Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-30

Az országgyűlés képviselőházának 30 és összeszorított ököllel néznek és veszedelmesen hallgatnak. Nagyon jól tudom, hogy a kormány is ismeri ezt a helyzetet és tudom azt is, hogy segíteni akar rajtuk, de ha segíteni akarunk rajtuk, akkor sürgősen kell segíteni, (Ügy van! Ügy van!) mielőtt teljesen tönkremennek. Meg kell találni a módját annak, hogy az országnak ezek a legkiválóbb harcosai visszakapják lelki egyensúlyukat és hogy elveszett bizalmuk i«mét visszatérjen. Olyan árat kell a földek után megállapítani, amely lehetővé teszi, hogy a földhözjutott törlesszen is, kamatot is fizessen és hogy valamit félre is tudjon tenni magának, hogy a munkája után valami haszna legyen. Egy alföldi gazda mondotta nekem nem régen, hogy: »Ha csak annyit tudok keresni, hogy ehetek, akkor olyan vagyok, mint az oktalan állat. Ha kölcsönből kell az ennivalómat is megszereznem, akkor kár élnem. Amikor azonban csak öt pengőt is félre tudok tenni, akkor volt értelme a munkámnak.« A magyar gazda tehát megmutatta, hogy nemcsak harcolni tud, hanem tudja, érzi azt is, hogy az az öt pengő megtakarított pénze nemzeti vagyon. Amilyen helyzetben vannak országos vizsonylatban a gazdák, a földhözjuttatottak, olyan helyzetben vannak a bérlők Szegeden, ahol a bérösszeg ' megállapítása eredetileg túlmagas volt és bár azt ismételten leszállították, soha nem tudták összhangba hozni a mai élettel, a mai gazdasági viszonyokkal. Szeged városa megértő volt és igen nagy anyagi áldozatokat hozott a bérlők érdekében. Azt ajánlom és azt kérem, hogy hozza meg ezt az áldozatot az állam is- Még ma is nagyon nehéz időkben vagyunk, s azok a komoly felhők még nem múltak el, amelyek az országot körülvették. Lehet, hogy újabb harcaink lesznek munkával, esetleg fegyverrel, de csak kiegyensúlyozott lélekkel lehet a munka harcát felvenni és ezért arra kérem a kormányt, adja vissza a föld népének nyugodt lelkületét, hogy az, ahogyan a háborúban mosollyal az arcán tudott harcba menni, éppenúgy tudja megvívni azt a harcot is, amely előttünk áll, s amely a feltámadáshoz vezet. (HelyesMs a jobboldalon.) A kultuszminiszter úr expozéjában az iskolai nevelést és a közoktatást fokozottabb mértékben óhajtotta a nemzetnevelés szolgálatába állítani. Azt hiszem, ezzel mindenki egyetért és ezt mindenki örömmel üdvözölte. Minden államnak szüksége van arra, hogy népe egy nemzet legyen, de különösen szüksége van erre Magyarországnak, amely évszázadokon át nem volt önálló állani, ahol a történelmi múlt iránti érzék nem lehetett eléggé kifejlődve, mert Mohácstól 1918-ig nem Szent István birodalma népeinek történelme, hanem tulajdonképpen Ausztria-Magyarország történelme folyt leNe nézzünk mást, csak a hadsereget, amely a nemzetnevelés fő tényezője. (Ügy van! a jobboldalon.) Ez a hadsereg régen idegen volt; idegen volt a nyelve, a szelleme és nem szolgálta a magyar nemzet nemzeti nevelését. A nemzet helyes nevelésének szolgálatában kell^ állania mindennek, nemcsak az iskolai nevelésnek, hanem az iskolánkívüli nevelésnek, a leventeés cserkész-kiképzésnek, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) a társadalmi és sportegyesületeknek, a frontharcos szervezetnek, legfőképpen pedig az illető ország fegyveres erejének is. (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) Az iskolai nevelés minden ágazatának a nemzetnevelés szolgálatában kell állania, kezdve az óvodától az elemi iskolán és ülése 1935 június 12-én, szerdán. 