Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-28

416 Az országgyűlés képviselőházának 28. ülése 1935 június 7-én, pénteken. nem -bíznám bennük. A botétek fejlődése kizáró- i lag bizalom kérdése. Ha megvan a bizalom, egészen mindegy, bogy 4%, vagy 3%, esetleg VA% a kamat, ha pedig nincs bizalom, akkor mind- | egy, hogy mekkora a kamat. (Malasits Géza: j Igazi íbankár-álláspont!) A pénzügyi bizottság- J s ágban ezzel az álláspontommal egyedül ma- j radtam, most azonban örömmel látom, bogy a takarékossági kongresszuson legalább az olaszokkal egy táborban érezhetem magamat. Az utolsó kérdés, amely szintén megoldandó és amelynek megoldása, nagy könnyebbséget hozna különösen az államháztartásnak, a sokszor említett adóreform. Azt méltóztattak mondani a túloldalon, hogy az adóreformot már régen emlegettük, miért nem csinálta meg az ezelőtti kormány. Ilyen átfogó adóreformot megalkotni, még ha a miniszter úr olyan nagyon ért is hozzá és még ha olyan kitűnő referensek is állanak rendelkezésére, mint amilyenek állanak, olyan komplikált dolog, hogy ahhoz nem egy-két évi, hanem többévi munka kell. Mert amiről méltóztatott beszélni, hogy egyes adókat össze lehet vonni, az nem adóreform, ez technikai adóreform. Az, hogy nem vetem ki külön a jövedelemadót és külön a jövedelemadópótlékot, hanem minden kulcsot felmelek 160%-ra, (Rupert Rezső: Mi nem ezt akarjuk!) ez nem adóreform. Igazságos adóreform csak az lehet, amely a jövedelmeket megfogja a forrásnál, úgy, ahogyan ma egy csomó jövedelem van, amelyet: a forrásnál fog meg a kincstár. Ugyanúgy meg kell fogni lehetőleg a többi jövedelmet is a forrásnál és erre igen jó példát mutat véleményem szerint az angol adórendszer. Mélyen t. Ház! Beszédidőm lejáróban lévén, be akarom fejezni szavaimat. Nem azt akarom mondani, hogy csak új gondolattal jöttem; nem azt akarom mondani, hogy a pénzügyminiszter úr és a kormány véleményétől eltérő gondolatokkal jöttem, — talán egyes kérdések^ ben igen — de mégis csokorba akartam kötni azokat a gondolatokat, amelyek véleményem szerint alkalmasak arra, hogy azt a célt, amelyet Eckhardt igen t. képviselőtársam el akar érni, ezen az úton elérjük. A költségvetést elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. -— A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? vitéz Miskolczy Hugó jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Képviselőház! Nem vagyok pénzügyi teoretikus, de az előttem szólott t. képviselőtársamnak egy pontban mégis kénytelen vagyok ellentmondani, nevezetesen, amidőn ő arról beszél, hogy nem fontos a betéteknél, mekkora a kamat: 3, 3V4 vagy 4%. Ez lehet egy hivatalos takarékpénztár igazgatójának álláspontja, — oda kénytelenek az emberek bevinni pénzüket — aki ennélfogva fizethet anynyit érte, amennyit akar, nem lehet azonban közgazdasági álláspont ez egy kapitalista államban, amikor tudjuk, hogy a pénz a kapitalista államban éppen olyan áru, mint minden más áru. Attól függ tehát a kamatmagasság, van-e sok pénz, vagy nincs sok pénz. Ha pénzbőség van és kevesen keresik a pénzt, akkor kevés kamatot fizetnek érte; ha pénzszűke van és sokan íkeresik a pénzt, akkor több kamatot fizetnek érte. Annak, hogy a budapesti nagybankok kartellt kötöttek és ehhez a kartellhez a Fővárosi Takarékpénztár is