Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-23

Az országgyűlés képviselőházának 2Azután itt a Hév. kérdése. Tndom, hogy -elsőfokon nem a kereskedelemügyi miniszter úrhoz tartozik, de a főváros megváltotta a Hév.-et. Ez nem baj, de fenntartotta a régi rendszertelen állapotot. Budapest környéke hozzá van nőve a fővároshoz a legtöbb helység határos Budapesttel. A környék legnagyobb része beleesik a Hév. vonalába, de a Hév. és a budapesti villamos árai között óriási diszparitás van a Hév. javára. Hiszen véletlen, hogy hol megy a Hév. kocsija és hol megy a Bszkrt. kocsija, az illető lakos szempontjából, de nem véletlen, hegy három-négyszeres árakat kell fizetni a Hév.-en. Ha megtörtént a megváltás és a főváros átvette a Hév.^et, akkor a tarifát egységesíteni kell. Tessék a miniszter úrnak felügyeleti hatósági jogánál fogva ebbe a kérdésbe belenyúlni. Itt is alkalom nyílik egy igen hasznos és célszerű reformra. Ha a miniszter úr ezt a villanyvilágítással együtt megcsinálja, Budapest környékének népe áldani fogja érte; de mindaddig, sajnos, kénytelen a nép tamáskodni, míg ezekben a kérdésekben nem lát valami kézzelfogható eredményt. A telefonról is akarok beszélni. Itt is érdekes Budapest környékének a helyzete. Légvonalban 15 kilométernyi távolságban vannak bekapcsolva a Budapest környékén lévő községek a budapesti hálózatba, tehát azoknál is csak tárcsázni kell és lehet beszélni. Érdekes, hogy be vannak kapcsolva: Albertfalva, Békásme gyér, Budafok, Budatétény, Csepel, Csillaghegy, Kelenvölgy, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestújhely, Rákospalota, Újpest; ellenben ugyancsak 15 kilométernyi távolságban nincsenek bekapcsolva: Cinkota, Csömör, Mátyásiold, Pestszentlőrinc, Rákoskeresztúr, Rákosszentmihály, Sashalom, Soroksár, Pesthidegkút, Tetany, Budakeszi, Pestszentimre, Nagykovácsi, Törökbálint, Üröm. Mi itt a különbség? A posta légvonala kilométerekben megy; az is 15, ez is 15. Szerencsejáték ez. Olyan, mint amikor az ember gombozik önmagával a mellényén, hogy megadjon-e valamit vagy ne adjon meg. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Propper Sándor: Sajnos, nekem nem adták meg. Kérem, tessék egységesíteni, itt is tessék bekapcsolni. Drága a telefon, sok a 10 pengős alapár, sok a 14 filléres beszélgetési díj, tessék ezt is leszállítani, T. Képviselőház! Nem folytathatom tovább. Nem mehetek mindig abba bele, hogy az elnök fejezi be beszédemet. (Derültség.) Ezúttal én akarom befejezni azzal, hogy mivel a kormánynyal szemben mindaddig, amíg nem mutat hajlandóságot igazi reformokra, bizalmatlan vagyok, ezért a kereskedelemügyi tárca költségvetését nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbáloldalon.) Elnök: Vázsonyi János képviselő urat illeti a szó. Vázsonyi János: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A gazdasági életben, az egész magyar nemzet fejlődésében a legfontosabb a mezőgazdaság, az ipar és. a kereskedelem ügye és így a földmívelésügyi és a kereskedelemügyi miniszter urak azok, akik a magyar élet ütőerén tartják kezüket. Engedje meg a miniszter úr, hogy a rendelkezésemre álló rövid idő alatt csak odavetve, egyetlen mondattal világítsak rá néhány kérdésre és adjam elő azokat a kéréseimet, amelyeket a kereskedelemügyi kormányzathoz iu>. ülése 1935 május 29-én, szerdán. 