Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.
Ülésnapok - 1935-29
458 Az országgyűlés képviselőházának szűk és úgy számítjuk ki a rokkant járadékait, akkor kiderül, hogy Magyarországon egy rokkant 140 pengőt kap évente, Németországban 1367 pengőt, Ausztriában 1376 pengőt«. Ezzel végeztem is, én a magam részéről elfogadom megfelelő adatnak a hadirokkantak hivatalos lapját és nem tartom könnyelműnek a főváros felterjesztését. Amit tehát állítottam, azt ezzel bizonyítottnak lehet venni. (Propper Sándor: Ügy van!) Rátérve az appropriációra, csak túlzott jóakarattal lehetne megállapítani, hogy az előttünk fekvő költségvetés reformköltségvetésnek számítható. Azzal nem lehet érvelni, hogy a kormány új és nem volt tisztában azzal, hogy mi következik. Egy kormánynak, amely immár három esztendeje van hivatalban, már előre kellett volna foglalkoznia azokkal a reformtervekkel és reformtörekvésekkel, amelyeket a közeljövőben meg akar valósítani. En úgy tudom, hogy a csáklyások és az orvhalászok nem voltak a reformtörekvések ellen. En úgy tudom, hogy az úgynevezett komplikációk, amelyek ezen a, téren mutatkoztak, a választójog körül keletkeztek, legalábbis az volt a látszat, hogy a választójogot akarják elgáncsolni, nem a nemzeti munkatervet és nem a bakonyi reform-elgondolásokat. Ezeket senki sem akarta elcsáklyázni és elhalászni. Ügy állt a helyzet a Képviselőház feloszlatása előtt, hogy a választójog dolgában vannak bizonyos komplikációk; a költségvetés dolgában, a nép segítése dolgában a reformköltségek és reformgondolatok dolgában a legöregebb csáklyások között sem volt egy sem, aki ellentétes véleményt hangoztatott volna, sőt ellenkezőleg, hiszen még a legutolsó pillanatban is bizalmat szavaztak a kormánynak. (Ügy van! balfelől.) Három esztendő állt tehát a kormány rendelkezésére. Ez alatt a három esztendő «alatt nem hallottunk semmi mást, csak reformfrázisokat, de reformcselekedetet' egyetlenegyet sem. Az ország gazdaságilag egyetlen lépéssel sem meint előre, a munkanélküliek száma ugyanannyi, milnt azelőtt volt és aiz éhezők száma nemhogy ősökként volna, hanem emelkedett. Pest vármegye, Budapest és a megyék kimutatásai mind nyomorról, Ínségről és pusztulásról r tesznek tanúbizonyságot. Es mit tett a kormány ez alatt a három esztendő alatti Megszüntette az álláshalmozásokat 1 ? Fellépett a kartelek ellen, fellépett a munkauzsora ellen? A munkauzsora — és ezt később bizonyítani fogom — soha olyan mértékű nem volt ebben az orsizágban, mint most. A költségvetés tételeivel nem akarok foglalkozni különösen, ellenben, hogy mennyire antiszociális és mennyire a nemzet érdekei ellen való ez a költségvetés, azt néhány adattal bizonyítani fogom. Az egyenesadók összege 219 millió; ebből 73 millió házadó, A házadé közveteli fogyasztási adó egy tekintélyes részét fogyasztási adónak lehet neveizni, mert a házbéreket abban a mértékben emeli, mint amilyen mértékben a háztulaj dont megterheli. A fogyasztási adók és illetékek, a dohánnyal: 428 mülMó. Hogy milyen óriási terheket visel ennek az országnak népe, nem akarom részletezni, bár az élelmiszerek árainál és más területen lehetne részletezni, hogy ' milyen óriási terheket visel éppen a legszegényebb néposztály. Csak egy tételre mutatok rá: a cukoradó egyedül 43,500.000 pengőt szolgáltat «az államkincstárnak. Ezért vagyunk — amint később be fogom bizonyítani — a cukorfogyasztás terén legutolsó helyen egész Európában. 