Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-30

Az országgyűlés képviselőházának 3 Mit csinálunk"? A termelőosztály lába alól kivesszük a földet, pedig az van hivatva megművelni. Ha mi magyaroknak valljuk magunkat, a magyar nemzetet minden tekintetben védenünk kell, mert azé az ország, akié a föld. (Úgy van! jobbfelől.) És ha ezeknek az embereknek a lába alól ki engedjük húzni a talajt, akkor t. barátaim, lehet, hogy azé lesz az ország, akié a föld, csakhogy akkor már nem a magyar nemzeté lesz. (Gr. Festetics Domonkos: Valódi magyar beszéd! — Rakovszky Tibor: Valódi magyar tettnek kell követnie!) T., Ház! En ennél nemesebb, ideálisabb és könynyebben megoldható dolgot nem tudok mondani. (Zaj.) Elnök: A képviselő. urakat kérem, hogy akiknek társalognivalójuk van, méltóztassanak a társalgóban helyetfoglalni. Az, ülésteremben tartozunk egymásnak annyival, hogy aki bent van, az a (szónokot hallgatja. (Helyeslés.) Csizmadia András: A telepítést ezzel lehetne a leggyorsabban megkezdeni. Mondom, az én számításom szerint ehhez nem kell nagyon nagy összeg, azt hiszem, talán bizonyos kényszeregyességgel is meg lehetne ezt a kérdést oldani, mert az a magyar ember, az a magyar paraszt, aki annyira szereti földjét, tessék elhinni, gyakorlatból és tapasztalatból tudom, hogyha vöröshagymát és kenyeret eszik is és ha éjjelt nappallá téve dolgozik is, de fizetési kötelezettségének eleget tesz még akkor is, ha az számára nagy terhet jelent. (Ügy van! jobbfelől.) Hiszen nem is mondhatjuk, hogy teljes egészében az a gazda hibás amiért tönkrement. Talán kettőn áll. a vásár, mert hiszen hét-nyolc esztendővel ezelőtt, t. Képviselőház, autóra ültek az ügynökök és házaltak, mentek tanyáróltanyára, a községekben meg házról-házra, (Rakovszky Tibor: Traktor és cséplőgép!) kínálták szépen a kölcsönöket. Nagyon természetes, hogy azt mondta a férj a^ feleségének, nézd anyja, vegyük meg a szomszéd földjét, kapunk rá pénzt., (Ügy van! jobbfelől.) Ha az a pénzkínáló, tőkepénzes, vagy bankigazgató, aki kibocsátotta ezt a rajt, nem tudta kiszámítani a jövőt tanult ember létére, hogyan várjuk az egyszerű, iskolázatlan magyar paraszttól, hogy ő lásson bele a jövőbe? (Ügy van! Ügy van a jobboldalon.) Es amikor ezek a nyomorult emberek bajba estek, nem jöttek segítségükre, mondván, hogy közösen vesztettünk, osztozzunk a veszteségen, érintse az egyikét a veszteség egyik fele, a másikat meg a másik fele. {Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Mert, ha ez megtörtént volna, a feje se fájna a magyar parasztnak a nagy adó, a nagy közteher ellenére, mindent kibírt volna. (Rakovszky Tibor: Ezt kívánjuk mi is!) Ezt azonban nem bírta ki, hogy először is, amikor kiadták neki a pénzt kamatra, — szépen felemelték, feltornázták a kamatot 14—15—16%-ra — (Gr. Festetics Domonkos: Az elmúlt rendszer nyugodtan engedte! — Kun Béla: Uzsora!) akkor a termeivények ára szépen lecsökkent. (Gr. Festetics Domonkos: Es a bank nyert!) A magam részéről ezt tartom a legnagyobb hibának és innen ered minden baj. Nem az a kisgazda a hibás, aki hivatva van családot alapítani, és mert hivatva van családot alapítani, amikor családot alapít, akkor kötelessége gondoskodni családjának jövőjéről. Nincsen neki nyugdíjigénye, nem nyugdíjképes, ezért ha családot nevel, akkor természetesen arra törekszik, hogy legalább olyan sorban hagyhassa : ülése 1935 június 12-én, szerdán. 