Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-29

438 Az országgyűlés képviselőházának tált kényszerhelyzetnek való alárendeltség követelte ezeket. De azt kérdezem, mi akadálya van ma annak, hogy ebben a kilencmilliónyi országban, ahol úgyszólván kizárólag csak mi magyarok élünk, ez a magyar nemzeti Önkormányzat teljes mértékben megvalósíttassék. Egy nemzet ereje elsősorban attól függ, hogy befelé, — Faguetnek a kifejezésével élve — a maga életében mennyi arisztokráciát tud kitermelni. Arisztokráciát, nem a születési arisztokráciát értve ez alatt, hanem az arisz tokráciát értve azokra a szervezetekre, a nemzet életében kialakuló azokra az autonóm közületekre, legyen az vármegye, legyen az főváros, község, vagy érdekképviselet; az arisztokráciát értve modern állam jogi szempontból azokra a közületekre, amelyek testületi szellemmel, a kiválóságnak, a hozzáértésnek kultuszával gyarapítják egy nemzetben az értékeket és a nemzetet az önkormányzatra képessé és alkalmassá teszik. T. Ház! Ennek a nemzeti önkormányzatnak a kiépítetlensége rendkívüli szegénységét jelenti a magyar életnek, mert autonómiáink ma már túlnyomórészt csak látszat-autonómiák, mert egy centralista gondolat valósággal béklyókba kötötte mindazt a magyar autonómista, szabadságszerető, önkormányzatot kiépítő erőt, amely ebben az országban még ma is elevenen élnek és működnék, ha alkalma volna érvényesülni. T. Ház! Én Hóman kultuszminiszter úr iskolaügyi javaslatát azért fogadtam olyan nagy Örömmel, mert abban a javaslatban visszatérést látok a legszebb magyar tradíciókhoz, az autonómia tisztelete felé, a decentralizáció felé, a kompetenciák helyes megoszlása felé; és ha én a miniszterelnök úrtól valamit kérhetnék, az az lenne, hogy méltóztassék a magyar élet minden ágozatában azt a szellemet megvalósítani, amelyet Hóman kultuszminiszter úr iskolaügyi javaslata magában foglalt, de nem azt a szellemet, amelyet a választójogi kérdések körül — sajnos — az utolsó hónapokban jelentkezni láttunk. Ennek a nemzeti önkormányzatnak kétségtelenül széles alapon kell íelépülnie, mert nemzeti politikát nem lehet keskeny vágányon csinálni. A nemzeti politikának számos országban az okozta, nem mondom, hogy vesztét, de legalább is átmeneti válságát és nehézségeit, hogy olyan keskeny alapon, olyan kicsiny számú tömegekre volt felépítve, amelyek a nagy népi erőkkel szemben a nemzeti gondolatot nem tudták eredményesen a vállukon hordozni. Gondoljunk csak vissza lí)18-ra és akkor ennek, amit mondtam, mindjárt tragikus és komoly értelme lesz. De, t. Ház, ha egyrészt kívánom, sőt követelem, hogy ez a nemzeti politika széles alapon, önkormányzati szellemben épüljön fel ebben az országban, ebbe a gondolatiba nem viszek bele semmi radikalizmust. Mi, Független Kisgazdapárt, nem vagyunk radikális párt. Mi jól tudjuk, hogy nehéz körülmények között, minden haladással óvatosan, okosan és megfontoltan kell bánni. De van egy erkölcsi posztulátum, amelyből nem engedhetünk és ez az, hogy ami jogot megadunk a népnek, azt becsületesen meg is kell tartani az utolsó betűig és kijátszásokat nem szabad megengedni. (Ügy van! Úgy van! half elől.) T. Ház! Az én gondolatom teljes mértékben csatlakozik a nyugati nagy országok berendezkedéseihez amelyek történelmi alapon fejlődtek. Amint ők teszik, nekünk is figyelembe kell vennünk