Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.
Ülésnapok - 1935-30
512 Az országgyűlés képviselőházának akkor, amikor Miskolcon bezárják az üzleteket, természetes tehát, hogy a miskolci kereskedő ezáltal kellemetlen és hátrányos helyzetbe jut versenytársával szemben. Ezt a kérdést közmegelégedésre kell megoldani. Az önálló kereskedők maguk is azt mondják: »én is ember vagyok, én is vágyom arra, hogy hatnapi munka után egy nyugodt napom legyen, amikor kimehetek a zöldbe, vagy alhatom, vagy családomnak élhetek, mert hat napon át nem tehetem ezt«, nagyon megnehezíti azonban a kérdést az, hogy a vasárnapi munkaszünet csak részleges. T. Képviselőház, t. reformifjúság, most gyerünk elő az agarakkal. (Egy hang jobbfelől: Meg lesz!) Ez csak egyszerű kérdés. Keresztény államban élünk, önök minden lépésüknél igyekeznek kidomborítani keresztényi mivoltukat. (Gr. Festetics Domonkos: Ügy van!) Kedves Festetics képviselő úr, ön úgy-e megsértődnék, ha önt valaki véletlenül zsidónak nézné. Egészen bizonyos, (Gr. Festetics Domonkos: Nincs veszély arra. Régi keresztények vagyunk mindketten.) Nem beszélek azokról az üzletekről, amelyeket szenzálokkal, marhakereskedőkel méltóztatnak kötni. (Gr. Festetics Domonkos: Én?) Minden ember kereskedik, nem lehet a nélkül. (Gr. Festetics Domonkos: Mindketten keresztények mara, dunk!) A vasárnapi munkaszünet kérdésének rendezése mindenesetre nem kerül semmi pénzbe, az érdekeltségek, a kereskedők és iparosok, az önálló exisztenciák maguk követelik és kérik, hogy a kormány rendelje el a vasárnapi munkaszünetet. A vasárnapi munka létezése a legsúlyosabban beleütközik a keresztény etikába, Krisztus egyenes parancsába. Mit várnak Önök? Talán egy újabb alakulat jövetelét várják, talán a nem keresztény elem kormányra] utas át méltóztatnak majd várni a vasárnapi munkaszünetet, amely nem kerül a kormánynak pénzébe, nem kerül egy vasába sem, hanem csak egy generális rendeletébe kerül, hogy mindenki csukjon be vasárnap, mert a vasárnap az Istentől, a kereszténységtől és az államtól elrendelt munkaszüneti pihenő nap. Ezt csak meg lehet csinálni. Évek óta reklamáljuk és ennek ellenére sem bírjuk elérni a vasárnapi munkaszünetet. T. Képviselőház! Egy másik kérdéssel is i óhajtok foglalkozni, amely a kereskedő- és iparosvilágot ugyancsak óriási mértékben sérti, nevezetesen a vásározás kérdésiével. Tudatában vagyunk annak, hogy a vásárok tartása a magyar viszonyoknak anegfelelőleg szükséges. A háború befejezése utáni időben azonban megnőyeikedett a számuk, egyrészről — mondják — a területi eltolódások, de én azt hiszem, hogy másrészről politikai okok következtében is, tudniillik sok volt nem a Képviselőházba bejáró képviselő, hanem inkább valószínűleg a kijáró képviselő, akik kijárták a vásárokat. Politikai szempontokból is kétségtelenül olyan helyeken, olyan községekben is megadták a vásárjogot, ahol az a gyakorlat útimutatása szerint semilyen szempontból sincsen indokolva. En arra kívánom felhívni a kormány figyelmét, hogy szíveskedjék eat a kérdést vizsgálat tárgyává tenni. Nincsen annak semmi értelme, hogy a magyar kisiparos, a nemzetnek az a gerince, amelyre önök szívesen tániasizkodnaJk, munkaidejének tekintélyes részét állandóan az egészen érdektelen, apró-cseprő vásárokra való csatangolásokkal töltse el és ráadásul még útiköltségét se keresse meg ezeken a vásárokon, viszont» amíg 3 0. ülése 1935 június 12-én, szerdán. ezek a vásárok vannak, addig a verseny kötelezi, szorítja ezeket a szerencsétlen kisexisztenoiákat a vásárokra. Ezt is tehát csak. egy törvényes beavatkozással lehetne megváltoztatni eredményesen és közmegnyugvásra. