Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-30

498 Az országgyűlés képviselőházának 30. ülése 1935 június 12-én, szerdán. 100 volt az építési arányszám, addig ebben az évben, tehát a gazdasági válság közepette ez az arányszám 147-re emelkedett, jeléül annak, hogy a velünk szemben már a háború előtt is magasabb életszínvonalon élő angol polgárság most még erősebben javítja lakásszínvonalát. Mindezek a nagy eredmények nem adóemelésen keresztül voltak elérhetők, hanem — joggal mutathatott rá Chamberlain pénzügyminiszter — amikor a gazdasági élet ezeket a lendítésre mutató számadatokat produkálta, ugyanakkor rövid egy év alatt az adómérséklések összege 72 millió fontot tett ki, tehát meghaladja a magyar költségvetés egész keretét. (Rajníss Ferenc: Jobban adóznak, mint nálunk! — Fábián Béla: Kicsit többet is keresnek! — Rupert Rezső: Nincsenek túladóztatva! — Halljuk! Halljuk! balfelől.) Eajniss t. képviselőtársam arra mutat rá, hogy ott jobban adóznak, mint nálunk. Méltóztassék megengedni, hogy ezt a kijelentést szoros összefüggésbe hozzam a pénzügyminiszter úrnak azzal a megállapításával, hogy felületes voltam akkor, amikor a magyar adóarányról beszélve azt állítottam, hogy nincs még egy ország Európában, amely aránylag olyan mértékben volna megadóztatva, mint a magyar. Ezzel kapcsolatban azt követeltem, hogy a költségvetési keret lebontásával, vagy a nemzeti jövedelem emelésével hozzuk arányba a magyar adózóképességet, mert a gazdasági élet összeroppanásának veszélye nélkül nem lehet tartósan fenntartani azt az állapotot, hogy a nemzeti jövedelemnek több mint 40%-a közterhekre fordíttassák. (Úgy van! Úgy van! balfelől.) Már most azt méltóztatik mondani, hogy Angliában jobban adóznak, mint nálunk. (Drozdy Győző: Gazdagok, sokkal jobban adóznak!) Ezzel szemben legyen szabad a pénzügyminiszter úrnak azzal az adatával szemben, amelyre nézve nem tudom megmondani, melyik évre vonatkozik, hogy, tudniillik Columbiát kivéve, egyetlenegy állam sem redukált jobban, mint mi, felolvasnom a Statisztikai Tudósítónak néhány nap előtti, — ha jól tudom — május 26-i számát, aniely^ 15 állam költségvetésével foglalkozik négy évre visszamenően. Ebből azt látjuk, hogy ez alatt a rövid időszak alatt Anglia és Németország 45% -kai csökkentették a budget-keretet, Ausztria 4%-kai, Románia 40% -kai, Csehszlovákia 33%-kai, Jugoszlávia és Lengyelország 23%-kai. mi pedig csak 16%-kai. Bocsánatot kérek, ez nem felel meg annak az irányzatnak, amelyet a magyar polgár a mai gazdasági viszonyok között joggal elvárhat. De hogy ennek a számnak a jelentőségét még jobban kidomborítsam, legyen szabad rámutatnom arra, hogy a gazdag Svájcban, ahol az egy-egy főre jutó nemzeti jövedelem 1400 pengőt tesz ki, az adózásnál a fejenkénti átlag alig magasabb, mint nálunk, úgyhogy Svájcban a nemzeti jövedelemnek csak 12%-a fordítják közterhekre. Csehszlovákiában, amelynek a gazdasági struktúrája mégis csak közelebb áll hozzánk és ahol a polgárság életszínvonala a miénktől nem különbözik lényegesen, 660 pengő nemzeti jövedelemmel szemben csak 114 pengő az adózási fejátlag, tehát 18% fordíttatik a közterhekre. Ezek az adatok igazolják Eajniss képviselőtársammal szemben, hogy a magyar polgár igenis, példátlan adóterheket kénytelen viselni (Ügy van! Ügy van!) és hogy ez az egyik legnagyobb akadálya a magyar nemzeti jövedelem kedvezőbb