a magunk népének és or29. ülése 1935 június 11-én, kedden. szagának sajátos helyzetét, de a szabadság gondolatát semmi körülmények között sem szabad elhomályosítani engednünk. Becsületes, magyar, népi alapon kívánjuk mi felépíteni a nemzeti önkormányzatot, hogy széles fundamentuma legyen annak a magyar politikának, amelyből egy új magyar jövőnek kell kisarjadnia. Ez a népi politika nem viselheti magán a megfordított gúlának a képét, amely a csúcsán áll, egy emberre támaszkodik és a széles alap valahol a levegőben lóg. T. Ház! Ebből a szempontból azt kell mondanom, hogy Gömbös Gyula hároméves kormányzása nemcsak hogy nem jelentett előhaladast, hanem távolabb vagyunk ma ettől a nagyon sok ember által óhajtott belpolitikai céltól, mint valaha és igen komoly veszélyeket idézett fel a miniszterelnök úr véleményem szerint teljesen felesleges, sőt elhibázott módon. T. Ház! A költségvetési vita bizottsági .tárgyalásánál egy hozzá intézett kérdésemre a miniszterelnök úr azt felelte nekem, hogy igenis ambicionálja a totalitást. Szórói-szóra ezt a kifejezést használta, hogy: én igenis am bicionálom a totalitást. Ennek a kijelentésnek meg kell adni a tartalmát, mert így ahogy van, lehet helyes és lehet rendkívül nyugtalanító is. Mert ha a miniszterelnök úr azt gondolja ós azt érti ez alatt, hogy minden nagy és kardinális kérdést lehetőleg közmegnyugvásra, pártok közti megbeszélés, megvitatás és megegye zés alapján kell elintézni, ha a miniszterelnök úr azt érti ez alatt, amit például a boldog és nagy Anglia sokkal kevésbbé kényszerítő körülmények közt megcsinált, hogy a maga gazdasági és pénzügyi helyzete rendbehozásának idejére, sőt még azon túl is, egy nemzeti koncentrációt hozott létre nemcsak a kormányon keresztül, hanem a lelkekben, a társadalomban, az emberek szívében, az együttműködésben és a loyalis bánásmódban, ha ezt érti a miniszterelnök úr, akkor semmi különbség nincs köztünk. Ha azt csinálja a miniszterelnök úr, amit Mac-Donald Angliában, vagy amit annak idején Poincare a frankválság idejében Franciaországban létrehozott, akkor ez a fajtája a nemzeti egységnek, feltétlenül magába zár minden tisztességes magyar embert. De a miniszterelnök úr a totalitás ambieionálása alatt azt érti, hogy ebben az országban az ő kívánsága, vagy pláne felfogása szerint, csak egy pártnak van létjogosultsága, hogy ebben az országban egypárt-rendszerre kell berendezkednünk, akkor szöges, határozott és áthidalhatatlan ellentét áll fenn nemcsak köztünk, hanem azt hiszem, ennek az országnak túlnyomó többsége és a miniszterelnök úr közt. (Mozgás a jobboldalon. Mert pártállam nívójára ez az ország Önmagát degradálni soha nem fogja. Ha csak egy párt van, ha csak egy pártnak létjogosultságát ismernék el, akkor mire való a parlament? Akkor bőven elég egy pártklub és annak a pártklubnak párnázott ajtói mögött el lehet intézni az ország sorsát., Ha a miniszterelnök úr nyilatkozatait analizálom, —' már pedig sajnos, az utóbbi időben kénytelen voltam elég behatóan vizsgálgatni, <mit mond Ő erről a kérdésről — akkor azt kell mondanom, valóságos konsternációval olvastam a miniszterelnök úrnak a Felsőházban május 22-én tartott beszédét. Ebben a beszédben többek közt azt mondta a miniszterelnök úr, hogy, ha a nemzet prosperál, akkor elfelejti azt, ami ma jogfosztásnak látszik. Ezt mondta