Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.
Ülésnapok - 1935-23
Az országgyűlés képviselőházának 23. ülése 1935 május 29-én, szerdán. 145 Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Fábián Béla! Fábián Béla: T. Ház! En a legkonzervatívabb magyar kispolgári réteg, a magyar kisiparos és kiskereskedőtársadalom ügyében szólalok fel. Ez a polgári réteg nemcsak a legkonzervatívabb rétege a magyar polgári társadalomnak, hanem egyszersmind az államhatalom által legmostohábban kezelt polgári réteg is. (B. Berg Miksa: Lehet vitatkozni arról, hogy melyik az!) Azt, hogy ez a réteg a legkonzervatívabb bizonyítanom nem kell, mert az utolsó 16 esztendőben, a különféle forradalmak és különféle felfordulások alatt, a magyar társadalomnak módjában volt megállapítani azt, hogy melyik volt az a társadalmi réteg, amely soha semmiféle forradalmi és semmiféle szélsőséges politikai megmozdulás idején, magát a szélsőségbe vinni nem engedte. Ez volt az a városi kispolgárság, az a kisiparos- és kiskereskedőréteg, •amely a forradalmi megmozdulásokban soíhasem vett részt, mert ha forradalom volt, legelsősorban az ő üzletét és az ő műhelyét rabolták ki. A kisiparosnak és a kiskereskedőnek legnagyobb érdeke a rend és béke, mert ő csak a rend és a béke idején tudja a maga egzisztenciáját valahogy tengetni. Az a jutalom, amelyet a kispolgári társadalom, tehát a kisiparos és a kiskereskedő, a nemzeti társadalomtól élvezett, az volt, hogy minden segítésből kimaradt. Az országnak sok mindenféle társadalmi rétege kapott segítséget, — ez a réteg örült, ha tőle nem vettek el, aminthogy sajnos, elvettek tőle sok mindent, hiszen az egész.• forgalmiadórendszer és az egész Oti.rendszer folytán nemcsak keresetének és jövedelmének, hanem vagyonának is jelentékeny részét elvették és ma az egész kiskereskedő- és kisiparostársadalom kilúgozva áll a nemzeti közvélemény előtt, rászorulva arra, hogy a kormányza,t 120.000 és 200.000 pengős segítségekben részesítse az egész magyar kisipart és kiskereskedelmet. Arra nézve, hogy ez milyen összeget jelent, példának csak azt kell felhoznom, hogy Magyarországon 400.000 ember foglalkozik kisiparral és kiskereskedelemmel. Méltóztassék elképzelni, hogy ez a 200 vagy 300.000 pengő, amelyet sürgős segítségként a magyar kisipar és kiskereskedelem között ki méltóztatnak osztani, tulajdonképpen mit jelent. Amellett, hogy semmiféle segítségben nem részesül, amellett, hogy a különféle vexatúrákat állandóan tűrnie kell, a magyar kisiparnak és kiskereskedelemnek tűrnie kell még az államilag támogatott szövetkezetek konkurrenciáját is. Ugyanakkor, amikor nem volt pénz a magyar kisipar és kiskereskedelem felsegítésére, volt a magyar államnak 11 millió pengője arra, hogy ezzel a 11 millió pengővel támogassa azokat a szövetkezeteket, amelyek végeredményben a kisipar és a kiskereskedelem pénzén is a kisiparnak és a kiskereskedelemnek csinálnak konkurrenciát. Hogy ez a konkurrencia a vidéken milyen messzire megy, arra példának csak azt hozom feL — s ebben kérem a kormányzat segítségét, hogy a vidéken, sajnos, szövetkezetek élén a községi főjegyző, vagy a községi adóügyi jegyző áll, tehát az a tényező, aki a kisiparosnak és a kiskereskedőnek adóját szabja ki, (Egy hang a jobboldalon: Helyi panasz!) Sajnos, ezek nem helyi panaszok; ez igen sok helyen