kialakulásának. De igazolja azt is, legfőbb ideje érkezett el annak, hogy a nemzeti erőforrások megnyitásával nagyobb mértékben igyekezzünk a nemzeti jövedelmet emelni, Amikor ehhez a ponthoz elérkezem, megint a pénzügyminiszter úrnak egy megállapításával kell szembeszállanom. En nem képviselek agrárkerületet, gazdasági elhelyezkedésein a merkantil frontra utal, tehát nem vagyok megvádolható azzal, hogy hangulatkeltés okából foglalkozom az agrárproblémákkal es hogy nem a legmesszebbmenő tárgyilagosság vezetett abban, hogy amikor valutapolitikánkkal foglalkoztam, azt a megállapítást tettem, hogy nem teszünk meg minden lehetőt annak érdekeben, hogy a gazdasági életben elsősorban a mezőgazuasági kivitel elősegítésével igyekezzünk a mezőgazdaság helyzetén javítani. Ugyanakkor rámutattam arra, hogy egy olyan fontos piacunkkal szemben, mint Ausztria, elsősorban valutapolitikánknak tudom be azt, hogy kivitelünk évről évre kedvezőtlenebbül alakul. Bocsánatot kérek, amikor a pénzügyminiszter úr ezt a megállapításomat a legendák birodalmába utalja, akkor nekem mégis csak vissza kell térnem erre a kérdésre, bár magam is vallom azt, hogy a valutamanipulálással a kivitelt fejleszteni nem lehet. Azok az országok, amelyek bármilyen oknál fogva valutamanipulációt vittek véghez, végeredményben a tényekkel azt voltak kénytelenek megállapítani, hogy azt a céljukat érték el legkevésbbó, hogy kivitelüket fejleszthessék. Nem érte el még Svédország sem, amely par excellente ipari cikkeket is visz ki, hiszen a svéd acél a világkereskedelem egyik legfontosabb cikke és annak ellenére, hogy 40%-kal depreciálta a valutáját éis annak ellenére, hogy igen helyesen,, ugyanakkor kitűzendő és elért gazdasági célként állította oda, hogy a svéd korona belső vásárlóerejét csökkenteni nem szabad, a belső megélhetési index lényegében nem emelkedett, tehát amiből logikusan arra kellene következtetnünk, hogy kiviteli potenciája megnövekedett, mégis azt kell látnunk, hogy a svéd kivitel sem alakult kedvezően, mert az 1929. évi 100-as arányszám az 1931-ben bekövetkezett depreciáció, vagy ahogyan itt mondják, devalváció után 1932-ben 66%-ig csökkent. Csak azóta mutat emelkedést, amióta az Angliával való kereskedelmi kapcsolat a javulást lehetővé teszi. De nem akarok a valutamanipulálás fényénél hosszabban időzni. Azt hiszem, annak az angol nemzetgazdásznak volt igaza, aki az angol viszonyok bírálata alapján jutott arra a megállapításra, hogy aki a gazdasági élet ütemét valutamanipulálással akarja megjavítani, nem tesz egyebet, mintha egy hideg szoba levegőjét úgy akarja felmelegíteni, hegy a hőmérőt melegíti fel. En tehát egyáltalán nemcsak nem kifogásoltam, hanem a legmesszebbmenőén helyeseltem azt a pénzügyi politikát, amely a pengő vásárlóerejét fenn akarja tartani. De amikor ezt a célt nemcsak teljesen elértük, hanem amikor nyugodtan állíthatom, hogy a pengő belső vásárlóereje magasabb, mint amilyen 1931-ben az összeomláskor veit, (Rajniss Ferenc: Elég baj az!) akkor nekünk messzemenően kell vigyáznunk arra, hogy pénztechnikai elképzeléseknek ne áldozzunk fel fontos gazdasági szempontokat. Mert igen különféle valutagazdálkodásek vannak ezidőszerint Európában, de olyan valutagazdálkodás, mint a magyar, egyetlen egy sincs. Tudniillik van olyan valutagazdálkodás, amely kényszerítetten leengedte a pénzlábat annak érdekében, hogy a kivitel lehetőségét