Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-30

514 Az országgyűlés képviselőházának beszédek hangzottak el arról, hogy melyek azok a bajok, amelyek pillanatnyilag az ország népét nyomják. Azt mondhatnók, száz és száz szónok részletesen rámutatott arra, hogy milyen rettenetes bajok vannak künn a falun, ahol a gazdák már nem bírják azt a rettenetes iramot, amelyet az adófizetés és a mezőgazdasági termények árcsökkenése rájuk ró. Hallottunk a mezőgazdasági munkanélküliségről, hallottunk az ipari munkanélküliségről, hallottunk az agrárollóról, hallottunk arról, hogy az ipari árak nem csökkentek abban az arányban, ahogy a mezőgazdasági árak csökkentek, hallottunk arról, hogy bürokrácia túlteng az országban, hallottunk arról, hogy a közegészségügyi állapot nagyon súlyos az országban, hogy rengeteget költünk közegészségügyre és még sincs orvosolva minden, hallottunk arról, hogy külkereskedelmünket még nem tudtuk olyan mértékben megszervezni, ahogy arra a közgazdaságnak szüksége volna, mert a környező országok mind autarchiára rendezkednek be és ezt az autarchiát kényszerítik rá a mi országunkra is. Mélyen t. Ház! Meggyőződésem, hogy történelmi napokat él ez az ország. Meggyőződésem az, hogy úgy külpolitikailag, mint belpolitikailag és gazdaságilag sorsdöntő napokat élünk, mert talán már a közel jövőben el fog dőlni az, hogy mit hoznak ennek az országnak és az egész európai kontinensnek azok az új eszmék és gondolatok, amelyeknek napvilágot kellett látniok, mert a régi gazdasági rend beteg, a régi gazdasági rend nem tudta beváltani azokat a reményeket és Ígéreteket, amelyek hozzá fűződtek. Ezekben az órákban a magyar nemzetnek erősen kell állnia, hogy kiállhassa azokat a viharokat, amelyek feléje közelednek. Az a száz és száz beszéd, amelyet hallottunk, mind azt kívánta megállapítani, hogy beteg az ország itt és ott, rámutatott arra, hogy itt és ott egy fekély nőtt a nemzet testén, hogy itt is, ott is baj van, s orvosságot ajánlott arra a parciális bajra, annak orvoslására, kioperálására. A baj azonban általános és az a részletes orvoslás, amelyet az egyes szónokok ajánlottak, az én felfogásom szerint nem oldja meg gyökeresen a kérdést. Egy tüdőbeteg testén hiába operáljuk meg azt a fekélyt, amely a belső betegség következtében, rajta keletkezett, hiába gyógyítunk és operálunk parciálisan itt is, ott is, végeredményben a betegség magvához, a tűznek a fészkéhez nem férünk hozzá, tehát a nemzet nem léphet a gyógyulás útjára. Gyökeresen, a betegség lényegénél kell megfogni a dolgot. Hogyha már rámutattam a betegségre, akkor rá kell, hogy mutassak annak okára is, hogy az orvoslás módjára is rá tudjak mutatni. Nem lehet mindent a trianoni békeszerződésre, megcsonkíttatásunkra fogni, nem lehet mindent arra fogni, hogy csonka vámterületet képezünk, nem lehet minden bajt arra fogni, hogy ebben az országban nem tudnak érvényre jutni azok a gondolatok, amelyeket azok képviselnek, akik azt mondják, hogy egy új gazdasági rend jön. Megállapítom, hogy az a gazdasági rend, amelyben most élünk s amely évszázadokon keresztül igaz volt, ma már nem állja meg a helyét. Miért nem állja meg a helyét? Ha erre a kérdésre^ akarok felelni, akkor vissza kell mennem néhány évtizeddel és el kell indulnom onnan, ahonnan tulajdonképpen a liberális kapitalizmus is elindult. Vissza kell mennem kéthárom évtizeddel, amikor a technika hatalmas fejlődése megindult. 