Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-23

Az országgyűlés képviselőházának 2 az iparfelügyelők 19.337 ipartelepből csak 46-3 százalékot, 1931-ben 62%-ot, 1930-ban még 80%-ot vizsgáltak meg. Az ismételten megvizsgált telepek száma 1932-ben 94, 1931-ben 142, 1930-bau 505. Látjuk tehát, hogy a szociálhigiénia ezzel kapcsolatban nagyon, de nagyon el van hanyagolva s haj reformokról van szó, itt kellene legelsősorban igen nagy gondot, figyelmet és egy kis bőkezűséget tanúsítani. A balesetmegelőzés természetesen el van hanyagolva, a mai iparfelügyelet és iparfelügyelők hibáján ikívül, mert ha az az 53 ember a nap 24 órájából 24 órát dolgozna, még akkor sem tudná ezt a munkamennyiséget jól ellátni és legyűrni. Az iparfelügyeletet, mondom, az utóbbi esztendőben, éppen a mi sürgetésünkre és ostromainkra, valamennyire megjavították. Nem akarom itt bírálni az iparfelügyeletet, mert, mint mondottam, a létszám az oka. Én hosszú esztendőkig gyakorlatilag dolgoztam az iparfelügyelet terén, nem mint iparfelügyelő, hanem mint a régi munkásbiztosító pénztár baleseti osztályának vezetője. Magam is jártam az iparfelügyelő urakkal baleset vizsgálatokra és mondhatom, hogy ha van gyümölcsöző befektetés, el sem lehet képzelni gyümölcsözőbb befektetést, mint amilyen az ipari munkásság testi épségének és egészségének védelme. Tessék tehát ezen a téren kissé bőkezűbbnek lenni és ha a kormány reformkormánynak nevezi magát, akkor tessék ezen a téren reformokat létrehozni, tessék az ipari'elügyeletet a mai kornak megfelelően kiépíteni, mert az iparfelügyeletnek a technika mai fejlettsége mellett még sokkal nagyobb a jelentősége, mint volt azelőtt. Csak egy számot mondok. A legutóbbi jelentés szerint az egész esztendőben 108 balesetvizsga laton vett részt az iparfelügyelet, ami azt jelenti, hogy tehát a baleset okainak kikutatása, a balesetet okozó esetleges hibák megtorlása, vagy a hiányos berendezések pótlása a balesetek túlnyomó nagy részében elmaradt, mert hiszen az iparfelügyelőnek fizikai ideje sem volt arra, hogy a balesetek kivizsgálásánál ott legyen. 108 balesetvizsgálattal szemben legalább tízszer-tizenkétszer annyi baleset történt ebben az esztendőben. Sajnos, nem időzhetek tovább ennél a témánál, mert hiszen tovább kell mennem, de nyomatékosan kérem a miniszter urat, aki maga is mérnökember és valószínűleg ismeri ezt a témát, hogy ezen a téren produkáljon valamit és minél előbb igyekezzék az iparfelügyeletet szakszerűen s időszerűén kiépíteni a mai technikának és a mai termelés menetének megfelelően. A modern iparfelügyelet megköveteli a mérnökök, tehát a szakemberek mellett azt, hogy az ipartfelügyelet keretén belül orvosokat alkalmazzanak, nőket alkalmazzanak, mert csak ez az összetétel alkalmas arra, hogy megfelelő legyen az egészségvédelem, a balesetmegelőzés s a munkások testi épsége és élete védve legyen. (Helyeslés jobbfelől.) Áttérek a munkaidő kérdésére. A washingtoni 1919. évi egyezményt a 48 órás munkahétről még mindig nem ratifikáltuk. Itt ismét hivatkozom arra, hogy ha az igen t. miniszter úr bizonyítékát akarta szolgáltatni a maga reformhajlandóságainak, akkor ezt a, ratifikációt 48 óra alatt he kellett volna terjesztenie és meg kellett volna szavaztatnia. Nagyon jól tudjuk, — nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, vagy közhelyeket említeni — hogy a 48 órás munkaidő már túlhaladott álláspont és a 40^ órás munkaidő is nagyon hamar túlhaladott álláspont lesz, tehát legalább ezt a kis lépést tegyük 3. ülése 1935 május 29-én, szerdán. 