493 középiskolán keresztül a főiskolákig, de a nemzetnevelés szolgálatában kell állaniok a szakiskoláknak, az árvaházaknak és minden kulturális intézménynek is. Mi tehát a nemzetnevelés célja és mik a nemzetnevelés eszközei? A francia forradalom előtt a nép széles tömegei jobbágy-sorban éltek és így a feudális birtokterületeknek csak tárgyi és ingatlanvagyoni jelentőségük volt. Az akkori ország- vagy államhatár az illető feudális uralkodó birtokhatárait jelentette, faji, nyelvi, kulturális és gazdasági vonatkozással nem bírt, de jelentősége sem volt. Tulajdonképpen a francia forradalom teremtette meg vagy idézte elő a nemzeti gondolatot, a francia forradalom tette a nemzeti gondolatot államalkotó ideológiává, Franciaország valamennyi fiát nemzeti államban egyesítette, nemzeti érzésre és öntudatra ébresztette. Ez azonban csak független államokban volt lehetséges. Az Ausztriával való négyévszázados közösségünk legsúlyosabb tehertétele az, hogy mi nem bírtunk kiépíteni egy nemzeti államot, nem tudtuk a nemzetiségi kérdést úgy megoldani, ahogyan szerettük volna^ nem tudtunk egységes nemzeti érzést és történelmi felfogást, mindent átfogó nemzeti kultúrát teremteni és nem tudtuk Szent István országának húszmilliós lakosságát úgy összeforrasztani, ahogyan akartuk. Ez volt az egyik oka annak, hogy a nemzetiségeken keresztül lehetett minket rombolni. Mert bár földrajzi fekvésünk révén a nemzeti egység úgy volt adva Magyarországon, mint sehol egy államban sem, a szomszédban megalakult nemzetiségi államoknak nagy vonzó erejük volt Magyarország területére, mert az előbb említett tényezők nem voltak meg. Ahol nincsenek és nem voltak olyan földrajzi előnyök, mint nálunk, ott tüzzel-vassal idézték elő és teremtették meg az egységes nemzeti államot. Ezt kell nekünk is mintául vennünk, ezt kell nekünk is szem előtt tartanunk. Ha abból indulok ki, hogy a nemzeti nevelésnek kell a nép tömegeit nemzetté nevelnie, ott, ahol a történelmi folyamat ezt nem tette meg, a nemzeti érzést és öntudatot kell nagygyá nevelnie, akkor gyakorlatilag ez abban áll, hogy a népnek »meg kell adni és a népbe bele kell oltani a nemzeti önérzetet és öntudatot. (Rupert Rezső: Nagyon késő volna, ha benne nem volna! Ügy születünk! — Halljuk! Halljuk! jobbfelől^) A kiképzésre testileg alkalmassá kell tenni a nemzetet. (Ruppert Rezső: Elkéstek azzal, hogy ezzel jöjjenek! — Zaj a jobboldalon!) T. képviselőtársam, azt hiszem, nem méltóztatott eléggé figyelni, mert én az óvodánál kezdtem, (Rupert Rezső: Mindenki ott kezdte! — Zaj. — Egy hang jobbfelől: Nem szégyelli magát?!) ott kell ennek a nevelésnek kezdődnie, onnan kell ennek a nevelésnek kiindulnia. Az összetartozás, a közös erőfeszítés szükségességének tudását kell belenevelni mindenkibe és meg kell éreztetni, meg kell értetni mindenkivel, hogy történelmi sorsközösségre vagyunk mindannyian egyformán utalva. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ezt nem lehet tantárgyként tanulni, ehhez nemzeti érzéstől lelkesedő tanítói és tanári karra van szükség. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Én saját tapasztalatomról tudok csak beszélni. Láttam a Szegedvidéki elemi iskolákban, hogy a mi tanítói és tanítónői karunk a helyzet és a kötelességteljesítés magaslatán áll, mert ők ezt saját iniciativájukból már mind végrehajtották. A legnagyobb dicséretet érdemli az a munka, amelyet 71*