Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-22

Az országgyűlés képviselőházának 22. ülése 1935 május 28-án, kedden. 111 aligha hozhatják meg azokat a várakozásokat, amelyeket én a gazdasági élet megélénkülésében és a megélénkülés nyomán új munkahelyek létesülésében látok. T. Képviselőházi! Felmerül a kérdés, hogy mi állja az útját a magyar gazdaságpolitikában annak, hogy a gazdasági erők, a termelő tényezők fokozottabb érvényesülésével lüktetés jöjjön a .magyar gazdasági életbe, amely nem tudja ugyan magát függetleníteni egy világgazdasági állapot^ kihatásai alól, de amely talán a válság ellenére is lehetővé teszi a magyar erőknek abban a mértékben való érvényesülését, amely még a pénzügyi gondok és bajok között is elképzelhető. Amikor ezt a kérdést felvetem, önkéntelenül rávetődik szemem a kereskedelemügyi költségvetés indokolásának arra a mondatára, amely azt mondja a külkereskedelemnek leglényegesebb, a nemzeti jövedelem fokozása szempontjából egyik legfonto* sabb kérdését tárgyalva: Ausztriával immár több mint két év óta érvényben lévő megállapodásunk bizonyos stabilitsát nyújt odairányuló kiviteli cikkeink elhelyezésével. Ha ez egy hivatalos, parlament elé kerülő jelentésiben foglaltatik, akkor a gazdasági helyzetet nem ismerő emher bizonyos megnyugvással fogadja, hogy legalább e felé a, legfontosabb piacunk felé, a magyar mezőgazdaság sokat hangoztatott érdekeinek szempontjából elsősorban figyelembe jövő piac felé minden rendben van, mert hiszen stabilitásról beszél, a stabilitás pedig a közértelemhen legalább is a színvonal tartását jelenti, amivel szemben kötelességszerűen elő kell vennem a statisztikát, amely rövid ötéves periódusban, 1930-tól 1935-ig nemcsak a külkereskedelmi volumen bizonyos mértékben a gazdasági válsággal kétségtelenül megindokolható és megmagyarázható összezsugorodását mutatja Ausztriával szemben, hanem a stabilitás emléletének direkt függőleges ellentéteképpen rövid néhány év alatt a magyar ki; viteli pluszt egyedül Ausztria, felé 161 millió pengőről 726 ezer pengőre, tehát nem is^ egymillió pengőre csökkentette. Ez a stabilitás azt jelenti, hogy amíg 1930-ban minden kivitt 2 pengő 70 fillér értékű áruért behoztunk Ausztriából 1 pengő értékű árut, addig 1935 első négy hónapjában ez az arány már l:l-re csökkent és a költségvetés indokolásában említett ominózus kétéves periódusban az a helyzet, hogy amíg 1933-ban 1:1'7 volt az arány a magyar kivitel és az osztrák import között, addig most az említett arányra süllyedtünk vissza. Es még az az indokunk sincs meg, hogy ezen nem lehet segíteni, mert teljesen osztom azokat a gazdaságpolitikai alapfelfogásokat, amelyeket az igen t. miniszterelnök úr néhány perccel előbb itt előadott, amely — a gazdasági összefüggéseket kétségtelenül függővé téve bizonyos politikai előfeltételektől — az autarohiák lebontásának útján keresi és ^ az^ országok közötti gazdasági forgalom élénkítésével akarja a gazdasági erőket megerősíteni. Ettől a kijelentéstől eltekintve az a gazdasági megállapodás, amelyre a költségvetés indokolása hivatkozik, nevezetesen a római megállapodás, expressis verbis előírja,, hogy a gazdaságig kapcsolatot a kereskedelmi forgalom élénkítésével akarja megerősíteni és ennek biztosítására nem az eddigi gyakorlatot kívánja követni, hogy amikor egyik ország exportja csökken, akkor automatice csökkentették az importot is ahból az országból, hanem^ igen helyesen azt tűzi ki a gyakorlati gazdaságpolitika céljának, hogy KÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ II. amennyiben valamely országgal szemben az érdekelt három állam között a kontingens betartása nem vált lehetővé, akkor az elmaradt ország kivitelének emelésével kell a helyes arányt helyreállítani. Már pedig a magyar szempontból legkedvezőtlenebb utolsó megállapodás is a magyarosztrák relációban 1:1*5 arányt állapította meg és addig, amíg ezt a megállapodási arányt el tudtuk érni, — nagyon jól tudom — igen pontosan működött az a kéthavonkint összeülő vegyesbizottság, amelynek a kiegyenlítés volt a feladata, ellenben nagyon jól tudom azt is, hogy immár hónapok óta nem ül össze ez a bizottság, hogy valahogyan áthidaljuk azt az anomáliát, hogy a kereskedelmi szerződés kifejezett intézkedése dacára Magyarország exportja Ausztria felé a régi arányt nem tudja elérni. (Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter: Mindent eladtunk, amink volt!) Igen t, miniszter úr, nagyon jól tudom, hogy a búzában való exportunk a múlté vi termésviszÓTLyok folytán nem úgy alakult, ahogyan alakulnia kellett volna. (Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter: Nemcsak búzában!) De méltóztassék figyelembevenni azt is, hogy a magyar mezőgazdaságnak igen sok olyan terménye van, a magyar állattenyésztésnek igen sok olyan produktuma van, amely elhelyezkedésre vár. (Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter: Mindent eladtunk emelkedett áron!) Bocsánatot kérek, nem adhattunk el mindent, mert hiszen a piac alakulása azt igazolja, — legalább azokból az adatokból, amelyek hozzám kerültek, ez derül ki — hogy még mindig kontingensekkel dolgozunk, hogy még mindig külön értéket, külön privilégiumot jelent a kiviteli engedély birtoklása és így még a kötöttség között sem érvényesül az egyenlő elbánás elve az osztrák kiviteli viszonylatban. (Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter: A kontingensekbe ők is beleszólnak!) Beleszólnak, de azért van a vegyesbizottság, hogy ülésezzen és megtalálja a módját annak, hogy az 1:1-hez arányló magyar kivitel lehetősége 1:1'5 arányra felemeltessék. Különösnek találom ezt azért, mert bár a bekövetkezett fagykár sok reménykedést lehűtött, mégis számítanunk kell arra, hogy az idén egy kedvezőbb termés esetében a magyar kivitel lehetőségei megjavulnak és nem találom szerencsésnek azt, hogy ezt a kérdést az aratás pszichózisában oldjuk meg, amikor az osztrákok, tisztában lévén a mi szorongatott helyzetünkkel, megint mint a múltban már olyan sokszor, a maguk javára tudják kihasználni a mi kedvezőtlen állapotunkat. (Gr. Festetics Domonkos: Leginkább a saját kartelleink használnak ki minket! — Propper Sándor: A kartellek urai ott ülnek az önök soraiban!) Ugyanúgy helytelenítenem kell -a költségvetés indokolásának azt a megállapítását is, hogy (olvassa): »Hasonló a helyzet, — tudniillik stabil — az Olaszországgal fennálló viszonylatban is, amelyet különösen a Rómában kötött megállapodások fejlesztettek.« Bár elismerem a Rómában kötött megállapodások gazdaságpolitikai helyességét, és elismerem készséggel azt is, hogy helyes magyar gazdaságpolitika érvényesülése esetében megvan a lehetősége annak, hogy a magyar kivitel Olaszország felé a fejlődés vonalát mutassa, de nem hunyhatok szemet az előtt a tény előtt, hogy téves a költségvetés indokolásának ez a meg16