hozzájárult... (Reményi-Schneller Lajos: Nem járult hozzá soha! Rosszul van informálva!) A kondíciók teljesen azonosak, (Reményi-Schneller Lajos: Nem azonosak!) de legalább megérezte a Fővárosi Takarékpénztár. T. Ház! Annak, hogy itt Budapesten ilyen alacsony a bankkamatláb, igen szomorú következménye van, nevezetesen az, hogy azok az apró exisztenciák, akik pár száz pengőt össze tudtak maguknak takarítani, pénzüket nem vitték a takarékpénztárba, hanem áldozatul estek a telekspekulálásoknak. Mert állítom, hogy sehol a, világon nem engedték ilyen szabadon garázdálkodni a telekspekulánsokat, mint nálunk Magyarországon. Ezrével vannak szegény munkásemberek, akik egész életükön át összegyűjtött vagyonkájukat egy vacak telekbe ölték, amelynek négyszögöléért 1931-ben 5—6 pengőt adtak, ma pedig 2 pengőt sem adnak érte. Az, hogy nem kamatozik a pénz és az a szegény ember mégis be akarja a pénzét biztosítani, adott alkalmat a telekspekulánsoknak arra, hogy rávessék magukat a szegényemberekre, és hogy a telekspekuláció olyan módon elburjánzott nálunk. (Reményi-Schneller Lajos: Akkor még magas kamat volt!) Nem akarok erről vitatkozni, csak meg akarom állapítani, hogy a mai keserves pénzügyi böjt annak a, pénzügyi farsangnak a következménye, amely 1923-ban kezdődött és 1931-ben a bankzárlattal ért váratlanul véget. Annak a pénzügyi farsangnak, amely alatt pusztított ebben az országban a Budizmus, az adócárizmus és török defterdárokat megszégyenítő kíméletlenséggel folyt adóbehajtás. Már 10 évvel ezelőtt megmondottuk itt a Házban ezekről a padokról, hogy a magyar adórendszer fogja sírbavinni ezt az egész kormányzati rendszert és közel állunk a sír szájához éppen azért, mert nem tanultak, hanem igyekeztek minél több adót kipréselni az adóalanyokból. Ezt azután, mondhatnám, felelősség nélküli könnyelműséggel költötték el olyan célokra, amely célokra azt a pénzt elkölteni nem lett volna szabad. T. Ház! Ha a ma nyomorúságáról beszélünk, nem szabad megfeledkeznünk a tyúkkölcsönökről, a Trixiről, a tufatégláról és nem szabad megfeledkeznünk nagyon sok dologról, olyan akciókról, amelyet itt a Házban a bámuló közvéleménynek úgy állítottak be, mint egy nemzetmentő ideát; a végeredmény az volt, hogy az állam mintegy kedélyes nagybácsi fizethette a költségeket. Ahhoz, hogy idejutottunk, hozzájárul a Bacher-malom szanál Egyesült Fővárosi Takarék szanálása s egész sereg olyan intézmény szanálása, amely az angol hitelezők érdekében állt és az, hogy iSir William Goode-nek egy mosolya az akkori kormány pénzügyminiszterének többet ért, mint a magyar adózók keserves jajgatása. T. Ház! Ami ma van, az nem jött magától, nem az égiek ajándékozták meg ezzel az országot, hanem az erős közbizalom, amely közbizalmat a nyílt választás, a csendőrség, rendőrség és a hatalmi apparátus szerezte meg a többségnek, teremtette meg ezeket az állapotokat, amelyekben ma, vagyunk és amíg a rendszer meg nem változik, addig nem is várható semmiféle változás, hiába próbálunk ebből a csapdából kikecmeregni és hiába próbálunk finánckunsztokkal valamiképpen magunknak levegőt teremteni. T. képviselőtársam az előbb arról beszélt, hogy nem helyes az Eckhairdt-féle elgondolás, a bankóprés megindítása. Mi se tartjuk helyesnek, mert tisztában vagyunk azzal, hogy