Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-30

Az országgyűlés képviselöházáTmk 30. ülése 1935 június 12-én, szerdán. 501 dást, hogy: quod licet jó vicc, non licet szóvicc; mert a miniszter úr szóvicce egyáltalában nem hozható összhangba a magyar gazdasági követelményekkel. Amikor a parlamentnek olyan tiszteletreméltó tagja, mint Sándor Pál képviselőtársunk, indítványt terjesztett itt elő a hadikölcsön valorizálásáról, akkor mindenki, aki az ő gazdasági működését és az ő parlamenti szereplését ismeri, nagyon jól tudja, hogy mi sem áll távolabb tőle, mint a gazdasági igények felesigázása, mint frázisok hangoztatásával jogosulatlan igényeknek jelentkezése. Igenis, arról szó van, — és ezt minden gazdasági ember megérti — hogy ha mi még apellálni akarunk ennek a lakosságnak áldozatkészségére, ha mi el akarunk érkezni oda, hogy valaha még ehhez a lakossághoz egy belső kölcsön érdekében forduljunk, — már pedig ha a jövő perspektíváját nézzük, külföldi kölesönök szempontjából nagyon kedvezőtlenül kell a magyar esélyeket megítélni — akkor az államnak a legmesszebbmenő erkölcsi magasságot kell mutatnia a hadikölcsön jegyzőkkel szemben (Ügy van! Ügy van! bal/elől.) és nem lehet a hadikölcsön valorizációjának kérdéséről azt állítani, hogy az nem aktuális. Ez a kérdés mindig aktuális marad, míg a megvalósulás stádiumába nem jut és nemhogy nem lehet, hanem egyenesen kell róla beszélni, (Ügy van! Ügy van! half elöl.) mert igazolnunk kell a nép előtt, hogy élő lelkiismeret gyanánt itt állunk, hogy &

f nemzet ezt a becsületbeli kötelességét teljesítse abban a pillanatban, amint a gazdasági lehetőségek arra adva vannak. (Helyeslés a baloldalon. — Gr. Festetics Domonkos: A nagyipar azután szintén fizessen!) Azt hiszem, t. Képviselőház, ugyanígy nem utalható a frázisok körébe az a követelés sem, hogy akkor, amikor az adóteher olyanmérvü, hogy igen sok területen a kisexisztenciák összeroppanásával, de maholnap a nagyobb exisztenciák veszélyeztetésével is jár, olyan adórendszer dolgoztassák ki, amely szociálisabb, egyenletesebb, s a teherbíróképesség megfelelőbb igénybevételével lehetővé teszi ebben az országban a belső tőkeképződés megindulását. Azt hiszem, Rajniss képviselőtársain volt az, aki igen erősen kikelt a bankok ellen, (Gr. Festeties Domonkos: Jól tette!) figyelmen kívül hagyva azt, hogy egy ország, ahol a belső tőkeképződés nincs lehetővé téve, ahol a valutaviszonyok nem alkalmasak arra, hogy hosszabb kihitelezések váljanak lehetővé: ott a bankok tétlenségre vannak utalva... (Rajniss Ferenc: Ami tőke képződik, azt kisíbolják! — Rassay Károly: Micsoda kormány az, amely ezt nem akadályozza meg! — vitéz Scheftsik György: Most már nem síbolják ki!) Bocsássanak meg igen t. képviselőtársaim, ezek komoly kérdések. Ne méltóztassanak tehát ilyen dajkamesékkel megnyugtatni önmagukat. Mi az, hogy kisíbolják? A magyar bankjegyforgalom összesen 350 millió pengőt tesz ki. (Rajniss Ferenc: Négyszáznak kellene lenni!) El méltóztatnak képzelni azt a pusztán elméleti lehetőséget, hogy a spekuláció túlhajtása, burjánzása, a gazdasági erkölcsök leromlása következtében, a pénzkivitel hatályos és szigorú ellenőrzése dacára van olyan felesleg, melyet kisíbolnak? (vitéz Scheftsik György: Ma már nem így van!) Bocsánatot kérek, igen t, képviselő urak, én a mai helyzetről beszélek. Nem tudom ma megállapítani, de annak a kijelentésnek bizonyára sokkal több alapja