135 meg. ezen a téren előre, amivel nemcsak korszerű haladást szolgálunk, hanem a, munkanélküliség korszerű megoldásába is belekezdhetünk ezen a téren, mert a 48 órás munkaidő bevezetése esetén több tízezer munkás jut munkához, ami csökkentené a szociális nyomorúságot és az állam szempontjából megnövelné az adóalanyokat a keresti és fogyasztási adókat fizetők tömegével. T. Képviselőház! A nyolcórai munkaidőt a legtöbb munkáltató csoport nem ellenzi. Nem hiszem, hogy a nehéz vasipar, vagy a gyáripar ellenezné, mert hiszen ott be is van vezetve, egész sereg iparág nyolc órát dolgoztat, csak a kapitalizmus egynéhány formációja áll ellen mereven, konokul, nem akar róla hallani és ragaszkodik a 16—18 órás munkaidőhöz: (Az elnöki széket Sztranyavszky Sándor foglalja el.) éppen azok a csoportok, amelyek konjunkturális előnyöket élveznek, amelyek bizonyos monopolisztikus helyzetben vannak, mint amilyen a textilipar, a vegyiipar és más hasonló iparok. Éppen ezek tanúsítanak ellenállást, ezek feküsznek keresztbe a fejlődés országútján és megakadályozzák azt, hogy ezt a korszerű reformot bevezessék. Itt van mindjárt egy példa. Az ország asztalosiparossága, ennek hivatalos és szabad érdekképviseletei állástfoglaltak a 48 órás munkaidő mellett, mert látták, hogy az ipar is tönkremegy a hosszú munkaidő és az alacsony munkabérek következtében, minthogy egy hallatlan gyilkos szennykonkurrencia alakul. El akartak járni a volt kereskedelemügyi miniszternél, Fabinyi miniszternél, azonban azt hiszem, a fogadóterméig sem jutottak el, mert átutalta a miniszter úr a kérdést valamelyik tanácsosához. Denikve az egészből nem lett semmi. Érdekes mint tünet, hogy a munkások és a munkáltatók érdekképviseletei együttesen, egy gondolattal ostromolják a kormányt és a minisztériumot, legalább a 48 órás munkaidő bevezetéséért és eredményt elérniök semmiképpen sem sikerül. Nem tudom, ki állítja meg, kinek érdeke a mai anarchikus állapot, de tény az, hogy a, minisztérium falain megtorpan a munkások és a munkáltatók idevonatkozó akarata és vágya. Itt van a nyilvános munkabér kérdése. Csak távirati stílusban beszélhetek a problémák sokasága miatt, de ezt is fel kell hoznom, Miniszter úr, ia fizethető legkisebb munkabérről szóló genfi egyezményt, amelyet 1924-ben hoztak, az 1932 :XII. törvénycikkel a magyar országgyűlés Képviselőháza törvénybe iktatta, ratifikálta. Miért nem méltóztatik ezt a törvényt végrehajtani? Ha más társadalmi osztályokról volna szó, akkor meggyőződésem szerint ez a törvény 24 óra alatt végre volna hajtva és megakadályoznák azt, hogy a munkások tömegeit olyan hallatlan módon zsákmányolják ki, mint ahogyan ez ma történik és főleg egyes iparágakban történik. Ez a törvény megvan, benne van a Corpus Jurisban; ennek a törvénynek megszavazását az akkori országgyűlés Képviselőháza bizonyária megfontolta, hiszen az akkori kormány sem szaladt neki a falnak és nem csinált meggondolatlanságot. Ha tehát ezt a törvényt meghozták, akkor tesisék azt végre is hajtani. Végre véget kell vetni annak a hallatlan eljárásnak, amit már nem is lehet kizsákmányolásnak nevezni, erre már ráillik Upton Sinclair amerikai írónak az a meg20*