Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-22

106 Az országgyűlés képviselőházának győző erővel adott elő és amiről az volt a benyomásom, hogy a Ház nagy többségét igen erősen impresszionálta. (Rupert Rezső: Az a baj, hogy mindig csak dialektikával állunk szemben, közben pedig az ország pusztul!) Nem csodálom, hogy a valutánk külső és belső jegyzéséből eredő különbség kérdése anynyit foglalkoztatja a magyar gazdasági és politikai életet. Nem csodálkozom ezen, mert valutapolitikai téren az utóbbi időben a külföldön tényleg nagyon érdékes események játszódtak le. Külföldön a belső és külső értékelés különbségének, mint gazdaságpolitikai eszköznek érvényesítése és felhasználása egyes helyeken lehetővé tette a. gazdasági élet stimulativ erőinek fokozását. Ennek a káprázatnak élünk mi valamennyien, ennek a káprázatában hallunk baloldalról és jobboldalról hangokat ilyen irányú rendszabályok nálunk való alkalmazása érdekében is. Ismétlem, egyáltalán nem csodálkozom ezen, de hogyan is osodálkozhatnám, mikor a napokban foglalkoztam azzal a jelentéssel, amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal igazgatója, Mr. Butler, most terjeszt a Genfben összeülő népszövetségi munkaügyi konferencia elé

% A^ Nemzetközi Munkaügyi Hivatal ezt a problémát természetesen elsősorban szociális vonatkozásaiban nézi és azt kelíl mondanom, hogy a jelentés egyenesen apológiát mond ilyenféle rendszabályok alkalmazása, mellett és érdekében. Ennélfogva nem csodálkozom rajta, hogy ha akár itt, akár másutt a gazdasági élet problémáival foglalkozó politikai vagy publicisztikai tényezők ilyen jelentést kapnak a kezükbe és azt olvassák, ennek hatása alatt oda szegődnek, bizonyos mértékig ellenőrzés és kritika nélkül e felfogás hívei közé. Elfelejtik azonban azt, hogy a mi helyzetünk mennyire más, mint az angol vagy amerikai helyzet, hogy nálunk az ilyen intézkedésnek mennyire mások lelhetnek a következményei és hatásai, mint aminő következmények és hatások beálltak azokban az országokban, ahol ezzel az eszközzel tényleg éltek. Itt mindenekelőtt arra utalok, hogy nálunk a belföldi és külföldi értékelés különbségéből remélt előnyök nagyrészt már eszkomptáltattak. Ezt a pénzügyminiszter úr is mondotta, ennélfogva erre a részletre bővebben nem térek ki. Ellenben állítom azt, hogy ehhez az eszközhöz hozzányúlni nálunk nem lehet azért, mert a magyar gazdasági és politikai életnek rendelkezésére nem állnak a valuta stabilizálásának ismert feltételei, már pedig a stabilizálás biztosítása nélkül a legsúlyosabb kockázatot idéznénk fel a pengő leértékelésével. n Kezdem ezt a megállapításomat mindenekelőtt annak külön felemlítésével, hogy a valuták stabilizálásának abban a pillanatban nincsenek meg a külföldi pénzpiacon sem a feltételei. A Ház. tagjai közül bizonyosan sokan vannak, akik olvasták az Amerikai Egyesült Államok pénzügyminiszterének, Mr. Morgenthau-nak nyilatkozatát, aki a. dollár és font egymáshojj való viszonyának rendezését tette újra szóvá; nem sürgette ezt a rendezést, azonban nagyon nyomatékosan figyelmeztette a világ gazdasági közvéleményét arra, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke 50% erejéig kapott felhatalmazást a dollár aláértékeíésére és ezt az 50%-ig terjedő felhatalmazást eddig csak 40% erejéig használta ki, ennélfogva az ő számukra még 10%-os további depreciációnak a lehetősége van meg. E nyilatkozatból talán nem ennyire határozott