Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-29

p 442 Az országgyűlés képviselőházának Tibor: Én felvilágosítást kértem, miniszterelnöki nyilatkozatot kértem! Én boldog leszek, ha a miniszterelnök úr visszavonja!) A költségvetési jog a modern parlamentarizmus különböző rendszereiben az alkotmány egyik legfontosabb biztosítéka és éppen azért, ez a nagy közjogi jelentőség mindig különleges súlyt és jelentőséget kölcsönzött a magyar parlamentarizmus történetében is a költségvetési vitának. A Nemzeti Egység Pártja is ezzel az alkotmányjogi hitvallással indult a most lezárult költségvetési vitába, mert az a politikai felfogás, amelyet mi vallunk, nyiltan hirdeti, hogy a nemzeti öncélúságot, tehát a nemzet egyetemes erkölcsi és anyagi érdekeit biztosítani hivatott célkitűzéseket igenis az ilyen garanciális értelemben vett alkotmányosság keretei között kívánjuk végrehajtani és biztosítani. Ezt az alkotmányjogi hitvallást hangsúlyozni kívánom azért, mert a költségvetési vitában többen és legutóbb Eckhardt Tibor | képviselő úr is azzal a váddal illették a Nemzeti Egység Pártját és annak gondolatvilágát, hogy nem akceptálja az egyéni szabadságnak és az alkotmányosságnak az elvét. (Eckhardt Tibor: A pártról egy szót sem szóltam!) T. Ház! Áttérve most már a költs égvetési törvényjavaslatra, én abban látom ennek a költségvetési vitának történelmi, alkotmányjogi és kulturális jelentőségét, hogy a most lezajlott választásban,- ennek a Háznak nagy többsége felhatalmazást kapott a Nemzeti Munkaterv % pontjának végrehajtására. Ez a legutóbb lezajlott választás az alkotmányos értelemben vett közvéleménynek háromirányií megnyilatkozását mutatöa. Elsősorban is a Nemzeti Munkaterv 95 pontjának elfogadását, másodszor a kormány eddigi munkájának elismerését és harmadszor — talán ez a legfontosabb, — félreérthetetlen; felhatalmazást a Nemzeti Munkatervben lefektetett célkitűzések végrehajtására. Éppen ezért ez a költségvetési vita tulajdonképpen szerves összefüggésben van az 1932 október 6-án lefektetett elgondolásokkal. Éppen ez a szerves összefüggés és történeti folytonosság indokolja, hogy mindenekelőtt vizsgálat tárgyává tegyük azokat a gazdaságpolitikai intenciókat, amelyek a Nemzeti Munkatervben és a kormány keit költségvetési éven át terjedő koirmányzásában a kormány cselekvését irányították. A nemzeti egység kormányának munkájában három főalapelviet látok. Az egyik a gazdaságpolitika szüntelen aktivitása, a másik az ebbe a gazdasági politikába való állandó, de mindig a kitűzött célok szerint történő erélyes beavatkozás, a harmadik pedig ennek a két ténykedésnek a világgazdasági helyzetbe való szükségszerű alkalmazkodása. (Weltner Jakab: Ez precíz!) Az bizonyára új gazdaságpolitikát, Új stílust jelent, de ellen© szólok azoknak a vádaknak, amelyek ebben a gazdaságpolitikában: akár autarchiára való törekvést, akár pedig valamilyen olyan tervgazdasági intenciót akarnak íbelemágyarázni, amely elvetné az egyéni kezdeményezést és a gaz diasági élet szabadságának a nemzetgazdaság egyetemes érdekeit szem előtt tartó alapelveit. T. Ház! Eirre a vádra ért csak egy kérdéssel válaszolok. Szabad-e az elzárkózás politikájával vádolni azt a kormányt, amely a legvigasztalanabb nemzetközi próbálgatások korában, — mint amilyen például az 1932-ben nyilvánosságra jutott Tardieu-terv, az 1933. évi világgazdasági