Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-20

502 Az országgyűlés képviselőházának í ellenére, hogy egymással ellentétes indítványokat is hallottunk, hogy egyoldalú szempontok szerint állították be némelyek a kérdéseket, mégis a konstruktív kritikára és az alaposságra való törekvés jellemezte a felszólalásokat, ami helyén is való, mert hogy Gladstone-t idézzem, »a költségvetés nem csupán számolási művelet, hanem ezerféleképpen érinti az egyének boldogulását, az osztályok egymáshoz való viszonyát és az. államok teherviselő képességét«. (Úgy van! Ügy van!) Ha áttekintek az elhangzott felszólalásokon, akkor megállapíthatom, hogy a nemzeti munkatervnek és a kormány programma ának célkitűzéseit, mint programmot tette magáévá az ellenzék is és jobbára csak az ütem gyorsításában és az eszközök tekintetében voltak eltérések, egyes elhajlásoktól eltekintve, amelyeket azonban olyan súlyos tévedéseknek kell minősítenem, hogy kötelességem ezekkel szemben határozottan állást foglalni. Beszédemet egyébként rövidre foghatom, mert a politikai kérdésekkel nem foglalkozom és csak a pénzügyi és gazdasági kérdésekre térek ki. Ezek közül sem érintem az egyes tárcák reszortproblémáit, így & pénzügyi tárca problémáit sem, mert ezekre minisztertársaimmal együtt a részletes vita során fogunk reflektálni. Legfőképpen azonban rövid lehetek azért, mert expozémban igen részletesen és hosszan az összes fontos gazdasági pénzügyi kérdésekre kiterjeszkedtem (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) és ha az akkor elmondottakat a vitában elhangzottakkal összevetem, meg kell állapítanom, hogy semmihez hozzátenni valóm nincs, teljes egészében fenntartom minden pontban a kormánynak minden fontos pénzügyi és gazdasági kérdésre nézve akkor kifejtett álláspontját. Ezért csak egyes olyan kérdésekre terjeszkedem ki, amelyek vagy elvi fontosságuknál, vagy kiemelkedő gyakorlati jelentőségüknél fogva szükségessé teszik, hogy még egyszer aláhúzzam minden kétséget kizáró világossággal, hogy a kormánynak mi az álláspontja. Itt elsősorban a felmerült pénzügyi és gazdasági kérdések legjelentősebbjére, a pengő leértékelésének kérdésére akarok határozott negatív választ adni, (Helyeslés és taps a jobboldalon.) mert több felszólaló és köztük Eckhardt Tibor t. képviselőtársam szerint is a túlértékelt pengő volna az oka annak, hogy az államháztartást és a magánháztartást nem lehet egyensúlyba hozni és a magánadósságok kérdését sem lehet rendezni. Ezért ezek a felszólalók az angol fonthoz kívánják kötni a pengőt, amire Eber Antal t. képviselőtársam igen helyesen fejtette ki, hogy ez önmagában lehetetlen. A tulajdonképpeni értelme ennek a prepozíciónak az, hogy lényegesen devalválni kívánják a pengőt, mert szerintük minden további nélkül a saját elhatározásunkból egycsapásra ezzel az univerzális panáceával egyszerre rendbe tudjuk hozni az államháztartás deficitjét, a magánháztartásokat és az adósságok kérdését, exportunk bajait, szóval lényegében pénzügyi és gazdasági nehézségeink legfőbbjeit. Ezzel a téves felfogással, amelyet hivatali elődöm két évvel ezelőtt már igen részletesen, alaposan és nagy felkészültséggel megcáfolt, határozottan szembe kell helyezkednem. Nézzük meg, milyen hatása volna egy ilyen intézkedsének az államháztartás bevételi és kiadási oldalára és ezen keresztül a dificitjére. Ha devalvációval akarnók