Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.
Ülésnapok - 1935-28
420 Az országgyűlés képviselőházának 28. ülése 1935 június 7-én, pénteken. Az igen t. pénzügyminiszter úr tagadólag intett fejével. (Malasits Géza: Mert az adó csak szaporodik, sohasem fogy!) En elhiszem, hogy a költségvetés egyensúlyának fenntartása végett mindenre szükség van, ami a költségvetésben szerepel. Méltóztassék azonban megengedni, hogy megjelöljek valamit, aminek útján talán el lehetne érni ennek pótlását. Itt vannak a különféle kedvezmények: a tatarozási és átalakítási kölcsönök adókedvezményei. Ezeket a háztulajdonos nem nagyon tudja igénybevenni, mert hiszen csak elsőhelyi bekebelezésre, vagy megfelelő garancia mellett kaphatja, tehát csak az tud tatarozni, akinek vagy magának van pénz«, vagy pedig első helyre tudja bekeibeleztetni a kölcsönt. A statisztika azonban azt bizonyítja, — ugyan nincs úgy feldolgozva, mint a gazdaközönségnél — hogy a háztulajdon is nagyrészben eladósodott, tehát a tatarozási kedvezményt nem tudja igénybevenni. Ha azonban méltóztatnak ezt a rendkívüli pótlékot eltötörölni és ezzel egyidejűleg a tatarozási és modernizálási •kedvezményeket is megszüntetni, — mert hiszen akkor ezekre nem volna szükség — a'háztulajdon azzal a megkönnyebbüléssel, hogy a f rendkívüli r adópótlékot nem kellene fizetnie, képessé válnék arra, hogy épületeit saját erejéből tataroztassa, amire egyébként rendkívül nagy szükség van, mert merem állítani, hogy különösen vidéken, a háziban fekvő nemzeti vagyon napról-napra siralmasan, kétségbeejtően romlik és pusztul. TTgy vélem, hogy ha ez megtörténnék, akkor az állam a rendkívüli pótlék törlésének t ellenértékét, illetőleg ellentételét megtalálná abban, hogy a tatasozási és renoválási kedvezmények eltörjésével egyidejűleg eltörölt rendkívüli pótlék összegéből a háztulajdonosok munkákat végeztetnének s az így előálló munkaszaporodás következtében az iparosok munkához jutása folytán a forgalmiadónak, a fázisadónak, a jövedelmi adónak, a vagyonadónak és minden egyéb adótételnek emelkedése szent meggyőződésem szerint — ha van valami igazság és törvényszerűség a gazdasági élet szabad forgásában — feltétlenül maga után vonná a kedvező változástMéltóztassék azouhan mpffengedni. t. Ház, hogy ne álljak meg itt a házkérdésnek szoros értelemben vett adórészénél, hanem tovább is menjek. Egymagában az adó a háztulajdont olyan mértékben terheli, hogy ma már álmodni sem lehet arról, hogy a háztulajdon'ból az ember, aki egész élete szorgalmas munkájával kis házingatlanában valami kis nyugdíjalapot teremtett magának, megélni tudjon. Akinek pedig adóssága van, az egyenesen megindul a töukremenés, a pusztulás útján. Azt'hiszem, ezzel nem mondok újat; hiszen mindenkinek, aki nem hunyja be a szemét a gyakorlati élet jelenségei előtt, tudnia kell, hogy a házbirtok minimálisan 40—50%-át veszítette értékének és ugyanilyen veszteséget szenvedett jövedelmezőségében is. Ha pedig ez a helyzet, akkor lehetetlenség, hogy a házbirtok kibírja a reánehezedő rettentő nagy adóterhet; de lehetetlen az is, hogy kibírja a magántartozásokat és a magántartozások mostani magas kamatát is. 8%-os kamatot az a házbirtok, amely a tartozást 1931 előtt vette fel, amikor különösen vidéken — de itt Budapesten is így van — a lakások bére nagyon esett, — csak példának hozom fel, hogy, mondjuk, egy 3000 pengős lakásért ma 1400 pengőt fizetnek — amikor házat eladni nem