Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.
Ülésnapok - 1935-28
Az országgyűlés képviselőházánuk % Amint Magyar Pál igen t. képviselőtársam láthatja, nagyon jó volt erről itt még egyszer beszélni, sőt az ilyen kedves kontradiktórius társaságban még kellemesebb, ha nem egészen parlamentáris is. (Rassay Károly: Az talán parlamentáris, amit onnan kapunk?) Részemről? (Rassay Károly: Nem!) T. Ház! Én azt hiszem, hogy azokat a célokat, amelyeket Eckhardt képviselőtársam el akarna érni, elérhetjük mi más intézkedésekkel is és bátor is leszek ezeket öt pontban ismertetni. (Halljuk! Halljuk!) Ezeknek az intézkedéseknek első része a feláras rendszerre vonatkozik. Elismerem, hogy a feláras rendszerben vannak bizonyos nehézségek, vannak bizonyos részben talán nem egészen igazságos intézkedések is, de hiszen éppen a pénzügyminiszter úr mondotta a múltkor, hogy készséggel hozzájárul egy ankét összehívásához, amelyen azok, akik értenek hozzá, megállapíthatják, hogy ezek a nehézségek kiküszöbölhetők és akkor — meg vagyok róla győződve — ezzel a feláras rendszerrel azt a célt, hogy a mezőgazdaságnak juttassuk az exportból eredő pluszt, tökéletesen el fogjuk tudni érni és meg fogunk felelni azoknak az elgondolásoknak, amelyeknek jegyében ez a feláras rendszer tulajdonképpen megszületett. (Rupert Rezső: Kérjük azt az ankétet, ha ilyen könnyen lehet segíteni. Kár volt egy év előtt össze nem hívni! — Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: A képviselő úr nem lesz ott! — Derültség.) A másik intézkedés, amely szükséges, a gazdaadósságok rendezése, az adósságtehernek és különösen a gazdaadósságok terhének az enyhítése. Erről ma még természetesen kissé korai beszélni; terveket előadni arról, hogyan lehetne véglegesen megoldani ezt a kérdést, még nem lehet. Nem is tudom, meg lehetne-e most véglegesen oldani ezt a kérdést. Mindenesetre előbbre lehet menni jónéhány lépéssel azon az úton, amely oda vezet, hogy a gazdaadósokat, akik önhibájukon kívül jutottak bajba, megsegítsük és újra talpraállítsuk. E tekintetben három elvet fogadnék eb Az első elv: egyéni elbírálással dönteni el, melyik gazdán segítsünk és melyik gazdán ne segítsünk. Mert azt hiszem^ igen nehéz segíteni azon, aki saját könnyelműsége révén került oda, hogy eladósodott és kötelezettségének nem tud eleget tenni. Készséggel elismerem ezzel szemben azt, hogy ebben az esetben az esetek oly nagy számát kellene megítélni, az esetek oly nagy számában kellene döntést hozni, hogy ezt igazságosan lebonyolítani egyrészt csaknem lehetetlen, másrészt pedig igen sok gyanúsításnak fog tápot adni. Szerintem tehát bizonyos határt kell vonni a birtok nagysága szerint, amelyen alul ilyen megítélésnek helye nincs és amelyen felül viszont ezt a megítélést pártatlan fórumra lehet bízni. Ha ugyanis a magyar állam segítséget óhajt nyújtani a gazdáknak, akkor egyes könnyelmű tízezerholdasoknak segítséget nyújtani teljes lehetetlenség. A másik alapelv, amely talán nem túlságosan szimpatikus, de mégis meg kell említenem, mert így van: a bankszervezet lehető épségben tartása. Ha a bankokban nagy latens tartalékokat látnék, akkor örömmel azt mondanám: elvenni tőlük. Voltak ugyanis olyan idők, amelyekben rezervákat tudtak félretenni. De ma nem látok nagy rezervákat. Az elvételt nem úgy értem, hogy: egyszerűen elvenni, hanem: a pénzintézetre hárítani a veszteség megfelelő réMégis vigyázni kell arra, hogy a hankszer'. ülése 1935 június 7-én, pénteken. 