Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-30

Az országgyűlés képviselőházának SO. ülése 1935 június 12-én, szerdán. 515 ták el, a felvevőképesség csökkenésével pedig csökkent a termelés is, és a csökkent termelés már nem kívánta meg^ hogy azok a felesleges összegek, amelyek az, értékesítés révén a termelek kezébe kerültek, újra hasznos nemzeti befektetésekké váljanak. Ezeknek a felszabadult összegeknek tehát valahová máshová kellett vándorolniok. Ezeket a felszabadult Összegeket a vállalatok, ezek az ipari szervezettségek eleinte arra fordították, hogy az akkoriban fegyverkezési versenyben lévő államoknak, amelyeknek kasszája mindig üres volt, hitelezzenek. Az államok örömmel fogadták el a hitelt, de a hitelnek mindig megvolt a maga ára: egy vámemelés, egy áruértékemelés, az eladási árnak emelése következet be mindig abban a pillanatban, amint az államnak újabb hitel kellett., Amikor ;aizután már nem volt egészen biztos ezeknek az egyoldalú gazdasági szervezeteknek az árpolitikája, akkor törekedtek még egy másak dologra is: 'befolyásolni akarták az államhatalmat is. Ebből a célból megalakultak a különböző részvénytársasági formák, amelyek azt a célt szolgálták, hogy ezek a gazdasági szervezetek pénzüknél fogva mindig nagyobb hatalmat biztosítsanak maguknak s mindig nagyobb és nagyobb befolyást gyakoroljanak :az államhatalomra. Törvényes úton, szankcionált alapon magasan díjazták igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjaikat, sőt még tovább is mentek. Ezen a réven nemcsak szakértő embereket hívtak meg vállalataik vezetésébe, akik szakértelmük révén hivatva lettek volna a vállalat ügyeit előbbre vinni, nemcsak olyan embereket hívtak meg, akik anyagilag érdekelve voltak az ő vállalatukban, hatnem olyanokat is, sőt főleg olyanokat hívtak meg, akik politikai befolyással bírtak. Ha visszatekintünk egy-két évtizedre, azt láthatjuk, hogy ez a politikai befolyásolás olyan messze ment, hogy ezek a szervezetek egyes államokban a parlamentarizmus révén hatalmukba kerítették a politikai világ nagy részét. Akihez személyesen nem lehetett hozzáférni, azt törvényes úton ugyan, — esetleg családtagjaik révén, vagy valami más módon — de láthatatlan szálakkal feltétlenül magukhoz kapcsolták. Magukhoz kapcsolták nemcsak a parlamentáris államok parlamentjeit, képviselőházait és felsőházait, hanem sokszor még a minisztériumok vezetőit is, úgyhogy ezek az ő eszközeikké váltak oly mértékben, hogy őket ezek a vállalatok befolyásolhatták. Csak olyan rendelkezéseket és törvényeket alkothattak, amelyek ezeknek a szervezeteknek tetszettek. De még tovább is mentek és államokká váltak az államban. A közelmúlt évtizedeiben a modern ipari államokban nem történhetett olyan rendelkezés, amelyet ők előzőleg alá ne írtak volna. Aki megpróbált ellenük szegülni, azt könyörtelenül tönkretették, könyörtelenül lenyakazták, könyörtelenül elpusztították. (Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) T. Ház! De rá akarok még mutatni egy-két másik pontra is, amelyek ennek a hatalomnak a kifejezését legjobban a szemünk elé tárják. Itt utalok arra,, hogy a világháború folyamán Amerika miért avatkozott bele az európai háborúba. Tisztán pénzügyi okokból, az általa folyósított hitelek bonitásának a kedvéért, tehát igenis kis pénzcsoportok érdekében üzentek háborút egy egész nemzet nevében. Ök rendelkeztek tisztán, ők vezették a nemzetet, ezek a