137 tézek a legközelebbi időben való megvalósítás szempontjából. T. Ház! Az elmúlt parlamenti ciklusban is többször szóvátettem — de szóvátették a Haz minden oldaláról most is képviselőtársaim — a vámszerződések revíziójának feltétlen szüksé gességét, amiről én most bővebben szólni nem akarok, csak az egyoldalú vámvédelem kérdését kell ismét megemlítenem a miniszter úr előtt. Ez nem jelenti azt, mintha én a nagyipar iránt nem viseltetném elismeréssel, mert mindenkinek — aki objektív és felkereste legutóbb a nemzetközi árumintavásárt — a magyar ipar nagy kvalitásai előtt meg kell hajolnia: ez csak azt jelenti, hogy ugyanakkor, amikor a magyar nagyipar egyes ágai nem tudnak úgy prosperálni, ahogyan kellene, nem lehet a magyar nagyipar egyes más ágait különleges kedvezmények révén olyan kiváltságos helyzetbe hozni, amely végeredményben az egész iparnak, az egész kiskereskedelemnek és mezőgazdaságnak tönkremenetelét, csődjét és tragédiáját jelenti. T. Képviselőház! A kartelek kérdése az, amely az általános vitában többek részéről szintén érintetett. Engedje meg a miniszter úr, hogy egy új kartelnek adatait tárjam itt fel, amely éppen a napokban alakult meg és ebben is intézkedését kérem. Megalakult az úgynevezett vattakartel, ami azt eredményezte megalakulása folytán, (Peyer Károly: Es a benzinkartel?) hogy a jutavattának, amely a napszámosés földmívesosztály ruházatához szükséges, amely tömegcikk — amelynek tavalyi gyári ara 30—32 fillér, plusz 15% fázisadó volt, niai kartel ára 65 fillér, pjiusz 15% fázisadó nagybani úrban; a konfekciósnál már drágább. A kóc, kárpitos-, kócvatta tavalyi ára 28 fillér, plusz 15%, idei kartelára 45 fillér, plusz 15% kilogrammonként. A tekercsvatta tavalyi ara I pengő plusz 15% kilogrammonként, idei kartelára 1 pengő 45 fillér, plusz 15% kilogrammon ként. Ezek is nagybani árak. A papi an vattának, amelynek tavaly 80 fillér, plusz 15% volt az ára, ami kartelára 1 pengő 25 fillér, plusz 15% kilogrammonkint. Folytathatnám még számos, ebbe a tárgykörbe és más különböző kartelek körébe eső adatok felsorolásával, amelyek mind az állandó drágulási folyamatot jellemzik, amivel szemben azzal védekeznek, hogy a nyersanyag ára emelkedett. Igaz, emelkedett a nyersanyag ára, talán félszeresével vagy duplájára, de az árak ezzel szemben a háromszorosukra emelkedtek, ami végeredményben a fogyasztóközönség feltétlen károsodását jelenti. Nem akarok a kartelek kérdésével most bővebben foglalkozni. Nem akarok azért, mert ez a kérdés éppúgy jellemzője a kormányzat gazdasági politikájának, mint az, hogy a közüzemek fenntartásához ragaszkodik a helyett, hogy minden olyan közüzemet, amely nem közcélú, hanem a kereskedelemnek, az iparnak, a kereskedőnek és az iparosnak adófilléreiből végeredményében tisztességtelen verseny címén konkurrenciát okoz, megszüntetne. E helyett azok fenntartása mellett áll a kormányzat ugyanúgy, ahogyan a szövetkezetet szubvenciókkal és egyéb mindenféle állami támogatással isegélyezi akkor, amikor ezek konkurrenciája révén a kiskereskedelem és

# a^ kisipar a^ teljes elsorvadás, a teljes csődbejutás helyzetébe kerül. Ez az együttes kép, a kartelek, a közüzemek és a szövetkezetek politikája az, amely miatt elsősorban vagyok bizalmatlan a kor-