszter urat, hogy legyen meg benne ugyanaz a kitartás, ne törődjék a.z ellenvéleményekkel, ne törődjék a népszerűtlenséggel, hanem kövesse el mindazt, ami az ő helyzetében és állásánál fogva neki kötelessége s amivel egyúttal az r ország _ elnyomorodott rétegének felemelkedését fogja előidézni. Nem értem azt a katonaságot, azt a katonai szellemet, amely megtűri ezeket az állapotokat az országban, hogy itt az alsó rétegeknek nagy gyermektömegei jóformán teljes elnyomorodásnak nézzenek elébe. Bizonyos, hogy ezekből a cselédrétegekből majd 80%-ot fognak az untaglichok sorába sorozni. Ha már annyit beszélünk nacionalizmusról és faji kérdésről, akkor elsősorban ezeket a kérdéseket oldjuk meg, mert fajunk fenntartása, szaporodása, a Duna völgyben elsőrangú kérdés és minden más nem világnézeti és morális kérdés csak azután jön. (Helyeslés a baloldalon.) A mezőgazdasági politikában Darányi Ignác óta nem volt Igazi nagyvonalúság. Nem akarom ezzel a kijelentéssel a mindenkori földmívelésügyi minisztereket megbélyegezni, mert beismerem azt is, hogy nemcsak az ő hibájukból, ellenben nagyrészben a pénzügyminiszterek hibája is volt. Legyen szabad áttérnem a belügyi tárcára, t. Ház. En a rend bairátja vagyok, a rend szellemét szeretem, de méltóztassék megengedni, hogy distinkciót tegyek a rend szelleme és az erőszak szelleme között. A rend szelleme a múltban sokszor nem volt meg az államhatalom részéről. Vigyázzon azonban az államhatalom, ne térjen el a rend szellemétől és ne hatoljon egy másik irányba, amelyet már az erőszak szellemének lehetne nevezni, mert ezt a kettőt élesen külön kell választani egymástól; amennyit használ az egyik, annyit árthat a másik. (Mózes Sándor: Ha nincs erkölcsi alap, jön az erőszak!) A racionalizálásról beszéltek a belügyi tárcánál és magam is helyeseltem a belügyminiszter úrnak. Intézkedéseit nagy részben helyesnek találom. A racionalizálást azonban nemcsak felülről, hanem alulról, a községnél kell