Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.
Ülésnapok - 1935-30
Az országgyűlés képviselőházának 80. ülése 1935 június 12-én, szerdán. 507 ferde tekintélyszemlélet szuggesztiója alatt él, amely lehetővé teszi, hogy élő emberekről utcákat, házakat nevezzenek el, szobrokat alkossanak róluk és ugyanakkor az előkelőségnek ez a társadalma irtózik minden komoly reforáttól. Addig a magyar reformpolitikát nem látom biztos utakon, addig nem tudom elképzelni, hogy ezek a reformok tényleg kellő mértékben megvalósuljanak, amíg a magyar társadalom túlnyomó része ettől a betegségtől meg nem szabadul, amíg társadalmunk egyik részének ez a lelki képlete. (Úgy van! Ügy van! a Ház minden oldalán.) Ugyanakkor, amikor ez a magyar neo-barokk irodalmi, politikai társadalmi közéletünk bizonyos magas pozícióit hosszú éveken keresztül megszállotta, Magyarországon kialakult egy másik borzalmas társadalmi réteg, amelyet nem tudom, hogyan lehetne nevezni,, talán az előbbinek analógiájára, egy új vazallus társadalomnak s ez a réteg az a kétmillió ember, aki ebben az országban ezeknek kegyéből él. A mi szociális berendezkedésünk ugyanis nem tételes törvényeken alapszik, mi nem fejlesztettünk ki magunkból organikus szociális rendet, hanem hogyha hadikölcsönöket akarunk valorizálni, akkor a helyett, hogy valorizáltuk volna azokat, azt mondjuk, hogy segélyt adunk, hogyha a munkanélkülieknek akarunk valamit juttatni, akkor ezt kegyből adjuk, (Ügy van! Ügy van! a Ház minden oldalán.) hogyha a fővárosnál állástalan embereket akarunk elhelyezni, ezt szellemi szükségmunkának nevezzük. (Ügy van! Ügy van!) Mindez aneo-barokknak abból a szemléletéből származik, amelyet mindennek nevezhetünk, csak modernnek, korszerűnek és európainak nem. (Elénk helyeslés és taps a Ház rminden oldalán.) Nekem az a véleményem, hogy ha mi azt akarjuk, hogy valóban olyan reformokat valósíthassunk meg, amelyek ezeket a társadalmi osztályokat nemcsak közelebb hozzák egymáshoz, amelyek ezeket a borzalmas végleteket nemcsak elaltatni és letompítani tudják, hanem a belső megnyugvás erejével statikai helyzetbe is tudják hozni, akkor elsősorban az szükséges, hogy az úgynevezett magyar középosztály és magyar úri társadalom ezekből a betegségeiből kigyógyuljon, ezektől a felszínes és egyébként is értéktelen rekvizitumaitól megszabaduljon. (Ügy van! f Ügy van! a Ház minden oldalán.) Mit ér a címkorságnak egy olyan kifejlődése, amely az embereknek magas címet ad, de ugyanakkor anyagilag nem állanak azon az éíetstandardom, mint London &gy jól kereső elektrotechnikusa'? Mit ér, hogyha a magyar társadalom olyan megkülönböztetéseket tesz, amelynek jelentősége ide van bezárva kilenc millió ember határai közé, de Európában azok ismeretlenek. Nem kellene-e ezeket a felesleges, magunkra akasztott or dók at letenni, nem kellene-e ezeket a teljesen értéktelen és egy új világ előtt meddő, a valódi emberi és nemzeti értéknek nem mindig megfelelő értékeket és címeket abbahagyni? (Ügy van! Ügy van! Taps a jobboldalon. — Buchinger Manó: Nagyon gyengén tapsolnak!) Nekem az a véleményem, hogy a magyar reformpolitikáiiajk első alapfeltétele egy mélyreható t erkölcsi és lelki reform, amint azt 'annakidején már Széchenyi István megmondotta, amikor Magyarország más viszonyok között, de hasonló tragikus helyzetben volt, mint ma. (Reisinger Ferenc: Itt bátrabb a képviselő úr, mint a földbirtokáé form kérdésénél! — Buchinger Manó: KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ II. Mert ez nem kerül pénzbe!) Ezen az alapon kell tehát elindulnunk és pótolnunk kell a magyar ellenforradalmi rendszernek egy nagy hiányát, a történelmi osztályok és a kisgazdatársadalom kézfogásához oda kell hívnunk a harmadiik felet, a magyar munkásosztályt, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) amely csodálatois módon, de egy régi világ s zuggesztiójának érthető inditékaiból kimaradt ebből a találkozásból. Ezt a hannais összefogást kell megteremtenünk és a magyar reformpolitika iákkor fog elindulni ezen a jó, biztos úton. (Reisinger Ferenc: De ezt bablevessel nem lehet megcsinálni. Zaj. — Elnök csenget.) T. Ház! Vigyáznunk kell arra, hogy a reformok megvalósítása igen nehéz feladat, nemcsak az előbb említett erkölcsi, hanem intellektuális szempontból is. Reformernek lenni a történelem folyamán mindig annyit jelentett, mint az emberi fejlődés élén haladni. Ez nem egyszerű, ehhez szükséges az, hogy a magyar társadalom tehetségei felszabaduljanak, szükséges egy olyan atmoszféra megteremtése, amely lehetővé teszi azt, hogy az legyen a nagyobb magyar ebben az országban, aki tehetségesebb, szükség van egy olyan közélet teremtésére, aki azt a magyart tartja magyarabbnak, aki műveltebb és európaibb, mint a többi. Egy ilyen hierarchiának kiépítésére van szükség, amelynek szükségességét már a miniszterelnök úr igen sokízben hangoztatta, amelynek kiépítésében ki kell vennie a részét az egész magyar intellektuális társadalomnak. Több művelt főt kívánt annakidején Széchenyi István a maga reformpolitikájában és ugyanezt kell kívánnia ma mindenkinek, aki azt akarja, hogy Magyarországon ne a demagógia, ne a tudatlanság kompromittálja ezeket a küszöbön álló reformokat, hanem azokat céltudatos módon tényleg végrehajtsa az a társadalom, amely ha ezektől a sallangjaitól megszabadul, alkalmassá fog válni erre. Abban a reményben, hogy a miniszterelnök úr politikája ezeket az elgondolásaimat a legnagyobb mértékben mozdítja elő ebben az országban, és abban a hitben, hogy a magyar társadalom abbeli kötelességét, amit ezek a reformok kívánnak a kormányzattal szemben, a társadalommal és önmagával szemben fel fogja ismerni és egy amúgy is konzervatív alapon nyugvó nemzeti és keresztény irányzatú reformpolitikának fog igazat adni, az appropriációs törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon. — Szónokot számosan üdvöslik.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Vásárhelyi Sándor jegyző: Reisinger Ferenc! Reisinger Ferenc: T. Ház! Az előttem szólott Makikai képviselő úr. ha jól értettem, valami olyasmit mondott, hogy az ellenzéki felszólalásokból nem csendültek ki azok a... (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Reisinger Ferenc: ...magasabban szárnyaló gondolatok, amelyek (Halljuk! Halljuk!) a mai európai eszmeáramlatoknak megfelelnek. Azt hiszem, hogy az előttem szólott képviselő úr ezt a megállapítást a szociáldemokratapárti képviselőkre aligha értette, mert a szociáldemokratapárt programmja olyan messzemenő követeléseket foglal magában, amelyeket a jelenlegi kormányelnök úr által összeállított 95 pont meg sem közelíti. A szociáldemokratapártnak írásban lefektetett és közismert programmja hatásaiban, kívánságaiban és méreteiben sokkal több, sokkal nagyobb reformokat óhajt keresztülvinni, mint amilyenek az ismeretes 95 pontban megtalálhatók. A felszólaló 73