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Igen t % Ház! A pályafenntartási munkások kérdésével óhajtok egészen röviden foglalkozni. A pályafenntartási munkások, akik ebben az országban igen. szép számmal vannak, szintén páriái a magyar államvasútnak. (Ügy van! a szélsőbaloldalonj A pályafenntartási munkásokat senki sem védi. A jobboldali képviselő urak közül egyszer sem hallottam ilyen irányú felszólalást, pedig a pályafenntartási munkások igen jelentős tömege ataokban a választókerületekben lakik, amelyeket az urak képviselnek. Az 1933. évben hajtottak végre a pályafenntartási munkásoknál egy körülbelül 15—20% -os órabérredukciót és ma az a helyzet, hogy a pályafenntartási munkások órabére 16—22 fillér. (Esztergályos János: Szégyen! Hallatlan!) Egy pályafenntartási munkás nagyon sokszor igen messze megy még a munkán kívül a pályatestre, ahol a gnunkát kell végeznie, tehát egy külön nagy pluszt is végez, amelyet esetleg más kategóriában nem kell esinálnli és ha ez a pályafenntartási munkás 200 órát dolgozik havonta, akkor 16—22 filléres órabér mellett havi keresete 32—40 pengő. T. Képviselőház! Folyton beszélünk reformról, országmentésről. Mindenkinek libabőrözne a háta, ha én azt mondanám, hogy ne törődjünk már annyit a kintrekedt 3 és félmillió magyarral, mentsük meg először az ittrekedt 9 millió magyart, akkor rám azt mondanák az urak, hogy hazaáruló vagyok. Meg vagyok róla győződve. En tényleg törődöm is azokkal, a helyzet azonban az, hogy amíg túlsókat törődünk a künnrekedtekkel, valljuk meg őszintén, az itt I. bentmaradt 9 millió magyar túlnyomó nagyrészét úgyszólván éhen hagyjuk veszni, mert hiteles kimutatás van arról, hogy a legtöbb osztálymérnökség területén a munkások nem dolgoznak 240, 200, 160 órát, hanem nagyon sok osztálymérnökség területén a munkások átlagban 80—100 órát dolgoznak havonta. Ilyen helyeken azután keresnek a munkások havi 16. vagy 20 pengőt. (Buchinger Manó: Ehenhalás!) T. Képviselőház! El kell borzadni ezeknek a számoknak hallatára. Mi mindenről beszélünk, mi megmentjük talán egész Európát, Hitlerrel és Mussolinival annyit foglalkozunk, hogy ha tizedannyit foglalkoznánk Szabó Jánossal és Kovács Mihállyal és annak betevő falatjával, akkor már egy erős magyarság volna itt kialakulóban. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház! Bocsánatot kérek, én tiszteletben tartom a Gömbös-kormánynak azt a szándékát, amely a revízióra irányul, én is akarom a revíziót, a szociáldemokratapárt is akarja a revíziót, ennek sokszor tanújelét adta, csak annyit jegyzek meg, de ezt az egyet aztán megmondom, t. miniszterelnök úr, hogy olyan magyarral, akinek havi keresete 10, 15, vagy 20 pengő, ezt az országot sem erkölcsi alapon, sem fizikai alapon sohasem méltóztatnak a régi határokra kiterjeszteni. Ahhoz, t. Képviselőház, hogy ez ország régi nagyságában tündököljön és régi gazdasági erejében álljon helyre, elsősorban abból méltóztassék kiindulni és ott méltóztassék megfogni a dolgot, hogy az itt bent rekedt 9 millió magyarnak legyen mindennapra rendes zabáinivalója és ruházata. (Ügy van! a