konferencia kudarca, maid pedig a wm 29. ülése 1935 június 11-én, kedden. londoni ibúzaegyezmény illúzió ja után a római hármas egyezményt produkálta és ezzel olyan új gazdasági irányt valósífcot meg, amely egész Közép-Európában, de elsősorban a Duna medencéjében! nagy jelentőséggel bír. Ennek a római hármas egyezménynek új irányát nemcsak az utódállamok csatlakozási lehetőségében látóm, hainem gondolok az 1935-ben megkötött olasz-franicia szerződésre is. További jelentősége a pirefereinciális viájm biztosítása, a regionális elv keresztülvitele, t amely a kétoldalú szerződés helyett a kollektív szerződés elvét, tehát a szolidarizmus magasabb formáját jelenti. , A római hármas egyezményen kivul a kormány új kereskedelmi politikáját mutatja az a tény is, hogy az elmúlt esztendőben Ausztriával szemben +7.5 millió pengő aktiyummal, Németországgal szemben pedig 26 millió pengő aktívummal zárult külkereskedelmi forgalmunk. Annál jelentősebb a Németországgal kapcsolatos eredményes külkereskedelmi forgalmunk. Az autarchián és a tervgazdaságon kívül azzal a váddal is illetik egyes politikai ellenfeleink a kormányt, hogy a mezőgazdaság érdekeit fokozottan veszi védelmébe az ipari érdekekkel szemben. (Felkiáltások a baloldalon: Fordítva!) Erre nem lehet csak azzal válaszolni, hogy agrárius állam vagyunk, mert hiszen az új magyar élet a termelő erők szolidaritását hirdeti, de amint a múlt évi költségvetési beszédemben kifejtettem az úgynevezett árparadoxon. vagyis a mezőgazdasági és ipari árak közötti súlyos diszparitás a nemzetgazdaság egyetemes érdekeit veszélyeztette és éppen ezért halaszthatatlanul szükség volt bizonyos intézkedések végrehajtására. Ezek közül az intézkedések közül három új forgalmi adónak, még pedig a liszt, az izzólámpa és az élesztő forgalmi adójának a bevezetése, azonkívül a kiviteli költségmegtérítési rendszer, a társulati adóalapok mezőgazdasági hozzájárulása, a kartel- és árelemző bizottságok útján végrehajtott árleszállítások valóban eltérést jelentenek a múlt gazdasági politikájával szemben, de erre szükség volt egyrészt a nemzetgazdaság egyetemes érdeke, az ország agrárius jellege következtében, szükség volt a gazdasági élet egyensúlya szempontjából, de szükség volt a világgazdasági helyzet következtében is, mert a gazdasági válság, különösen a mezőgazdasági termények és nyersanyagok árai romlottak le és ezzel nem volt arányos a többi árak lemorzsolódása. Ha a magyar mezőgazdaság 1931—1933. éveit nézzük és összehasonlítjuk ezekben az években a mezőgazdasági árakat az 1928-as árakkal, akkor ebben a két esztendőben a mezőgazdaság kereken 2 milliárd pengő veszteséget szenvedett. Ha az 1928. évi árakat 100-al vesszük egyenlőnek, akkor 1933-ban a terményárak 32-re, az állatárak pedig 64-re estek vissza. Ugyanekkor azonban az ipar, kartelszervezettsége révén, minthogy mérsékelni tudta a termelést, nem szenvedett ugyanilyen áresést. Ebben a helyzetben a nemzeti munkaterv 37. pontjának megfelelően a termelés és a fogyasztás egyensúlyának biztosítására intézkedésekre volt szükség. Ezeket az intézkedéseket a kormánynak sikerült oly módon végrehajtani, hogy a nagynehezen megindult és felépült magyar ipart nemhogy lerombolta volna, hanem az 1933. évi világstagnálás közepette is előrevitte a magyar ipari termelést és e mellett 1933 óta a mezőgazdasági árszínvonalat 31%-al