kiváltságosok, ezek a kevesek, akik kizárólag •pénzügyi szempontokból vitték háborúba a nemzeteket. De ha figyelembe vesszük a közelmúltban, illetve néhány évvel ezelőtt a hadiRÉPVISELÖHAZI NAPLÓ II. iparnak Amerikában feltárt múltját, ha figyelembe vesszük, hogy ez a hadiipar a maga lelketlenségével, a maga világtrösztjével annyira ment, hogy háborúba vitte az államokat egymás ellen, s ma már azt látjuk köröskörül a világon, hogy forradalmakat csinál és az egyik államot háborúba viszi a másik ellen: akkor látjuk csak tulajdonképpen, hogy mennyire elfajult ez az egyoldalú politika, mennyire elfajult a pénznek ez a hatalma, amely államot csinált az államban és hogy mennyire nem a kormányok dirigáltak az országokban, hanem igenis ők, a láthatatlanok, akikről soha névszerint nem tudták, hogy ki a vezető, ki a dirigáló, de a felelős kormányok mögött ők állottak. Mi sem természetesebb, mint hogy az ilyen diktatórikusnak mondható csoportosulással szemben, amely csoportosulás hatalmát természetesen nemcsak az állammal szemben érvé nyesítette, hanem árpolitikája révén tulajdonképpen gyarmattá és jobbággyá tette az egész fogyasztóközönséget minden országban, amely csoportosulás ezáltal tulajdonképpen a munkabéreket is diktálta bizonyos fokig, mondom, ezzel szemben már a 900-as években kialakul egy szervezet, felismerve azt, hogy igenis, ez zel a szervezett kis csoporttal szemben nem lehet másként védekezni, csakis másik szervezés által. Ez a másik szervezet, amely az ipari munkásság körében fejlődött ki, a szociáldemokrácia volt. Az ipari munkásság, amely együtt lakott és a gyárakban együtt dolgozott, hamar felismerte, hogy ezzel az egyoldalú szervezéssel szemben ő is csak szervezés által tud bizonyos kis ellensúlyt gyakorolni saját egyéni érdekeinek védelmére és megcsinálta a maga szervezeteit. A szociáldemokrácia abban az időben nagy reményeknek örvendett. 1918-bam nagyrészt, majdnem egész Európában a hatalmat is magához rántotta. Ma már túlvagyunk azon, hogy azt higyjük, hogy a szociáldemokrácia meg tudja állania helyét ebben a nagy harcban, mert mindenütt alulmaradt. Vezetői összepaktáltak eme csoport vezetőivel és végeredményben elárulták saját eszményeiket. De a legnagyobb baj ott volt, hogy a szociáldemokrácia nem tudott nemzeti alapra helyezkedni, hanem nemzetközi alapra helyezkedett és mint ilyen nemzetközi szervezet és testület nemzetközivé akarta tenni az országot, nem volt tekintettel arra, hogy nemzetek élnek ebben a világban, nem pedig nemzetközi elemek és ezzel megásta a sajátmaga sírját. Ma már senki sem veszi őket komolyan, mert mindenki tudja, hogy ők tulajdonképpen már csak a régi szervezettségükből, régi eszményeikből élnek, de sajátmaguk elvesztették eszményeiket, céljaikat és ezzel már el is temethették volna őket. Természetes, hogy ha ez áz ellenirányzat — miután minden akció reakciót vált ki — megbukott, akkor kellett egy másik irányzatnak jönnie, mert hiszen mindenki tudja, hogy ezt az egyoldalú diktatórius hatalmat fenntartani tovább nem lehetett. Amikor — mondhatnám — rabszolgaságban élnek egész nemzetek, akkor kellett jönnie egy másik irányzatnak, amely a gazdasági kérdéseket akarja megoldani s hatalmas, nagy szervezettségével szembe tud állani azzal a tőkecsoporttal, amely a maga határozott óriási, nagy szervezettségével őt rabszolgaságba ejtette, de nemzeti alapra helyezkedve^ akarja megvalósítani a maga gazdasági céljait. 74