lehet, mert nincs rá vevő s még árverés útján sem nagyon lehet eladni, pedig nagyon leszállt az értéke, —akkor lehetetlenség, hogy a háztulajdonos 50%-kai lecsökkent jövedelem mellett ugyanazt a kamatlábat legyen képes befizetni. Felhívom a figyelmet arra, hogy a háztulajdon olyan fontos tényező, hogy ezzel nekünk komolyan foglalkoznunk kell. A statisztika szerint 1930-tól 1933-ig 310.000 új ház épült, tehát az embereknek egyenesen vérükben van, hogy tőkéjüket ingatlanba, illetőleg házba fektessék. A háztulajdon mindaddig csak gyarapodott, amíg rá nem nehezedtek azok a rettenetes súlyos gondok és terhek, amelyek a súlyos adóban és a magántartozások nagyöszszegű kamatában nyilatkoznak meg. Hogy a háztulajdonnal foglalkoznunk kell, kitűnik abból is, hogy ugyancsak az 1933. évi adóstatisztika szerint Budapest székesfővárosban az adóköteles épületek száma 27.345, a törvényhatósági városokban 96.000, a megyei városokban 204.000, kis- és nagyközségekben pedig 1,180.000, összesen tehát 1,508.000 volt, e házak után pedig házadóban fizet Budapest 51 millió pengőt, a törvényhatósági városok 10 millió pengőt, a megyei városok 13 millió pengőt, a kis- és nagyközségek az 1,180.000 ház, illetőleg épület után 17 millió pengőt fizetnek. Eszerint tehát Budapest, a törvényhatósági városok és a megyei városok az akkor előírt 92 millió pengő házadéból 75 millió pengőt fizettek. Ebből is méltóztatnak tehát látni^ hogy egyrészt ez már nem városi probléma és nem városi kérdés, másrészt pedig, hogy & városi lakosság vagyonának megmentése és az össze; omlás megakadályozása igenis időszerűvé teszi a rendkívüli adópótlék törlésével az adómér^ séklést; továbbá feltétlenül szükségessé teszi ugyanazoknak a kedvezményeknek a háztulajdonosokra, illetőleg a városi lakosságra való kiterjesztését is, amelyekben a gazdaadósokat, a gazdatársadalmat részesítik. Ezt röviden azzal indokolom meg, hogy ha azt a nagy kamatot, amelyet kétszer annyi jövedelem mellett vett fel a háztulajdonos, most nem tudja megfizetni, akkor kétségtelen dolog, hogy a tartozásnál is valamiféle rendezésre van szükség, éppúgy, mint a földbirtoknál, ha a vagyonérték a korábbi. 1930. évi vagyonértéknek legalább 40—50%-nál kevesebbre csökken. (Malasits Géza: Mennyi tragédia származik ebből!) Nem töröm most a fejemet azon, miképpen kellene ezt á kérdést megoldani, mert hiszen az idő sem elegendő arra, ki kell azonban jelentenem, hogy nemcsak én, hanem az ország legértékesebb társadalmi rétege, a háztulajdonosok sem tudják megérteni azt, hogy az ő házvagyonuk értékében 40—50%-ot vesztett, jövedelmükben ugyanennyit vesztettek és nekik el kell pusztulniok, tönkre kell menniök, csak azért, mert a tőkének nem szabad semmit veszíteni. Amikor minden vesztett az értékéből, a legnagyobb tőkeképző erő, a munka is 50—60%-ot vesztett, sőt a munkanélküliek 100%-ot vesztettek el annak értékéből, akkor egyedül csak a tőkének nem szabad semmit veszítenie 1 ? (Malasits Géza: Azért van kapitalista^ társadalom!) Ezt w megérteni nem tudom, és nem értik meg ők sem. A háztulajdon problémáját ezeknek felvetésével kapcsolatban a mélyen t. pénzügyminiszter úr gondoskodásába és figyelmébe ajánlom, mert ismétlem, a nemzeti vagyon legkonszolidáltabb része a háztulajdon, és a nemzeti társadalom legkonzervatívabb elemei és tényezői a háztulajdonosok. Arra kérem a pénzügyminiszter urat, hogy ne engedje tovább a háztulajdont, a háztulajdonosokat a