panasz. Az a helyzet, hogy a szövetkezet élén a községi főjegyző áll, aki ezért, bizonyos megtérítést kap, az üzlet forgalma szerint egy bizonyos százalékot. A helyzet tehát az, hogy a községben alakult szövetkezeteknek, amelyek a kiskereskedőnek és a kisiparosnak konkurrensei, — a kisiparosnak is, mert hiszen a szövetkezet olyan árukat is árusít, amilyen áruk készítésével foglalkozik a kisiparos — igazgatója vagy főnöke a községi főjegyző, aki pedig adó tekintetében és egyéb módon is jóformán kezében tartja a kisiparos és a kiskereskedő exisztenciáját. Elvárom a t. kormányzattól azt. hogy ennek az anomáliának végét szakítja. Tudomásul* kell vennie a kormányzatnak, hogy a faluban élő kisiparos és kiskereskedő nemcsak kovásza a falusi életnek, hanem minden alkalommal — mint előbb mondottam, a forradalmak idején is — bebizonyította, hogy ennek a nemzetnek gerincéhez tartozik és ennek a nemzetnek legkonzervatívabb része. (Plóisz István: A falusi jegyző a legjobb viszonyban van a falusi kereskedővel!) Lehet, hogy abban a kerületben, amelyet a t. képviselő úr képvisel, így van; (Egy hang jobbfelől: Ez általános!) én azokról a községekről beszélek, ahol a fogyasztási szövetkezetek elnöke a tisztelt községi főjegyző. (Plósz István: Ott is!) Ott is jóban vanl Ne haragudjék, t. képviselőtársam; lehet, hogy jóban van azért, mert annak a községi kereskedőnek, vagy iparosnak muszáj jóban lennie a a községi főjegyzővel, de azért csak nem gondolja, hogy helyes intézkedés az, hogy a kereskedő konkurrenciáját az a községi főjegyző vezeti, aki egyszersmind a kereskedő nyakát is kezében tartja? (Plósz István: Az nem konkurrens!) Elnök: Plósz képviselő urat kérem, ne szóljon folyton közbe. Fábián Béla: Miért 1 ? A szövetkezet nem konkurrense a kereskedőnek? Ezt egyedül t. képviselőtársam hiszi el, de ebben a Házban nincs egyetlen ember sem, aki azt mondaná, hogy az ugyanazon árucikkeket árusító szövetkezet nem konkurrense a községi kereskedőknek és iparosoknak. (Plósz István: Azoknak is szabad!) Meg kell itt említenem a t. Ház előtt, az Angliába való bútorszállítások kérdését. Angliába az utóbbi időben, úgy tudom, egy debreceni gyár 500.000 pengő értékiben székeket szállított ki. Ügy tudom, hogy a magyar asztalosiparnak, amely a legsúlyosabb helyzetben van és a legnagyobb nehézségekkel küzködik, módjában állana Angliába bútort szállítani és ennek a bútorszállításnak egyedüli akadálya az, hogy a magyar asztalosiparnak nem áll rendelkezésére tőke. Nem áll rendelkezésére töke arra a célra, hogy az anyagot, amelyből a bútort készítené, megvásárolhassa. Azzal a kérelemmel kell tehát a kormányhoz fordulnom, hogy már csak valutaszerzés és munkaadás szempontjából is méltóztassék törődni ezzel az Angliába irányuló bútorexporttal és abban az esetben, ha a kormány is azt látja, hogy az 500.000 pengővel megindult exportra további lehetőségek vannak és az exportnak a továbbiakban egyedüli akadálya az, hogy a pestkörnyéki asztalosiparnak nem áll elegendő tőke rendelkezésére arra a célra, hogy anyagot szerezzen be. Méltóztassék ennek a kisiparnak a hóna alá nyúlni és vagy anyaghitelt adni neki, vagy pedig késapénzhitelt arra^ a célra, hogy ez a kisipar a maga anyagszükségletét be tudja szerezni. T. Képviselőház! Kérdést kell intéznem a t. kormányhoz abban az irányban is, hogy mi