van, hogy a zárlat előtt bizonyos tőkék kimentek, i Ezt nem vonom kétségbe, azonban nem erről beszélek. Arról beszélek, hogy meg kell indulnia a gazdasági regenerálódásnak, a gazdasági regenerálódás pedig csak az esetben indulhat meg, ha az államháztartást összhangba hozzák a gazdasági élet teherbíróképességével, mert csak ez esetben indulhat meg egy belső tőkeképződés, csak ez esetben kapunk a fikciók mellé egy gazdasági megalapozottságot a pengő stabilitásának biztosítására és csak ez esetben Következhetnek be a pengő stabilitásának azok a feltételei, — többek között a külföldi és belföldi hitel rendezése — amelyek feloldják azt a jégréteget, amely a gazdasági életre nehezedik azáltal, hogy Magyarország pénzintézetei nem funkcionálnak úgy, ahogy az a gazdasági élet megindítása érdekében kívánatos lenne. (Gr. Festetics Domonkos: Ez nagyon igaz!) Méltóztassanak elhinni, hogy a kérdés megoldására irányuló törekvésnek nem abban a formában kell jelentkeznie, hogy minden dühünket azok felé érvényesítsük, akik még a lábukon állnak. Méltóztassanak mérvadó és követendő tételként elfogadni azt, hogy hiányokat nem lehet úgy pótolni, az elesettet nem lehet úgy felemelni, hogy a meglévőt is megsemmisítem, hogy a még lábon állót is leterítem. Készséggel elismerem, hogy bankellenes és iparellenes politikával messzemenő károkat okozhatunk, de méltóztassanak nekem elhinni azt, hogy nem ez az út az, amely a magyar mezőgazdaság megsegítésére vezet. Ha mi annyi energiát fordítanánk a mezőgazdasági problémák megoldására, mint amennyi energiával foglalkozunk állandóan a mobil kapitalizmus kérdéseivel, (vitéz Scheftsik György: Sajnos, nem is foglalkozunk! — Rajniss Ferenc: Akkor már rég meg lehetett volna oldani a kérdést!) akkor már sokkal meszszebb lennénk. (Rajniss Ferenc: Már régen meg kellett volna rendszabályozni a bankokat!— Rassay Károly: Hát miért nem rendszabályozzák? Nem akadályozzuk! — Bródy Ernő: Miért nem csinálják? Önök vannak hatalmon! — vitéz Scheftsik György közbeszól. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Magyar Pál: Scheftsik képviselőtársam, ön egy hatalmas párt tagja. Önök állítólag egységes falankszként állnak gazdasági felfogásukkal a kormány mögött, (vitéz Scheftsik György: Igen!) mi pedig törpe kisebbség vagyunk. Hát mi állja útját annak, hogy az Önök meglátása szerint való gazdaságpolitika érvényesüljön? Hiszen most sem teszek mást felszólalásom kapcsán, mint a mellett szólalok fel, hogy igyekezzünk olyan gazdaságpolitikát teremteni, amely a gazdasági erők érvényesítésével a nemzeti jövedelem szaporításához is vezet. En, mint merkantil gazdaságpolitikus, beszélek a mellett, hogy külkereskedelmi politikánk abban az irányban vitessék, hogy a mezőgazdasági kivitel megkapja a minél nagyobb lehetőséget. Ha önök ezenfelül úgy vélik és úgy látják, hogya magyar mobiltőke olyan viselkedést tanúsít, amely a gazdasági erők kifejlődésével szembenáll, méltóztassék ezirányú javaslatokat előterjeszteni és mint a többségi párt tagjai, a kormány részéről bizonyára részesülnek abban a megértésben, hogy azck törvényerőre is fognak emeltetni. Tárgyilagosan kijelentem, hogy a magyar pénzintézetek körül egyáltalán nem láttam olyan ténykedéseket, amelyeket nem is törvénynyel, hanem egyszerű kormánytekintéllyel máról holnapra nem lehetne megakadályozni. Készséggel elismerem azt is, hogy a helyesebb bankpolitika irányában már igen sok történt. 72*