8 0. ülése 19S5 június lé-én, szerdán. Két-három évtizeddel ezelőtt öregapáink rá sem mertek volna gondolni arra, hogy a közlekedésben, az iparban, a pénzpolitikában olyan forradalmi újítások következhetnek be, mint amilyenek tényleg bekövetkeztek. Öregapáink idejében, amikor egy hadüzenet híre két hét alatt került csak le Erdély or szagba, el sem merték gondolni azt, hogy három évtized múlva az emberek Tokióból saját fülükkel fognak hallani előadásokat, úgy, ahogyan ma tényleg hallhatunk. Megvalósultak Jules Verne álmai: a repülőgépek százai és ezrei, mint vadludak járják be a levegőt, a sztratoszférába repülnek fel az emberek, sőt a közlekedést is forradalmasították. Aki ma Budapestről Párizsba expresszvonaton pár nap alatt utazik, talán nem is sejti, hogy egypár év múlva, a közel jövőben ugyanezt az utat egypár óra alatt fogja megtenni. Az, aki Európából Amerikába rossz, rozzant hajón utazott, — úgy, amint az Columbus idejében is volt — el sem tudta képzelni hogy nem sok idő múlva 70.000 tonnás óriási hajón egészen rövid idő alatt, később pedig egy Zeppelinen talán már 24 óra alatt is meg fogja tudni tenni ezt az óriási nagy utat. Mondom, a technika óriási módon fejlődött. Forradalmasította az egész ipart és az ipari fejlődés olyan óriási méreteket öltött, hogy ma már egyes iparvállalatok Amerikában százezer munkást foglalkoztatnak. A termelés gépiesedett és a géptechnika kolosszális fejlődése folytán rohamosan olcsóbbá lett és éppen ebben &

r rohamos olcsóbbodásban keresendő az a nagy tényező, amely megbuktatta azt az egész rendszert, amely száz évvel, talán még ötven évvel ezelőtt is helyénvaló volt és árszabályozólag hatott. Abban a pillanatban, amint az ipari, termelés nagymértékben fejlődött, az ipari árak, a termelési árak olcsóbbak lettek. A termelési árak olcsóbbodásiával járt a nagyobb fogyasztás. A nagyobb fogyasztással járt az ipari üzemek rohamos fejlődése, a technika rohamos fejlődésével a gépberendezések tökéletesítése és ^az. iparcikkeknek még olcsóbb áron való előállítása. Igen ám, csakhogy mindazok, akik a nagy üzemeknek racionális termelési tényezőkként való fellépését felismerték, felismerték hamarosan azt, hogy a szervezettségben is óriási nagy erő rejlik. Azok a vállalatok, amelyek egyes iparcikkeket termeltek a nagyüzemekben, sokkal olcsóbban tudták azokat előállítani, és ezáltal a szervezésnek, az összetartozandóságnak érzése is hamarosan kifejlődött bennük. Megalakult az első gazdasági szervezet, amelynek az volt a célja, hogy kikapcsolja a szabadversenyt, azt a szabadversenyt, amely tulajdonképpen alapja volt az egész gazdasági rendszernek, amely árszabályozólag és ezzel kiegyensúlyozólag hatott, és ezzel tulajdonképpen megásta a sajátmaga sírját. Abban a pillanatban, amikor már nem a termelési költség szabta meg az áru eladási árát, hanem a hatalmi és a szervezési tényezőik hatása alatt ezek a közgazdasági szervezetek magasabb árat kívántak és kértek portékájukért szervezettségük és egyeduralmuk tudatában, félrebillent a mérleg. Azok az összegek, amelyeket a termelési költségen felül szedtek ezek az ipari szervezetek a fogyasztóktól, már nem kerülhettek ismét beruházásra, nem kerülhettek ismét vissza a nemzet vérkeringésébe, mert csökkent már a felvevőképesség azáltal, hogy a portékát drágábban ad-