formár 22. ülése 1935 május 28-án, kedden. ban, de kicsendült az, hogy ha pedig megállapodnak Angliával és a nemzetközi valutapolitikában döntő szerepet játszó más országokkal nem sikerül, Amerika esetleg hajlandó a depreciáció további lehetőségét is igénybevenni. Talán méltóztatnak tudni arról is, hogy Anglia részéről ennek a nyilatkozatnak volt ugyan visszhangj fly GZ £1 visszhang azonban nagyon óvatosan jelezte csak, hogy Anglia bizonyos körülmények között egy ilyen nemzetközi megállapodás, s a font és a dollár relációjának rögzítése elől esetleg nem zárkózik el. Ezi a nyilatkozat azonban, ismétlem» rendkívül óvatos volt és egyáltalában nem nyújt alapot ahhoz, hogy higyjünk egy ilyen nemzetközi valutastabilizáció közeli bekövetkezésében. Amit azután én rendkívül fontosnak tartok, és ezt különösen Eckhardt Tibor t. képviselőtársam figyelmébe ajánlom, az az, hogy az ország fizetési mérlege még mindig nincs egyensúlyban, jóllehet, most már évek óta nem teljesítjük teljes mértékben külföldi tartozásainkkal kapcsolatos fizetési kötelezettségeinket. A fizetési mérlegen belül a kereskedelmi mérlegben egyensúly van ugyan, mert az évek óta bizonyos aktívumot mutat, azonban méltóztatnak tudni, hogy ennek az aktívumnak az elérésében döntő szerepet játszik az, hogy az utóbbi években sikerült a magyar mezőgazdasági termékek árnívóját nemzetközi megállapodások kereteiben magasabbra emelni, mint ami a világpiaci árnak megfelel. Ha ezek a megállapodásaink hosszúi ejártúak lennének, tehát mi bízhatnánk abban, hogy ezek a hoszszúlejáratú szerződések a magyar mezőgazdasági termékek magasabb árát a la longue biztosítani fogják, akkor azt lehetne mondani, támaszkodhatunk a magyar kereskedelmi mérleg aktivitására. De mert ezek a megállapodások rövidlejáratúak, — hiszen az előbb említettem, hogy a római paktum gazdasági része az augusztus végéig szóló időre van hatályban s szeptember 1-ével meg kell azt megint hoszszabbítani — ennélfogva azt állítanunk, hogy a magyar külkereskedelmi mérleg aktívuma oly-an tényező, amellyel véglegesen számolni lehet, az én tiszteletteljes felfogásom szerint túlzás és bizonyos mértékig va banque dolog volna. Sajnos, azzal sem vagyunk tisztában, hogy ha sikerülne meghosszabbítani a meglevő ilyen megállapodásokat, ezt az egész rendszert azok a barátaink, akikkel a nemzetközi politika kérdéseiben együttműködünk, milyen mértékben hajlandók kiterjeszteni, tehát hajlandók-e részünkre biztosított preferenciális elbánás körét megfelelően még tágítani. Mármost egy külön szempont, amelyet a Ház figyelmébe ajánlanék, az,, hogy ebben a pillanatban, a stabilizációhoz szükséges úgynevezett valutakölcsönnek politikai feltételei a nemzetközi politikában nincsenek meg. Néhány héttel ezelőtt összeállítottam a Francia Közgazdasági Társaságban egy, a magyar gazdasági kérdésekről tartott előadás anyagát^ és esrészen természetesen. — minthogy egy igen illusztris testület tájékoztatásáról volt szó — ebben az anyagban megfelelő helyet szorítottam a mi valutáris helyzetünk rendezéséhez szükséges kölcsön kérdésének is. Az anyag előkészítése során az illetékes miniszter urak, úgyszintén a Nemzeti Bank elnöke is, a mai helyzetből való kibontakozás alapfeltételét abban jelölték meg. hogy a stabilizáció céljaira nekünk jelentős összegű valutakölcsont kell kapnunk. Sajnos, a nemzetközi politikai helyzet nem olyan, hogy ma, akár Magyarország, de akár más ország, ilyen igénnyel,