29. ülése 1935 június 11-én, kedden. Forradalminak tehát nem lehet nevezni eat a költségvetésit. A reformgondolatnak a költségvetésben lis érvényesülnie kell. Amikor Lloyd George annak idején Angliában reformköltségveteist és forradalmi költségvetést állított fel, szembe kellett állnia a lordok házával és nyomással kellett rendet teremtenie, mert ez az új költségvetés' forradalmi és reformköltségvetés volt: a szegények költségvetése volt. Lloyd George nevezte el a szegények költségvetésének és a lordok házát figyelmezitette arra, hogy amennyiben útjába állanak ennek a költségvetésnek, ennek végaetes következményei lesznek. AB új, forradalmi költségvetés százmilliókat adott szociálpolitikára. Felemelte azokat a rétegeket, amelyek tömeglakásokban, szennyben és piszokban laktak. A nép költségvetésének nevezték ezt a költségvetést. De lehet-e a mostani költségvetést a nép költségvetésének nevezni? A négyéves terv, a reformgondolat első esztendeje, már a meddőség esztendeje lesz, mert ebben az első esztendőben legalább is semmiféle nagy gondolatot költségvetés nélkül megvalósítani nem lehet. Ha igazi, komoly reformokra akar majd a kormány gondolni, akkor a jövő esztendőben egészen más költségvetéssel kell idejönnie, ha ugyanis a régi vágányokon halad, az ország költségeinek legnagyobb részét az alacsonyabb néposztályok vállaira hárítja, már pedig ezen a módon reformokat csinálni nem lehetséges. Az új reformköltségvetésnek gyökeresen fel kell forgatnia a régi kereteket, egészen más alapra kell állítania az adózást. Többet kell a vagyonosoknak viselniök. Fel kell emelni az örökösödési adót, a telekérték-adót. Meg kell ragadni a vagyont, ahol lehet és azokat a milliókat vagy százmilliókat, amelyeket így elő lehet teremteni, gyökeres szociálpolitikára, gyökeres átalakulásra kell fordítani. Ezért az átalakulásért, ezekért a forradalmi reformokért nem tudom, miért kellett az országot két választás izgalmának kitenni. Egyszerűen nem tudom megérteni. Lehetséges, hogy a miniszterelnök jobban látta a régi egységespárt struktúráját, hogy félnie kellett bizonyos dolgoktól és félnie kellett, hogy még azt a csekély reformot is el akarják gáncsolni, de én ezt nem hiszem. A totalitásról és az egypártrendszerről mondott véleménye azt a hitet erősíti meg, hogy az egységespárt nem volt teljesen megbízható instrumentuma a miniszterelnöknek, hogy további céljait zavartalanul követhesse. (Propper Sándor: Pedig fejbólintó Jánosok voltak! — Malasits Géza: De mennyien!) Ámde azt mondják, — legalább ez a hit terjedt el — hogy a választójog volt az, amely kitörésre késztette az ellentéteket, amelyért meg kellett reformálni az egységespártot, amelyért új embereket kellett behozni ebbe a parlamentbe. Nos, a nagy diadal megvan. Ez megtörtént. Itt áll az egységespárt töretlen erőveJ. Százhetven mandátum! A miniszterelnök úr szerint még több is lehetett volna. És íme, mi történik a nagy diadal után: a választójog szépen eltűnik a süllyesztőben és a választójog helyébe előbukkan a süllyesztőből az érdekképviseleti rendszer, amelyet ebben az orszásrban senki sem kíván, senki sem követél és bizony senki sem mondta és senki sem állította, hogy ennek a nemzetnek boldogulása az érdekképviselethez van kapcsolva. Nem hallottuk azelőtt sem szóban, sem írásban, de még a miniszterelnök úrtól sem azt, hogy az