415 vezetet valahogy megtartsuk. Eckhardt igen t. képviselőtársam azt mondotta, hogy ha az öszszes bankok becsuknának, ebből semmiféle baj nem lenne. (Rupert Rezső: Ilyet nem mondott! —- Andaházi-Kasnya Béla: Hasonlót se mondott! — Zaj a baloldalon.) Azt mondotta, hogy a mezőgazdaság nem érezné meg, ha az összes pénzintézetek becsuknának. (Andaházi-Kasnya Béla: Nem ezt mondta!) De ezt mondta. A bankszervezetet fenn kell tartani, de természetesen úgy, hogy hivatásának meg tudjon felelni. A harmadik pedig, aminek a gazdaadósságok rendezésénél irányadónak kell lennie, az, hogy lehetőleg tartsuk meg földjében a gazdát, még a nagyobb gazdát is; ha nem is egész földjében,, legalább olyan terjedelmű földben, amely megélhetését a jövőben biztosítja. Egy csomó egyedet megsemmisíteni teljes lehetetlenség. Azt hiszem, ezekből az elvekből kiindulva meg lehet találni a gazdaadósságok rendezésének az útját és ha marad egy kis differencia, amely nem lesz kiegyenlíthető, azt hiszem, eí tudja magát szánni a kormány arra, hogy ezt a kisebb differenciát vállalja. A harmadik komplexum, amelyről beszélnem kell: a külföldi adósságok rendezése. A külföldi adósságok rendezésének egyik legnagyobb akadálya szerény véleményem szerint az, hogy az egyenlő elbánás elvét mondták ki. Különösen az angolok kívánták az egyenlő elbánás elvét. Pedig nagyon hasonlít ez ahhoz az esethez, amikor egy szobából, amelyben sokan vannak és amelyben tűz üt ki, mindenki egyszerre akar kimenni az ajtón; így természetesen mindenki bent pusztul. Nem is tartom igazsá gosnak ezt az elvet. Azt az országot, 'amely nem engedi be árumat, ugyanabban az elbánásban részesítsem, mint azt az országot, amely beengedi árumat? Ezt az elvet nem tartom igazságosnak. Ellenkezőleg, ezt tartom a nem egyenlő elbánás elvének. Az az ország, amely beengedi az árumat, nekem megadja azt a lehetőséget, hogy fizessek, aki pedig nem engedi be az árut, az tőlem olyat kér, amim nekem nincs. Aranyat kér tőlem. Az igazi egyenlő elbánás elve tehát szerintem az, hogy azzal az országgal szemben más elbánást léptessünk életbe, amely az árunkat íbeengedi, mint azzal a hitelező országgal szemiben, amely az árunkat nem engedi be. Ezzel az utóbbival szemben csakis a non ppssumus álláspontj ára helyezkedhetünk. A negyedik kérdés a kamatszínvonal kérdése. A kamatláb normális körülmények között a valuta stabilizálásának klasszikus eszköze. Azt hiszem, ma erről beszélni nem is lehet, hiszen a kötött gazdálkodás mellett ez a szerepe a kamatlábnak nincs. En tehát azt hiszem, hogy a kamatlábnak az egész vonalon való leszállítása nem járna semmiféle veszedelemmel. (Ügy van! a középen.) Eber igen t. képviselőtársam ugyanazon a véleményen van, hogy ez a betétekre igen hátrányosan fog yiszszahatni. Most legutóhb a londoni takarékossági kongresszuson viszont felolvasták Olaszország jelentését, amelyben az olasz pénzintézetek határozottan állást foglaltak a mellett, hogy a kamatlábnak tulajdonképpen a betétekre nagyon nagy visszahatása nincs. Akár magas az a kamatláb, akár nem, a differencia nem lehet olyan nagy, hogy annak lenne betétgyűjtő hatása. Megmondom őszintén, ha holnap a magyar pénzintézetek azt mondanák, hogy 8%-ot adnak betétem után, rögtön kivenném, mert