52? családját, mint amilyen sorban ő élte le életét. Igyekeznie kell, hogy valamit csináljon, mert ő maga van hivatva arra, hogy családja nyugdíjalapját megteremtse. Az egyke kérdéséről is nagyon sok szó esett itt. En nagyon sokat foglalkoztam vele, mert én elmondhatom, hogy a nép között lakom, ott nőttem fel, ott élek még ma is bizonyos időkben. Látom nem egyszer, hogy annak a szegény apának, aki családot nevel, szemébe sír a gyermek, hogy adj kenyeret, de nem tud adni, mert nincsen kenyere. En nem azért hozom ezt ide, mintha talán irigyelném, sőt örülök neki, hogy vannak még Magyarországon olyan emberek is, mondjuk a tisztviselők, akiknél, ha egy gyermek születik, mindjárt esedékes a gyermek után való pótlék és talán még egy kis lakbér-emelés is. (Tóth Pál: Abból nem nevel fel gyermeket!) Hát hogyan neveljen fel az, akinek egy fillér sem jár? Egy közönséges tisztviselőnek — nagyon jól tudjuk — egy kisgyermek után járó pótléka és lakbéremelése felmegy 20—21 pengőre is havonta. (Mozgás.) Bocsánatot kérek, felmegy 20—21 pengőre. Az a nyomorult mezei munkás, aki szintén hivatva van arra, hogy 5—6 gyermeket neveljen fel, nagyon örül, ha egész családjával: saját személyével, feleségével és gyermekeivel együtt egész hónapon keresztül 25—30 pengőt megkeres s ebből tartja el magát hatod-heted magával. (Felkiáltások a középen: Elég szomorú!) Nem azt mondom, hogy a tisztviselők talán fényesen tartják el, vagy nevelik gyermekeiket, de megtehetjük, — és kötelességünk is megtenni, ha magyar nemzetet akarunk nevelni — hogy annak a rétegnek, a földmívesosztálynak gyermekeinél is gondoskodjék a kormányzat valahogy arról, hogy azok is kapjanak családi pótlékot, hogy nevelhessék gyermekeiket. . De visszatérek oda, hogy némelyik ember, akinek két-három gyermeke van, kihoz ezekhez a lelencházból még két gyermeket, akik után egy hónapra 10 pengőt kap s akkor az asszony ebiből a 10 pengőből öt gyermeket nevel egy hónapig. Nem is tudom, hova jut így a magyar nemzet, mert, ha annak a gyermeknek, akiből a magyar nemzet virága lesz és akitől várjuk | a magyar haza boldogulásának előmozdítását, nem tudunk enni adni, abból nem lesz igazi testileg erős gyermek és az talán lelkében is meggyengül. Akármilyen kevés családi pótlékot adnánk is neki, én elengedhetetlennek tartanám ezt, mert amint már rámutattam erre, egy háromgyermekes anya, ha a lelencháziból még két gyermeket kivesz, ezek után 10 pengőt kap s ebből a 10 pengőből tengeti valahogy életét. Szomorú dolog ez; én a magam részéről nem kérnék belőle. S mit látunk? Azt a szerencsétlen földmívesnépet, amely annyi munkát végez, mindenünnen kizárják, az nem mehet kedvezményes üdülőhelyekre, pedig tessék elhinni, nagyon sokan vannak közöttük is, akik rászorulnának erre. Sőt ahelyett, hogy üdülőtelepre vagy fürdőre mehetne az a szegény földmíves kedvezményes fizetés mellett, ha kórházba vagy klinikára kerül (Patacsi Dénes: A vagyonát adja el érte! — Rakovszky Tibor: A kis házát adja el!) és ha nincs, akin megvegyék a kórházi költséget, akkor a nyomorult édesapjának a nádfedeles kunyhójára kebelezik be, mert a különélő beteg fia volt a kórházban. Nem szabad nekünk ezt a nagy különválasztást megl csinálni, talán biztosítsuk igazságosan min-