helyreállítani az államháztartás egyensúlyát, ez főképpen esak i. ülése 1935 május 25-én, szombaton. a fixjövedelműek, a tisztviselők és a munkásosztály rovására történhetnének, (Ügy van! Ügy van!) mert a devalváció a budget bevételi oldalát csak anyiban növelhetné, amennyiben az árakat növelné és ezen keresztül a jövedelmeket nagyobbítaná. Amennyiben ez bekövetkeznék, akkor a fixjövedelműek reális jövedelme — javakban kifejezett jövedelme — lecsökkenne. A kiadási oldal pedig két ponton rögtön felemelkednék: a dologi szükségletek beszerzésénél (Ügy van! Ügy van) és az államadósságoknál, mert hiszen a mi külföldi tartozásaink külföldi valutában vannak megállapítva, (Ügy van! Ügy van!) ennélfogva pengő összegben egyszerre felugrana ezeknek öszszege. (Ügy van! Ügy van!) Tehát az államháztartásnak sem a bevételi, sem a kiadási oldalán ez az intézkedés nem járna^ a várt eredménnyel., Ez áll a magántartozásokra is. Ne méltóztassék figyelmen^ kívül hagyni, hogy tartozásaink nagy részét teszik a magánadósságok, amelyek közvetlenül, vagy közvetve a külfölddel szemben külföldi valutában állanak fenn és így hogy csak egy példával éljek, ha az általuk kívánt módon a font sterling értékcsökkenésével egyenlő arányban csökkentenők le a pengő értékét, akkor egy csapásra elvesztenénk minden könnyebbedést, amely a mai helyzetben mutatkozik, Anglia felé fennálló tartozásainkban. (Magyar Pál közbeszól.) Egy alapvető momentum hagyatott itt figyelmen kívül. Azt kívánják, hogy kövessük Anglia és az Eszakamerikai Unió példáját. Miért nem követhetjük ezeknek a példáját, egészen eltekintve attól, hogy az amerikai kísérletek még nincsenek befejezve és végső eredményüket még nem látjuk? Miben van a kettő közti különbség! Abban, — amit német pénzügyminiszter kollégám, Schwerin-Krosigk nem nagyon régen egy beszédében kifejtett, — hogy mi és Németország is, adós országok vagyunk, (Ügy van! Ügy van!) azok pedig hitelező országok. (Ügy van! Ügy van!) Öriási különbség van a kettő: a hitelező és az adós poziciója között. Ha a hitelező ország devalválja valutáját, akkor a külföldnek hitelt nyújtó polgárai és bankjai rendszerint nem veszítenek, mert hiszen ők a saját valutájukban adták és ugyanebben kapják vissza a hiteleket. Veszteség csak annyiban érheti őket, amennyiben a devalváció folytán a 'belföldi árak emelkednek, ami pl. Angliában nem következett be és ez is egyik fő oka az angol helyzet kedvező alakulásának. Az egyéb angliai okokat méltóztassanak hivatali elődömnek vonatkozó beszédében elolvasni. Azt hiszem kár volna, ha az időt ezek ismétlésére igénybe venném. Ha ellenben egy adós ország, aminő hazánk is, hajt végre egy ilyen devalvációt, akkor külföldi tartozásainak összege saját valutájában kifejezve egyszerre felemelkedik. De — és itt egy nagyon elterjedt téveszmével kell őszintén és határozottan szembeszállnom: a pengő devalvációja nem oldaná meg exportunk nehézségeit sem. Mert vagy lényegesen emelné az árszínvonalat s akkor könnyen érthetőleg megnehezítené a kivitelt, vagy nem emelné lényegesen az árszínvonalat, — s én nem hiszem, hogy ma nálunk lényegesen emelné — akkor pedig számottevő hatással nem járna. Mert, t. Ház, az 1932 óta alkalmazott kompenzációs térítések, amelyekhez hozzájárul a magánkompenzációk rendszere, a magyar kivitel számára máris megadják azokat a lehetőségeket, amelyek a mai helyzetben, a behozatali korlá-